Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

„A mai napig nem tudtam leszállni a gólyalábról”

Beszélgetés Rumi László báb- és utcaszínházi performerrel, rendezővel

A szabad játék örömforrás és egyfajta létezési forma. A kisméretű bunraku bábok és a hagyományos árnyfigurák, amelyek a Rumi László által rendezett Árnyak színháza című előadás szereplői, mondhatni Ofélia égi játszótársai. És a színpadi téren túl az izzó képzelet, az egymásba pörgő világok és a tündöklő varázsmókák különös figurái, akik a mesék hetedhétországából érkeznek meg az idős súgónő otthonába. Az általuk teremtett téridőkben, az életmese különböző dimenzióiban bejárják az egyetemes bábtörténet kultikus helyeit – például Karagöz és Maugli hazáját –, majd Ofélia vezetésével világjáró kalandokra indulnak, utána pedig következnek az égi mezők különös helyszínei. Vad és bátor lendülettel, a föld feletti utazások bűvöletével barangolják be a mágia világát, ahonnan már nem tudnak visszaszállni, azaz ismét leszállni a földre. Akárcsak az őket megalkotó rendezőjük, aki bevallása szerint nem tud leszállni a gólyalábról. Ahol varázspálcájával megérinti a gyermeki fantáziát, ott a játék csodája is megmutatkozik. Ő maga is közel hajol az éghez, felemeli a csodálkozó gyermekeket, és elrepül velük az ott és akkor történő, élő és rögtönzött legendákba. Vagy az univerzális, végtelen mesékbe, ahol a különös árnyak, Ofélia társai részt vesznek a belső utazásként is kódolható rejtélyes történetben.

Az Árnyak színháza gyermekelőadás története egy kisvárosban játszódik, az események főszereplője Ofélia kisasszony, aki színházi súgóként dolgozik. Ám egy napon a színház megszűnik, a színészek szétszélednek, és Ofélia magára marad. Magányában egy este árnyak látogatják meg: az általa jól ismert szerepek és szereplők árnyai. Ofélia játszani kezd velük, és sorra fel­eleveníti a régi előadások hangulatát. A bábművészet és a bábtörténet jelentőségéről, illetve szerepéről az előadás rendezőjével és dramaturgjával, a Blattner Géza-díjas Rumi Lászlóval beszélgettem el.




Rumi László bábszínész

– Milyen kihívásokat jelentett ez a darab, és hogyan sűrűsödik benne mindaz, ami lényeges a bábról, bábtörténetről és bábművészetről?

– Minden valamire való téma kihívást jelent a rendezőnek. Ami nem jelent kihívást, azzal nem érdemes foglalkozni. Ennél a mesénél az a beugratás, hogy Michael Ende Ofélia árnyszínházáról beszél, és így könnyen adódik az a megoldás, hogy akkor készítsünk árnyszínházat. Igen ám, csakhogy mindjárt a következő pillanatban a kérdés elég szigorúvá válik. Milyen árnyszínházat, milyen formát adjunk ezeknek a kóborló árnyaknak, akik képesek átváltozni egyik formából a másikba? Hogy ne is beszéljünk a mese végéről, amikor Ofélia kisasszony a mennyországban folytatja színházi tevékenységét. Szóval alaposan fel van adva a lecke.

 „A bábot dróttal és kézzel mozgattuk, felöltöztettük, kipingáltuk, hajlékonnyá tettük ízületeit, vér helyett eleven kénesővel töltöttük meg belsejét. Indiában külön szobában nevelték, etették-itatták, bizonyos idő multán férjhez is adták, lakodalmi körmenetben vitték végig a város utcáin, papok kíséretében. Egyiptomban eltemették és meggyászolták. Görögországban a halott kislány mellé fektették. Az eszkimók fókabundácskába burkolják, hogy valahogy meg ne fázzék. Mosolyoghatunk ezeken a bájos együgyüségeken, de azért mi is hasonlóan cselekszünk. Ha egy szobába toppanunk, melynek díványán baba ül, úgy érezzük, hogy nem vagyunk egészen egyedül. Őseinket kísérte minden koron át. A katakombákban épp úgy ráakadunk, mint ma, a villannyal világított gépkocsik falain. Hiszünk benne, ugyanazzal a játszi csökönyös csecsemő-ravaszsággal, akár az ősember” – írja Kosztolányi Dezső. A különböző árnyak, amelyek meglátogatják Oféliát, a világirodalom klasszikus meséiből és hagyományos bábszínházaiból érkeznek. Például Karagöz figurája is, aki a sámánizmus világából származik, és az árnyjáték különböző formáit is megidézi. A darab így az egyetemes bábtörténetre is reflektál. Hogyan lehetne néhány mondatban összegezni a bábok és a bábművészet eredetét?

– Ende csak annyit mond: „Eljátszották a világ legszebb komédiáit és tragédiáit.” Ezzel a mondattal tulajdonképpen nagymértékű szabadságot ad az interpretálóknak. A rendezőnek meg kell hoznia a döntést arról, hogy milyen meséket mutatnak be az előadás keretében, attól függően, hogy milyen korú gyermekeknek játsszák az előadást. Hiszen a Hamlettől Hófehérkéig elég tágas a kínálat. Ezért döntöttünk úgy, hogy a közismert Maugli-történet mellett megidézzük a világ tradicionális árnyszínházait egy-egy jelenet erejéig. Megjelenik a komikus Karagöz figurája, valamint a tradicionális kínai és indonéz árnyjátékfigurák is felbukkannak. Tehát így fordítottuk le az írói instrukciót az árnyszínház nyelvére, miszerint „eljátszották a világ összes tragédiáit és komédiáit”. Számomra a bábművészet egyrészt sok-sok ezer éves, másfelől azt is a bábművészet kategóriájába sorolom, amikor egy kisgyermek négy-öt kaviccsal, gyufásdobozzal hosszabb ideig eljátszik, és megteremt magának egy univerzumot, egy saját világot, egy öntörvényű zugocskát, ahol csakis a saját törvényei érvényesülnek, kizárva a külvilági káoszt. Minden eleven, él és mozog, amit megmozgatunk.

– Az Árnyak színházának a története több dimenzióban és síkon zajlik, az élet és a halál nagy kérdéseit is érinti. Miután a halál is meglátogatja Oféliát, az árnyak ismét megjelennek – talán ezért is alkot sajátos víziót a darab az életről, a halálról és a szeretetről. Hogyan látja mindezt a rendező?





– A többféle értelmezést kínáló mese tartogat még egy másik csavart is a végén, hiszen a mennyei színházban csak a már megismert árnyak fogadják újra Oféliát a következő szavakkal: „Megismersz minket? Mi vagyunk a te fogadott árnyaid. Neked köszönhetjük, hogy nem kellett gazdátlanul bolyonganunk a világban.” És aztán minden kezdődik elölről, mert így folytatják a mennyei komédiások: „Ofélia, kezdődik az előadás.” És az idős súgónő tudja a dolgát, és elfoglalja a helyét a világegyetemben.

– Közel áll a gyermeki képzelet gazdagságához az, ahogyan a megjelenített mese – sajátos lendülettel és derűvel is akár – elbeszéli, megjeleníti, illetve sűríti a drámai fordulatokat és bonyodalmakat. Talán ez teszi könnyűvé, játékossá a darab súlyosabb csomópontjait és üzenetét is. Hogyan talált rá erre a könnyed, harmonikus és sziporkázó formanyelvre?

– Az úgynevezett játékos formanyelv kialakításához mindig játékos kedvű csapattársakra van szükség. Ha jó a stáb, nyitott szívű és jó gondolkodású, utána már minden könnyebben megy. Az a titok nyitja, hogy egy húron kell pendülni a tervezővel, a zeneszerzővel, és ami a legfontosabb, a színészekkel. Itt Kolozsváron nagyon jó volt dolgozni.

– A Mamó és a Végtelen történet írója, Michael Ende meséje alapján Kárpáti Péter is írt egy Ofélia árnyszínháza című megható életmesét, amelyben az árnyszínház a maszkos és sziluettjátékot képezi. Rumi László Árnyak színházához hogyan kapcsolódik Ende életmeséje?

– Az Árnyak színháza című előadásunk tökéletesen (le)követi Michael Ende meséjét.

– Ha Ofélia figuráját és a köréfonódó történet lehetséges revelációit górcső alá vesszük, akkor ez az életmese a főhős belső utazásaként is értelmezhető, amely által az egyén eljuthat az egón túli önmagasság dimenziójába, közel a Selbsthez, amelyet többnyire mélyénként is megjelölnek. Az árnyak és az árnyékok, akiket befogad Ofélia, Carl Gustav Jung szerint tudatunk elnyomott, tudat alatti részéhez tartoznak, amely a tudatos énünk, az ego elől elrejtve létezik. Az árnyak megszelídítése vagy az ego felszabadítása a mesékben gyakran a sárkány legyőzésével történik meg, vagy azzal, ha a hős sikeresen küzd meg saját árnyékával. Az Árnyak színházában ez a győzelem önismereti út is lehet akár, és bizonyos szinten ez történik: Ofélia szabadon engedi az árnyakat. Ha az árnyék olyan belső tulajdonságok elnyomását is jelenti, amelyekről az ember nem akar tudomást venni, az könnyen válságot okozhat – ezért ennek a belső utazásnak az egyik célja lehet az árnyékok, árnyak felfedezése vagy újra felidézése. Idetartozik az a kérdés is, hogy vajon az árnyakat kapcsolhatjuk-e az archetípusok világához, és ha igen, milyen lehetséges archetípusokat idéznek meg? Marie-Louise von Franz is kiemeli őket Az árnyak és a gonosz a mesékben című írásában, és több mese alapján tárja fel az árnyék mibenlétét. A mítoszok és mesék is gazdag tárházai az archetipikus kincseknek. Itt talán még releváns, hogy nemcsak a karakterek képviselhetnek valamilyen archetípust, hanem a helyszínek és a cselekményszál is. Ha felidézzük az Árnyak színháza című előadás szüzséjét és a helyszíneit, a darabnak milyen lehetséges archetipikus olvasatára találhatunk rá?

– Szeretem és gyakran alkalmazom is az archetípusokat a munkáimban. De ebben az esetben nem törekedtünk tudatosan ezek használatára, mert ösztönösen úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb mindenfajta archetípus képviselteti magát a történetben. És így is lett. Előadásunkban felfedezhetjük a katonát, az ifjú hőst, az ártatlan szerelmeseket, de nem egy jeleneten belül, hanem elosztva a különböző rövid történetekben. És aki mindezeket összefogja és értelmezi, egy csokorba rendezi, az a bölcs öregasszony, maga Ofélia, a történet főszereplője.




Jelenet Az árnyak színháza bábelőadásból. Oana Pop felvétele. Kép: Puck Bábszínház

– Szintén Jung jegyzi meg, hogy a tündérmesék a legegyszerűbb és legtisztább leképeződései a pszichében lakozó archetípusoknak. Vajon lehetne-e az Árnyak színháza című bábdarabot tündérmeseként is értelmezni?

– El tudom képzelni, hogy valaki tündérmeseként is értelmezni tudja ezt a történetet. Én nem törekedtem erre.

– Milyen fontos állomások voltak, vannak Rumi László alkotói világában, és mit jelent Rumi Lászlónak a báb és a bábba vetett hit?

– Egészen huszonöt éves koromig, amíg nem találkoztam a bábszínházzal, furulyázással, képzőműves dolgokkal és amatőr színházzal töltöttem az életemet. Aztán jött a kecskeméti Ciróka Bábszínház, és kiderült, hogy a bábszínház annyira összetett, hogy mindezeket magába foglalja. Akkor és ott magamra találtam, és elkezdődött az új életem. Engem is magával ragadott a tárgyakat megelevenítő teremtés csodája. Ha gyermeki tisztasággal és nyitottsággal nyúlunk a tárgyakhoz, akkor minden el kezd mozogni, és a mozgás által életre talál. Aki egyszer megérti ezt a csodát, az animáció, a megelevenítés csodáját, az függővé válik. Én ebben a függőségben élek harminc éve.

– A szabad játék örömforrás és létezési forma. Mit jelent Rumi Lászlónak a gyermeki én és a bábjáték kapcsolata? És mit jelent neki a (báb)játék?

– Ebben a szép, új és modern világban a technika komoly támadás a gyermeki kreativitás ellen. A digitális kütyükkel készen kapott képeket kínálnak a gyanútlan és felcseperedő nemzedék számára. És úgy tűnik, hogy ez az elementáris játékkedv, amely mindig is jellemezte a gyermekeket, most irányítás alá kerül, elsatnyul és visszafejlődik. Ne legyen így! Nagy a felelőssége a felnőtteknek, a szülőktől kezdve az az animációs filmkészítőkön át a bábszínészekig. Mindenkinek nagy a felelőssége. A pedagógusokat is beleértve. A magam számára azt a célt tűztem ki, hogy bármilyen előadásban a lényeg, hogy azt sugallja: milyen jó játszani a formákkal, a bábokkal és a zenével. Az egésznek a játék örömét kell sugalmaznia. Mert ha a játék öröme elsatnyul, elsikkad, eltűnik, az emberiség lehúzhatja a rolót.

– Rumi Lászlóra jellemzők a formabontó megoldások és a sziporkázó látványvilágok. Az Árnyak színháza című bábdarabban történt-e formabontó játék?

– Ebben a játékban nem törekedtünk kifejezett formabontásra. Hiszen egy kisméretű bunraku bábot és hagyományos árnyfigurákat használunk, amelyeket élő zenével kísérünk az előadásban. Talán éppen ez adja egy darab frissességét, hogy a már ismert, hagyományos elemeket milyen módon keverjük össze az előadás szövetében.




Az árnyak színházának főszereplője Ofélia kisasszony, aki színházi súgóként dolgozik. Oana Pop felvétele. Kép: Puck Bábszínház

– „A neves bábrendező […] a karneváli forgatagban mindig megmutat valamit abból a jóízű, szókimondó, a pillanat varázsában és a valóságban létező, a nézőkkel folyamatos és élő kapcsolatban álló vásári komédiázásból, amelyben évszázadok tapasztalatát sűrítették össze. Nem tudni hogyan, de mintha Rumi László sok évszázad vándorkomédiájának tapasztalatait hordozná a zsigereiben. Persze volt idő, amikor Kovács Gézával és Pályi Jánossal vásári bábjátékosként járta a világot: íme, a három garabonciás. Mondhatjuk, hogy a vásári komédiások, az utcaszínház nagy öregei közé tartozik, ha nem volna örök fiatal. […] A recept látszólag egyszerű. Végy három gólyalábast, három kalapot, egy nagylábat, egy rudat és egy széket. Egy poros kötelet. És a közönséget. Máris indulhat a varázslat. Ámulatba ejtő, ahogyan a gyerekek és a felnőttek azonnal belemennek a játékba” – írja önről Ölbei Lívia a Karneváli komédiások című cikkében. Ön báb- és utcaszínházi performer, rendező, dolgozott zenészként a Ciróka Bábszínháznál, és közben vándor játékmesternek vallja magát. Mit jelent ez a sajátos játékmesterség? Mit jelent a (báb)világ játékmesterének lenni akár zenészként a 21. században?

– Szerencsésnek mondható, hogy mindjárt a pályám elején Pályi Jánossal és Kovács Gézával megalakítottuk a Maskarás Utcaszínházi Együttest. Ez a színházi forma közvetlen és személyes kapcsolatot feltételez a közönséggel. Derűsen és pontosan kell improvizálni, mindig résen kell lenni, mert bármi megtörténhet. És meg is történik. Nincsenek előre megfontolható, jól kipárnázott helyzetek, mint a kőszínházban. És ez rendkívül frissen tartja az ember kreativitását. A mai napig nem tudtam leszállni a gólyalábról.

– Legendás bábdarabok rendezője, csak hogy néhányat említsek: Világszép nádszálkisasszony, Mirkó királyfi, Vadhattyúk, Vitéz Kukorica János históriája, A rút kiskacsa, Csillaglépő Csodaszarvas, Mátyás király és a kolozsvári bíró, Játék a ritmussal, és még sorolhatnánk. Olyan kortárs magyarországi írókkal is együtt dolgozott, mint Dániel András, Bertóti Johanna, Lackfi János, Kaszás Villő vagy Szálinger Balázs. Hogyan látja ma több év távlatából ezeket a bábdarabokat, milyen együttműködni írókkal és más kortárs művészekkel?

– A rendező legfontosabb feladata, hogy jól rakja össze a stábot. Mindig is arra törekedtem, hogy a kortárs dzsessz- és népzenészekkel, képzőművészekkel és meseírókkal eleven kapcsolatom legyen, és természetesen a gyerekeimmel is, akik naprakészen, intenzíven szállították a legjobb témákat. Mert ez a bábszínház egyik sajátossága, hogy sokféle kreatív művész együtt gondolkodása és együtt játszása adja ki a csodás végeredményt. Amit elértem és megvalósíthattam a rendezői pályafutásom alatt, az mind a játékos kedvű művészbarátaimnak köszönhető.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Reményi Ede, eredeti nevén Hoffmann Ede, 195 éve született és 125 évvel ezelőtt fejezte be földi pályáját. A világ öt kontinensén ismert, virtuózként emlegetett, és Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel kitüntetetett hegedűse volt. Testvére, Reményi Antal 1848–49-es honvédszázados.

Április utolsó hetében a Kolozsvári Magyar Opera két gyermekelőadást is bemutatott, mindkettőt Toadere-Kovács Dalma vezénylete és elgondolása alapján állítottak színpadra. Az előadás beharangozója szerint Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című gyermek­operáját az elemi osztályosoknak, míg Gaetano Donizetti Don ­Pasquale operájának egy átalakított változatát az 5–12. osztályos korcsoportnak ajánlották.

Az októberi ősbemutató óta kivételesen nagy népszerűségnek örvend a Kolozsvári Magyar Opera legújabb előadása, a Sándor Mátyás című musical. December 11-én a nem csak kolozsváriakból álló közönség ebben a naptári évben utoljára járhatott csodájára a Kerényi Miklós Gábor (Kero) Kossuth-díjas rendező kezdeményezésére létrejött előadásnak. Ebben a produkcióban Kerényi alkotótársai Szemenyei János, Cseh Dávid Péter és Mikó Csaba.

Amikor színpadon játszunk, a teljesítményünk nagyban függ a közönségtől is. Ha a közönség csak ül, passzív és teljesen csendben van, az egy vígjátéknál akár kínossá is válhat. Viszont egy közönség még lehet nagyon éber attól, hogy csendes. Ilyenkor szinte magunkon érezzük a nézők figyelmét, néha csak állunk a színpadon, és nem értjük, mitől vagyunk úgy felpörögve.

Az emberekhez mindig is általában nyitottan viszonyult, ez érződik a képein, hiszen ugyanazzal a nyitottsággal fordultak őfeléje is. Ma is zavarja viszont, hogy annak idején nem tudott több időt tölteni Mérában, úgy érzi, nem ismerte meg kellőképpen azt a világot. Ennek viszont van előnye is – ha a fotóalanyok tudtak volna a jöveteléről, alaposabban felkészülnek a fényképezésre, és a fotók már nem tükröznék a hétköznapok valóságát. „Olyanok ezek az emberek, olyan ruhát is viselnek, ahogyan munka vagy más elfoglaltság közepette találtam őket” – fogalmazott.

Első alkalommal rendeztek Bach-maratont Kolozsváron, a 337. éve született zeneszerző műveit tizenkét órán át – reggel 9-től este 9 óráig – játszották a Pietati evangélikus templomban. A rendkívül változatos műsort Johann Sebastian Bach műveinek széles repertoárjából válogatták. A maraton programja többek között azért is volt különleges, mert egyetlen koncerthelyszínen három billentyűs hangszer szólalhatott meg: orgona, csembaló és zongora.

Székelyhid színház

A Valahol Európában című előadással avatták fel idén augusztusban a székelyhídi Szabó József Ódzsa Városi Színházat, így a hetvenes évek után először ismét bérletes előadások kerülnek színpadra a partiumi kisvárosban. A nagyváradi Szigligeti Színház társulatai öt darabot hoznak el az idei évadban a kibővített és felújított érmelléki színházba, a helyiek pedig kis túlzással „színházi lázban” égnek, hiszen a vándorbérletek nagy része röviddel a meghirdetés után elkelt. Az épület felújításának nehézségeiről, a székelyhídi színi élet múltjáról, valamint a további tervekről a Szabó József Ódzsa színház igazgatójával, Fekete Katalinnal beszélgettem.

A tavalyi évet, főként így utólag, sok szempontból zárójelként élem meg. Főleg a bulik tekintetében. Emberek vagyunk, igényünk van a szórakozásra, a közösségi programokra, a táncra, az énekre, a zenére. Idén végre újra megélhetjük mindezt, minden porcikánkkal belevethettük magunkat a nyárba, és azt hiszem, az augusztus 13–15-i hétvége kárpótolt egy kicsit minden elmulasztott tombolásért.

kolozsvár kőszínház

Nemrég, márciusban tartották meg A színház közös tere – a közös tér színháza című többnapos rendezvénysorozatot – csak részben Kolozsváron, és főként az online térben –, amelynek időzítését a magyar színházművészet céljaira szánt, egykori Farkas utcai épület, a kőszínházként emlegetett teátrum felavatásának-megnyitásának kétszázadik évfordulója indokolta.

a csajod zenekar

Az 1970 és 1973 között évente megrendezett zenei eseményen kizárólag saját szerzeményekkel lehetett fellépni, a feldolgozásokat tiltották, ám a zenei műfaj nem volt megszabva. Négy fesztivál után az 1974. évit az akkori hatóságok már nem engedélyezték. 17 évi kihagyás után, 1990-ben a fesztivált újra megszervezték, ám anyagi források hiányában a sorozat ismét megszakadt. Az 1973. évi fesztiváltól 45 év telt el, amikor 2018-ban újraindult a sorozat. A siculus a székely név latin változata, egyértelmű tehát, hogy a helyszín Erdély, ezen belül pedig Székelyudvarhely.

Meister Éva színművésznő

Oda kellene figyelni a szabadfoglalkozású színészekre, akik a versek és az irodalom szószólóiként az országjárást választották, hogy a vidéket is kiszolgálják. Szabadúszóként mindenhonnan kizárják őket, se színházuk, se intézményes támogatottságuk nincs, így a szakma is alig vesz tudomást róluk. Meister Éva színművésznő harminc éve hűségesen szolgálja műsoraival a Kárpát-medence magyarságát. 2020-ban a világjárvány sem tudta leállítani, harmadmagával járta a világot, mert azt vallja: „Szolgálni kell! Ez a feladatom.”

Szabo Tibor színművész, Weöres Sándor Színház

Szabó Tibor András színművész a Szilágy megyei Kárászteleken született 1957. október 13-án. Akkoriban a falu teljes lakossága magyar anyanyelvű és római katolikus vallású volt. Másfél éves volt, amikor a család a Nagykároly melletti Klára tanyára költözött (1959), öt évvel később (1964) pedig a városba. Nagykárolyban nőtt fel, és ott élt harminchárom éves koráig.

Az új színügyi bizottság a szatmári Városi Színház nevét 1945. július 10-től Népszínházra változtatta. A bizottság nyilatkozata szerint: „a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásba kívánja részesíteni a színjátszást és arra törekszik, hogy a nép nevelő intézménye legyen.” Már nem a városé volt a szatmárnémeti magyar színjátszás, mert egy ideológia fogságába kényszerítette a hatalom, amely 1990-ig nem engedett kegyetlen szorításából.

Szeretjük a hajdani események sajtónyilvánosságát valamilyen apropóhoz, leggyakrabban kerek évfordulókhoz kötni. Ez a mostani megnyilatkozásom persze nem ilyen természetű. Egyszerűen egy most már több mint 60 éve történt esemény emlékén akarok elidőzni, mert mindig is azt hittem, hogy nem csupán számomra, de talán mások számára is érdekes lehet. Évtizedek óta várom a pillanatot, azt a bizonyos „most”-ot, amelynek ürügyén akad valaki, aki a Bolyai Egyetem, pontosabban annak Egressy Gábor színjátszó csoportja Szeretlek, kedvesem szavalóestjéről megemlékezzék. Próbáltam az ötletet az ötvenedik évforduló környékén illetékeseknek „eladni”, sikertelenül. Pedig szállíthattam volna az anyagot egy államvizsga dolgozathoz. De kis utánajárással akár disszertáció is kikerekedhetett volna a témából.

Radnóti Zsuzsa, a Kortárs Magyar Dráma Díj alapítója

Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – Kortárs Magyar Dráma Díjat alapított, amelyet először tavaly ítéltek oda. Az idei átadóünnepség 2020. február 25-én volt Budapesten a Rózsavölgyi Szalonban.