Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Madáchi üzenet Sándor Mátyás-tolmácsolásban

Az októberi ősbemutató óta kivételesen nagy népszerűségnek örvend a Kolozsvári Magyar Opera legújabb előadása, a Sándor Mátyás című musical. December 11-én a nem csak kolozsváriakból álló közönség ebben a naptári évben utoljára járhatott csodájára a Kerényi Miklós Gábor (Kero) Kossuth-díjas rendező kezdeményezésére létrejött előadásnak. Ebben a produkcióban Kerényi alkotótársai Szemenyei János, Cseh Dávid Péter és Mikó Csaba.

Az előadás cselekménye alapjául Jules Verne azonos című kalandregénye szolgál. A francia romantika utolsó nagy írójaként ismert Verne tudományos-fantasztikus elemekkel fűszerezett, bonyolult cselekményű regényeiben sokszor megjósolta az elkövetkező tudományos vagy műszaki úttöréseket – elektromos világítás, oxigénpalackos búvárruha, tengeralattjáró, videokonferencia, híradó stb. Pedig Verne nem volt jós, inkább egy nagyon gazdag fantáziájú művészelme, aki részletes előtanulmányokat végzett regényei megírásához. Bár manapság legtöbbünk szeme felcsillan neve hallatán, sőt egy UNESCO-statisztika szerint a Biblia és Marx–Engels összes művei után Verne írásai keltek el a legnagyobb példányszámban, mégis nehézkesen indult alkotói pályája. Ám már ebben az időszakban felfigyelt rá, és atyai szeretettel bátorította az általa mestereként tisztelt idősebb Alexandre Dumas. Érdekes, hogy a fiatal író operettlibrettók írásával is próbálkozott – valószínű, tetszett volna neki a musical gondolata is. Sándor Mátyás című regényét 1885-ben írta, és egykori mestere, id. Dumas emlékének dedikálta. Ahogy a regény előszavában vallja, a Sándor Mátyás ihletője Dumas híres, folytatásokban közölt regénye, a Monte Cristo grófja. Sándor Mátyás, avagy Antekirtt doktor, akárcsak Monte Cristo grófja, az igazságszolgáltatásért harcol a haszonleső zsarnokok ellen. A Verne-regényekre jellemző egzotikum forrása ezúttal a magyar jelleg – emellett A dunai hajós című regénye is magyar vonatkozású, holott Verne sosem járt Magyarországon. A mű fordulópontját a Sándor Mátyás erdélyi gróf és társai, Szathmár László és Báthory István által szervezett titkos függetlenségi mozgalom leleplezése jelenti. A halálos ítélet elől menekülni próbálókat sorra utoléri kegyetlen büntetésük. (A musicalben Sándor Mátyás mindkét társát egyszerre fogják el, még a börtönből való menekülés megkísérlésekor, míg a regényben csak Szath­már szökését sikerül meghiúsítaniuk.) Legalábbis látszólag, ugyanis évekkel később felbukkan a színen a gazdag Antekirtt doktor, hogy bosszút álljon. Kiderül, az árulók szörnyű tetteinek megtorlásán dolgozó doktor nem más, mint maga Sándor Mátyás. És ahogy az olvasó előtt kitisztul a kép, a gróf is megtudja az igazságot, és élete új, a bosszúnál nemesebb értelmet nyer.

Érdekesek a szerző névválasztásai. A főravasz neve Sarcany, ami magyarul Sárkány, és hűen ábrázolja a szereplő jellemét is. A karrierista, materiális értékeket előtérbe helyező bankár, Torontál, Antekirtt doktor, az elrabolt lány, Száva, illetve Pescade és Matifou nevei is fölrajzi ihletettségűek – Verne gyakran hívta segítségül a térképet a szereplők névadásában.




Farkas Loránd, Modra Noémi és Laczkó Vass Róbert az előadás egyik jelenetében.
Kép: Szabadi Péter és Török Ádám felvételeiből a Kolozsvári Magyar Opera Facebook-oldaláról

A musical zenei ötleteinek gazdája, Szemenyei János már visszajáró vendég a kolozsvári társulatnál, ahol 2015-ben a Báthory Erzsébet című musical férfi főszerepét énekelte. Ezúttal zeneszerzőként, a társulat énekeseit kollégaként is ismerve, kifejezetten a művészekre „szabta” a dallamokat, hangterjedelmükhöz igazította a regisztereket, akárcsak annak idején a barokk operaszerzők a kor híres énekeseire, a musicókra. Rengeteg stílus, zenei „íz” ötvöződik Sándor Mátyás zenéjében, hiszen Jules Verne nem kevesebb, mint húsz helyszínre kalauzolja el olvasóit. A musicalbe természetesen nem fér bele mindegyik, de a főbb helyszínek (Erdély, Trieszt, Ragusa, Tripolisz) jellegzetes hangzásvilágát idézi a mű zenéje. Ezeket a zenei hangulatokat a tánckar teszi teljessé, számos stílust felvonultatva a hastánctól a charlestonig. A dinamikus koreográfia Jakab Melindát dicséri. Különféle hangtechnikákkal megszólaltatott dallamok is felcsendülnek, ugyanis az előadás énekesei közt az operatársulat művészei mellett színészek csillogtatják meg zenei tehetségüket (is). Az esetlegesen zavaróbb hang­erőbeli különbségeket a musicalekben használatos mikrofonok egyenlítik ki. A dallamívek javarészt könnyűzenei felépítésűek, ám a Mester Dávid és Kovács Adrián munkájának köszönhető hangszerelés szimfonikus, néhol rock­elemekkel egészül ki. Érezhető, hogy a karakterek személyre szabottak, mindenkire mintha ráöntötték volna a szerepet. Laczkó Vass Róbert (Torontál), Farkas Loránd (Sárkány), Modra Noémi (Száva) és Rétyi Zsombor (Pescade) mind hangi, mind színészi karakterformálása kiemelt figyelmet érdemel. Az ilyenképpen megformált karakterek alakulását alátámasztja Szép Gyula intézményigazgató állítása is, mely szerint az alkotás folyamata interaktív volt, s csaknem az utolsó pillanatig formálódott a mű.

A dalok szövege sokszor alliterál, intertextuális utalásokat rejt („Itt élned, halnod kell”, „És mégis forog a Föld”), az énekkarnak többször nyelvtörőszerű, ropogós mondatok jutnak. A próza is tartalmaz néhol rímekbe szedett sorokat. Kérdés, hogy a zeneszerző retorikai trükknek szánta-e a szöveg értelme („húz a mély”) és a felfelé ívelő dallam ellentétes mozgását, vagy ez csupán a kevésbé ihletett pillanatok egyike. A dallamok fülbemászó karaktere és ezek vezérmotívumszerű kapcsolása bizonyos szereplőkhöz igen hatékony zenei megoldások, ellensúlyozzák a kisebb zenei-dramaturgiai egyenetlenségeket. A drámai hatást fokozza az az óraketyegést imitáló hanghatás, amely pillanatokkal azelőtt hallható, hogy Torontál meghozza szörnyű döntését. Nagyon találók a különböző helyszínek zenei jellemzései. Például a ragusai vásár, a különböző kultúrájú népek keveredésének helyszíne a Bartók Béla által bolgárnak, román etnomuzikológus kollégája és barátja, Constantin Brăiloiu által török szóval aksaknak nevezett, aszimmetrikus (2:3) ritmusú, modális hangzású zenében elevenedik meg.

Az előadás előtt és a szünet alatt a vörös bársony függönyre vetítve felsejlett a főszereplő egyetlen vonalból kialakított névjegye, az SM, mögötte folyton pulzáló fényhatással. Karakteres jelkép, amelyre pár év múlva talán úgy néznek majd a magyar gyerekek, ahogy most a superman szögletes S betűjére. Az előadás szerves részét képezik a vetített képek és a geometriai mintájú fények. Minden jelenetet egy évszámmal ellátott térkép vezetett be, ezzel segítve a közönséget az események tér- és időbeli betájolásában (Török Ádám). A könnyen alakítható, indusztriális stílust idéző díszlet (Rákay Tamás) egyszerűségét az élénk színhangsúlyokkal játszó jelmezek (Ledenják Andrea) egyensúlyozzák ki. A színpadképek, akár a bizonyos jelenetekben alkalmazott zenei nyelvezet, színes kavalkádként jellemezhetők. Csaknem minden jelenetben egyszerre sok különböző intenzitású fókuszpont van.

Nagy hatású az a jelenet, amelyben a gróf a titkos felkelést szervezi az elnyomók ellen. A jövő generációt szimbolizáló gyermekkórusnak nem csak a nemzeti érzületűek szívét sikerült megérintenie. Kiváló egy-egy helyszín hangulatának színpadi megfestése. A trieszti társadalmi rétegződést valóságos szintkülönbségek szemléltetik. A második felvonásban, a tripoliszi színben szép rendezői megoldás, hogy az apafigura, Antekirtt és a fiatal Báthory Péter egymás kezét fogják, amíg vitáznak, majd a fiú önálló döntésének megszületése pillanatában a két szereplő a Michelangelo-féle teremtés-kézmozdulatra játszik rá.

Az előadás teljes hossza alatt leköti a néző figyelmét, számos vizuális és auditív ingerrel kecsegtet. Elgondolkodtat azon – akár a hasonló lelkületű István, a király rockopera –, hogy az áldozatot ejtő sokszor maga is áldozat. Az utolsó jelenetben a szereplőkkel együtt a néző is hazaér: a szeretet, az erdélyi, népies jellegű jelmezek, a tál friss gyümölcs (és a pálinka) a legtöbb veszteséget elviselhetővé teszi. A szereplők tolmácsolásában elhangzó tanulság – „Azért születtünk, hogy újra és újra talpra álljunk” – Az ember tragédiájának záró szavait juttathatja eszünkbe: „…ember: küzdj és bízva bízzál!”

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Ha július, akkor Csíkszeredai Régizene Fesztivál. Legalábbis számomra, immár másfél évtizede. Az egykor régizenész feleségem vett rá arra, hogy menjünk el erre a nyár derekán zajló eseményre. Azóta az életem részévé vált: ugyancsak hiányérzettel zártam azt a bizonyos covidos esztendőt, nemcsak a pandémia okozta életmódváltás miatt, hanem azért is, mert az „ebzárlat” miatt nem lehetett júliusban Csíkszék fővárosába utazni. Így az interneten (YouTube – értsd: Jútub) próbáltam pótolni az elmaradt zenei élményt, nosztalgiázni az eseményről.

Reményi Ede, eredeti nevén Hoffmann Ede, 195 éve született és 125 évvel ezelőtt fejezte be földi pályáját. A világ öt kontinensén ismert, virtuózként emlegetett, és Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel kitüntetetett hegedűse volt. Testvére, Reményi Antal 1848–49-es honvédszázados.

Április utolsó hetében a Kolozsvári Magyar Opera két gyermekelőadást is bemutatott, mindkettőt Toadere-Kovács Dalma vezénylete és elgondolása alapján állítottak színpadra. Az előadás beharangozója szerint Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című gyermek­operáját az elemi osztályosoknak, míg Gaetano Donizetti Don ­Pasquale operájának egy átalakított változatát az 5–12. osztályos korcsoportnak ajánlották.

A szabad játék örömforrás és egyfajta létezési forma. A kisméretű bunraku bábok és a hagyományos árnyfigurák, amelyek a Rumi László által rendezett Árnyak színháza című előadás szereplői, mondhatni Ofélia égi játszótársai. És a színpadi téren túl az izzó képzelet, az egymásba pörgő világok és a tündöklő varázsmókák különös figurái, akik a mesék hetedhétországából érkeznek meg az idős súgónő otthonába.

Amikor színpadon játszunk, a teljesítményünk nagyban függ a közönségtől is. Ha a közönség csak ül, passzív és teljesen csendben van, az egy vígjátéknál akár kínossá is válhat. Viszont egy közönség még lehet nagyon éber attól, hogy csendes. Ilyenkor szinte magunkon érezzük a nézők figyelmét, néha csak állunk a színpadon, és nem értjük, mitől vagyunk úgy felpörögve.

Az emberekhez mindig is általában nyitottan viszonyult, ez érződik a képein, hiszen ugyanazzal a nyitottsággal fordultak őfeléje is. Ma is zavarja viszont, hogy annak idején nem tudott több időt tölteni Mérában, úgy érzi, nem ismerte meg kellőképpen azt a világot. Ennek viszont van előnye is – ha a fotóalanyok tudtak volna a jöveteléről, alaposabban felkészülnek a fényképezésre, és a fotók már nem tükröznék a hétköznapok valóságát. „Olyanok ezek az emberek, olyan ruhát is viselnek, ahogyan munka vagy más elfoglaltság közepette találtam őket” – fogalmazott.

Első alkalommal rendeztek Bach-maratont Kolozsváron, a 337. éve született zeneszerző műveit tizenkét órán át – reggel 9-től este 9 óráig – játszották a Pietati evangélikus templomban. A rendkívül változatos műsort Johann Sebastian Bach műveinek széles repertoárjából válogatták. A maraton programja többek között azért is volt különleges, mert egyetlen koncerthelyszínen három billentyűs hangszer szólalhatott meg: orgona, csembaló és zongora.

Székelyhid színház

A Valahol Európában című előadással avatták fel idén augusztusban a székelyhídi Szabó József Ódzsa Városi Színházat, így a hetvenes évek után először ismét bérletes előadások kerülnek színpadra a partiumi kisvárosban. A nagyváradi Szigligeti Színház társulatai öt darabot hoznak el az idei évadban a kibővített és felújított érmelléki színházba, a helyiek pedig kis túlzással „színházi lázban” égnek, hiszen a vándorbérletek nagy része röviddel a meghirdetés után elkelt. Az épület felújításának nehézségeiről, a székelyhídi színi élet múltjáról, valamint a további tervekről a Szabó József Ódzsa színház igazgatójával, Fekete Katalinnal beszélgettem.

A tavalyi évet, főként így utólag, sok szempontból zárójelként élem meg. Főleg a bulik tekintetében. Emberek vagyunk, igényünk van a szórakozásra, a közösségi programokra, a táncra, az énekre, a zenére. Idén végre újra megélhetjük mindezt, minden porcikánkkal belevethettük magunkat a nyárba, és azt hiszem, az augusztus 13–15-i hétvége kárpótolt egy kicsit minden elmulasztott tombolásért.

kolozsvár kőszínház

Nemrég, márciusban tartották meg A színház közös tere – a közös tér színháza című többnapos rendezvénysorozatot – csak részben Kolozsváron, és főként az online térben –, amelynek időzítését a magyar színházművészet céljaira szánt, egykori Farkas utcai épület, a kőszínházként emlegetett teátrum felavatásának-megnyitásának kétszázadik évfordulója indokolta.

a csajod zenekar

Az 1970 és 1973 között évente megrendezett zenei eseményen kizárólag saját szerzeményekkel lehetett fellépni, a feldolgozásokat tiltották, ám a zenei műfaj nem volt megszabva. Négy fesztivál után az 1974. évit az akkori hatóságok már nem engedélyezték. 17 évi kihagyás után, 1990-ben a fesztivált újra megszervezték, ám anyagi források hiányában a sorozat ismét megszakadt. Az 1973. évi fesztiváltól 45 év telt el, amikor 2018-ban újraindult a sorozat. A siculus a székely név latin változata, egyértelmű tehát, hogy a helyszín Erdély, ezen belül pedig Székelyudvarhely.

Meister Éva színművésznő

Oda kellene figyelni a szabadfoglalkozású színészekre, akik a versek és az irodalom szószólóiként az országjárást választották, hogy a vidéket is kiszolgálják. Szabadúszóként mindenhonnan kizárják őket, se színházuk, se intézményes támogatottságuk nincs, így a szakma is alig vesz tudomást róluk. Meister Éva színművésznő harminc éve hűségesen szolgálja műsoraival a Kárpát-medence magyarságát. 2020-ban a világjárvány sem tudta leállítani, harmadmagával járta a világot, mert azt vallja: „Szolgálni kell! Ez a feladatom.”

Szabo Tibor színművész, Weöres Sándor Színház

Szabó Tibor András színművész a Szilágy megyei Kárászteleken született 1957. október 13-án. Akkoriban a falu teljes lakossága magyar anyanyelvű és római katolikus vallású volt. Másfél éves volt, amikor a család a Nagykároly melletti Klára tanyára költözött (1959), öt évvel később (1964) pedig a városba. Nagykárolyban nőtt fel, és ott élt harminchárom éves koráig.

Az új színügyi bizottság a szatmári Városi Színház nevét 1945. július 10-től Népszínházra változtatta. A bizottság nyilatkozata szerint: „a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásba kívánja részesíteni a színjátszást és arra törekszik, hogy a nép nevelő intézménye legyen.” Már nem a városé volt a szatmárnémeti magyar színjátszás, mert egy ideológia fogságába kényszerítette a hatalom, amely 1990-ig nem engedett kegyetlen szorításából.

Szeretjük a hajdani események sajtónyilvánosságát valamilyen apropóhoz, leggyakrabban kerek évfordulókhoz kötni. Ez a mostani megnyilatkozásom persze nem ilyen természetű. Egyszerűen egy most már több mint 60 éve történt esemény emlékén akarok elidőzni, mert mindig is azt hittem, hogy nem csupán számomra, de talán mások számára is érdekes lehet. Évtizedek óta várom a pillanatot, azt a bizonyos „most”-ot, amelynek ürügyén akad valaki, aki a Bolyai Egyetem, pontosabban annak Egressy Gábor színjátszó csoportja Szeretlek, kedvesem szavalóestjéről megemlékezzék. Próbáltam az ötletet az ötvenedik évforduló környékén illetékeseknek „eladni”, sikertelenül. Pedig szállíthattam volna az anyagot egy államvizsga dolgozathoz. De kis utánajárással akár disszertáció is kikerekedhetett volna a témából.