Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Reményi Ede, a világhírű virtuóz

Reményi Ede, eredeti nevén Hoffmann Ede, 195 éve született és 125 évvel ezelőtt fejezte be földi pályáját. A világ öt kontinensén ismert, virtuózként emlegetett, és Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel kitüntetetett hegedűse volt. Testvére, Reményi Antal 1848–49-es honvédszázados.




Reményi Ede és Johannes Brahms 1852-ben. Kép: Wikipédia

Miskolcon született egy nyolcgyermekes családban. Apja, Hoffman Henrik aranyműves, anyja Vidov Katalin. Tanulmányait szülővárosában kezdte, kilencéves korában Egerbe került a ciszterciták gimnáziumába. Zenei képzését 1842 és 1845 között a bécsi konzervatóriumban, a bécsi hegedűiskola alapítójánál, Böhm Józsefnél (1795–1876) folytatta, Pyrker egri érsek támogatásával.

Húszéves korában, Bécsből hazatérve, részt vett a szabadságharcban. Görgei Artúr segédtisztje, majd kedvenc hegedűse lett, emiatt a szabadságharc leverése után külföldi emigrációba kényszerült. Konstantinápolyon, Párizson, Londonon keresztül utazott Amerikába. Képzett hegedűművészként tért vissza Európába, majd rövid idő alatt páratlan karriert futott be.

A kor számos kiemelkedő zeneszerzőjével kapcsolatba került, többek közt 1852–53-ban a fiatal Brahmsot magával vitte hangversenyútjaira. 1853-ban kapcsolódott Liszt Ferenc Weimari Társaságához is. 1854-ben egy ideig Londonban élt, itt Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel tüntette ki, valamint a „királynő hegedűse” címét is elnyerte. 1855-ben távozott Amerikába, majd öt év után, 1860-ban amnesztiával hazatért.

Ezután másfél évtizeden keresztül központi szereplője volt a magyar zenei életnek. Az ország több városában adott hangversenyt, koncertezett Liszttel, és több nagy jelentőségű alapítványt indított. 1870-ben a Nemzeti Színház intendánsa, báró Orczy István első hegedűsnek szerződtette. Azonban rövid időn belül otthagyta állását, lemondólevelét a Zenészeti Lapokban is közzétették. Ugyanakkor nagy áldozatot hozott a közművelődés terén, mivel kezdeményezte a gyűjtést a Petőfi-szoboralapra, melynek érdekében koncertkörutat szervezett, s ennek bevételét, 67 000 forintot, a Petőfi-szobor és a közben megalakuló Széchenyi-szoboralap részére adományozta.

1872. február 10-én Pesten, a belvárosi plébániatemplomban feleségül vette Fáy Antal lányát, Fáy Gizellát. A párt Haynald Lajos eskette. Liszt Ferenc, Mihalovich Ödön, Jekelfalussy Lajos és Blaskovich Ernő voltak az esküvői tanúk. Az ifjú házaspár külföldre ment, először Párizsba, majd Londonba, végül 1878 őszén az Egyesült Államokban telepedett le véglegesen. Amerikai évei alatt is rendszeresen koncertezett. 1878. november 23-án New Yorkban, a New York-i Filharmonikusokkal, majd ez év decemberében a Fehér Házban az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Rutherford B. Hayes vendégeként játszott, de egy másik amerikai elnöknek, William McKinley-nek is vendége volt a Fehér Ház kabinetirodájában.

Továbbra is fáradhatatlanul utazott és koncertezett, 1886 és 1890 között Japánban, Kínában, Tasmániában, Új-Zélandon, Ceylonban, Madagaszkáron és Dél-Afrikában is. Az Egyesült Államokból már csak koncertutakra jött át Európába, így járt még egyszer Magyarországon is, 1891-ben. A halál egyik San Franciscó-i koncertjén, hegedülés közben érte 1898. május 15-én. Búcsúztatása 1898. május 29-én volt New Yorkban.




Liszt Ferenc, tanítványa, Plotényi Nándor és Reményi Ede.
Kép: Liszt Ferenc Emlékmúzeum

Reményi több kiváló hangszerrel rendelkezett, saját tulajdonú Stradivarin játszott. Nevét a zeneirodalomban általában Brahmsszal kapcsolatban említik, Brahms állítólag tőle vette át a Magyar táncok két dallamát. Kortársai játékában a technikai briliáns fölényen kívül kiemelték rendkívüli szenvedélyességét, impulzivitását, a The New Grove Dictionary of Music and Musicians Reményi világutazó művészi karakterét üstököshöz hasonlítja, mely hol felbukkan, hol eltűnik a nemzetközi művészi életből. Virtuozitásáról és személyiségéről így emlékezik barátja, a magyar zenei élet egyik kiváló krónikása, id. Ábrányi Kornél: „Hallása és tapintási érzéke fenomenális volt. Képes volt a hegedű mind a négy húrját széthangolni, s még tiszta kettősfogásokat is hozni ki rajta. Ebbéli ördöngösségével nemegyszer ejtette ámulatba a szakértő zenei köröket. Ritka zsenialitásáról nemegyszer hallottam a legnagyobb elismeréssel nyilatkozni olyan nagy tekintélyeket, mint Liszt, Wagner, Bülow, Rubinstein, Brahms, sőt magát a hegedűkirályt, Joachimot is. Hazafiassága s jótékony áldozatkészsége nem ismert határt. Száz- és százezreket rakott le az emberszeretet, a közművelődés s a hazafias célok oltárára.”

 

(Az írás korábban megjelent a Felvidék.ma portálon.)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Ha július, akkor Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Legalábbis számomra, immár másfél évtizede. Az egykor régizenész feleségem vett rá arra, hogy menjünk el erre a nyár derekán zajló eseményre. Azóta az életem részévé vált: ugyancsak hiányérzettel zártam azt a bizonyos covidos esztendőt, nemcsak a pandémia okozta életmódváltás miatt, hanem azért is, mert az „ebzárlat” miatt nem lehetett júliusban Csíkszék fővárosába utazni. Így az interneten (YouTube – értsd: Jútub) próbáltam pótolni az elmaradt zenei élményt, nosztalgiázni az eseményről.

Április utolsó hetében a Kolozsvári Magyar Opera két gyermekelőadást is bemutatott, mindkettőt Toadere-Kovács Dalma vezénylete és elgondolása alapján állítottak színpadra. Az előadás beharangozója szerint Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című gyermek­operáját az elemi osztályosoknak, míg Gaetano Donizetti Don ­Pasquale operájának egy átalakított változatát az 5–12. osztályos korcsoportnak ajánlották.

A szabad játék örömforrás és egyfajta létezési forma. A kisméretű bunraku bábok és a hagyományos árnyfigurák, amelyek a Rumi László által rendezett Árnyak színháza című előadás szereplői, mondhatni Ofélia égi játszótársai. És a színpadi téren túl az izzó képzelet, az egymásba pörgő világok és a tündöklő varázsmókák különös figurái, akik a mesék hetedhétországából érkeznek meg az idős súgónő otthonába.

Az októberi ősbemutató óta kivételesen nagy népszerűségnek örvend a Kolozsvári Magyar Opera legújabb előadása, a Sándor Mátyás című musical. December 11-én a nem csak kolozsváriakból álló közönség ebben a naptári évben utoljára járhatott csodájára a Kerényi Miklós Gábor (Kero) Kossuth-díjas rendező kezdeményezésére létrejött előadásnak. Ebben a produkcióban Kerényi alkotótársai Szemenyei János, Cseh Dávid Péter és Mikó Csaba.

Amikor színpadon játszunk, a teljesítményünk nagyban függ a közönségtől is. Ha a közönség csak ül, passzív és teljesen csendben van, az egy vígjátéknál akár kínossá is válhat. Viszont egy közönség még lehet nagyon éber attól, hogy csendes. Ilyenkor szinte magunkon érezzük a nézők figyelmét, néha csak állunk a színpadon, és nem értjük, mitől vagyunk úgy felpörögve.

Az emberekhez mindig is általában nyitottan viszonyult, ez érződik a képein, hiszen ugyanazzal a nyitottsággal fordultak őfeléje is. Ma is zavarja viszont, hogy annak idején nem tudott több időt tölteni Mérában, úgy érzi, nem ismerte meg kellőképpen azt a világot. Ennek viszont van előnye is – ha a fotóalanyok tudtak volna a jöveteléről, alaposabban felkészülnek a fényképezésre, és a fotók már nem tükröznék a hétköznapok valóságát. „Olyanok ezek az emberek, olyan ruhát is viselnek, ahogyan munka vagy más elfoglaltság közepette találtam őket” – fogalmazott.

Első alkalommal rendeztek Bach-maratont Kolozsváron, a 337. éve született zeneszerző műveit tizenkét órán át – reggel 9-től este 9 óráig – játszották a Pietati evangélikus templomban. A rendkívül változatos műsort Johann Sebastian Bach műveinek széles repertoárjából válogatták. A maraton programja többek között azért is volt különleges, mert egyetlen koncerthelyszínen három billentyűs hangszer szólalhatott meg: orgona, csembaló és zongora.

Székelyhid színház

A Valahol Európában című előadással avatták fel idén augusztusban a székelyhídi Szabó József Ódzsa Városi Színházat, így a hetvenes évek után először ismét bérletes előadások kerülnek színpadra a partiumi kisvárosban. A nagyváradi Szigligeti Színház társulatai öt darabot hoznak el az idei évadban a kibővített és felújított érmelléki színházba, a helyiek pedig kis túlzással „színházi lázban” égnek, hiszen a vándorbérletek nagy része röviddel a meghirdetés után elkelt. Az épület felújításának nehézségeiről, a székelyhídi színi élet múltjáról, valamint a további tervekről a Szabó József Ódzsa színház igazgatójával, Fekete Katalinnal beszélgettem.

A tavalyi évet, főként így utólag, sok szempontból zárójelként élem meg. Főleg a bulik tekintetében. Emberek vagyunk, igényünk van a szórakozásra, a közösségi programokra, a táncra, az énekre, a zenére. Idén végre újra megélhetjük mindezt, minden porcikánkkal belevethettük magunkat a nyárba, és azt hiszem, az augusztus 13–15-i hétvége kárpótolt egy kicsit minden elmulasztott tombolásért.

kolozsvár kőszínház

Nemrég, márciusban tartották meg A színház közös tere – a közös tér színháza című többnapos rendezvénysorozatot – csak részben Kolozsváron, és főként az online térben –, amelynek időzítését a magyar színházművészet céljaira szánt, egykori Farkas utcai épület, a kőszínházként emlegetett teátrum felavatásának-megnyitásának kétszázadik évfordulója indokolta.

a csajod zenekar

Az 1970 és 1973 között évente megrendezett zenei eseményen kizárólag saját szerzeményekkel lehetett fellépni, a feldolgozásokat tiltották, ám a zenei műfaj nem volt megszabva. Négy fesztivál után az 1974. évit az akkori hatóságok már nem engedélyezték. 17 évi kihagyás után, 1990-ben a fesztivált újra megszervezték, ám anyagi források hiányában a sorozat ismét megszakadt. Az 1973. évi fesztiváltól 45 év telt el, amikor 2018-ban újraindult a sorozat. A siculus a székely név latin változata, egyértelmű tehát, hogy a helyszín Erdély, ezen belül pedig Székelyudvarhely.

Meister Éva színművésznő

Oda kellene figyelni a szabadfoglalkozású színészekre, akik a versek és az irodalom szószólóiként az országjárást választották, hogy a vidéket is kiszolgálják. Szabadúszóként mindenhonnan kizárják őket, se színházuk, se intézményes támogatottságuk nincs, így a szakma is alig vesz tudomást róluk. Meister Éva színművésznő harminc éve hűségesen szolgálja műsoraival a Kárpát-medence magyarságát. 2020-ban a világjárvány sem tudta leállítani, harmadmagával járta a világot, mert azt vallja: „Szolgálni kell! Ez a feladatom.”

Szabo Tibor színművész, Weöres Sándor Színház

Szabó Tibor András színművész a Szilágy megyei Kárászteleken született 1957. október 13-án. Akkoriban a falu teljes lakossága magyar anyanyelvű és római katolikus vallású volt. Másfél éves volt, amikor a család a Nagykároly melletti Klára tanyára költözött (1959), öt évvel később (1964) pedig a városba. Nagykárolyban nőtt fel, és ott élt harminchárom éves koráig.

Az új színügyi bizottság a szatmári Városi Színház nevét 1945. július 10-től Népszínházra változtatta. A bizottság nyilatkozata szerint: „a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásba kívánja részesíteni a színjátszást és arra törekszik, hogy a nép nevelő intézménye legyen.” Már nem a városé volt a szatmárnémeti magyar színjátszás, mert egy ideológia fogságába kényszerítette a hatalom, amely 1990-ig nem engedett kegyetlen szorításából.

Szeretjük a hajdani események sajtónyilvánosságát valamilyen apropóhoz, leggyakrabban kerek évfordulókhoz kötni. Ez a mostani megnyilatkozásom persze nem ilyen természetű. Egyszerűen egy most már több mint 60 éve történt esemény emlékén akarok elidőzni, mert mindig is azt hittem, hogy nem csupán számomra, de talán mások számára is érdekes lehet. Évtizedek óta várom a pillanatot, azt a bizonyos „most”-ot, amelynek ürügyén akad valaki, aki a Bolyai Egyetem, pontosabban annak Egressy Gábor színjátszó csoportja Szeretlek, kedvesem szavalóestjéről megemlékezzék. Próbáltam az ötletet az ötvenedik évforduló környékén illetékeseknek „eladni”, sikertelenül. Pedig szállíthattam volna az anyagot egy államvizsga dolgozathoz. De kis utánajárással akár disszertáció is kikerekedhetett volna a témából.