Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Starmüller Katalin

A festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező bemutatása

Starmüller Katalin festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező 1959. november 22-én született Kolozsváron. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet–restaurálás–pedagógia szakán végezte. Meghatározó tanárai voltak: Miklóssy Gábor, T. Szűcs Ilona, Tóth László, Cseh Gusztáv, Rusz Lívia és Veress Pál. Erdélyben számos egyéni kiállítása nyílt az évek folyamán, és Magyarországon is rendszeresen részt vesz csoportos tárlatokon. Tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének, a Barabás Miklós Céhnek, az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének, a magyarországi Colosseum Művészeti Csoportnak, valamint a Klikk Art Centrum Egyesület tiszteletbeli tagja.




Starmüller Katalin és alkotása az Ars Sacra tárlaton, 2020-ban.
Képek: Starmüller Katalin gyűjteménye

Főiskolai tanulmányainak elvégzése után különböző tárlatokon mutatta be festészeti, grafikai, valamint kerámia- és textilalkotásait. Tizenhárom egyéni kiállításon tekinthette meg alkotásait a művészetkedvelő közönség. Évente számos csoportos grafikai, festészeti kiállításon vett részt.

1996-ban a budapesti Nemzeti Galériában megtartott Corpus című nemzetközi tárlaton egy grafikáját állították ki. 1998-ban, ugyancsak a Nemzeti Galériában a Miklóssy Gábor és tanítványai című kiállításon is részt vett. Egyik alkalommal Lőwith Egon megjegyezte, hogy Katalinnak köszönheti a Madarak sorozatát, ugyanis az ő kisplasztikai munkáiból inspirálódott. Starmüller Katalin rendszeres résztvevője az Ars Sacra egyházművészeti tárlatoknak.

A művész már három évtizede az opera-, operett-, balettelőadások díszleteinek és jelmezeinek alkotója a Kolozsvári Magyar Operánál. A teljesség igénye nélkül soroljuk fel azokat az előadásokat, amelyek alkotómunkájáról tanúskodnak. Pályafutása a Fodor Sándor Csipikéje nyomán készült gyermekopera díszlet- és jelmeztervezésével indult, ezt követték a Vajda János Leonce és Léna (jelmeztervező), valamint Erkel Ferenc Névtelen hősök (díszlet- és jelmeztervező, 1998) című operáihoz készített díszletei és jelmezei. A görgőkön forgó díszletelemek lehetővé tették a gyors színváltozásokat. További munkái: Erkel Ferenc: Brankovics György (jelmeztervező), F. Schubert – H. Berté: Három a kislány (díszlet- és jelmeztervező, 2000), valamint Lehár Ferenc: A víg özvegy (díszlet- és jelmeztervező). Balett-előadások számára is készített díszletet, jelmezt, ezek közül említésre méltó: Bartók Béla zenéjére – Pókok (díszlet- és jelmeztervező), P. I. Csajkovszkij – Capriccio (díszlet- és jelmeztervező), Samuel Barber zenéjére – In memoriam J. F. Kennedy (díszlet- és jelmeztervező), S. Prokofjev: Klasszikus szimfónia (díszlet- és jelmeztervező), Hamupipőke című balettelőadás (díszlet- és jelmeztervező), Hary Béla – Hófehérke című előadás (díszlet- és jelmeztervező), Kodály Zoltán: Galántai táncok (jelmeztervező), F. Chopin: Romantikus keringők (jelmeztervező), Gipsy Kings zenéjére – El Amor (jelmeztervező), A. Adam: Giselle (díszlet- és jelmeztervező), valamint L. Delibes: Coppelia (díszlet- és jelmeztervező). A Giselle díszletét átvitték a kolozsvári román operába is.

Demény Attila két kamaraoperája számára – Bevégezetlen ragozás – Haláltáncjáték és a Parafarm – készített díszletet és jelmezt. Az utolsó meggymag című előadás díszlettervezője volt. Több operaelőadás esetében a díszlet- vagy a jelmeztervező munkatársaként dolgozott: G. Verdi: Álarcosbál és Rigoletto, továbbá a kortárs magyar operák és daljátékok közül: Vermesy Péter Ördögváltozás Csíkban, Vajda János: Mario és a varázsló. A Kolozsvári Magyar Operában a 2018–2019-es évadban bemutatták G. Verdi Otello című operáját, amelyhez a szobrokat, köztük a színpadképet uraló arkangyalszobrot, Starmüller Katalin készítette.




Giuseppe Verdi Otello című négyfelvonásos operája a Kolozsvári Magyar Opera színpadán Starmüller Katalin Arkangyal szobrával

A hajdani Rudnay-tanítvány, Miklóssy Gábor festőművésznek Starmüller Katalin úgy vált méltó tanítványává, hogy soha, egyetlen gesztussal sem volt epigonja mesterének. Németh Júlia műkritikus így méltatja a kolozsvári díszlettervező, festőművész alkotásait:

„Mintha sajátos etűdökbe, különböző hangszerelésű művészi tanulmányokba konkretizálta volna az egyéni ihletforrásaival, meglátásaival dúsított, gazdag útravalót. Innen a figuratív festészet, a realitás iránti vonzódása, vagy ez utóbbi álmokkal kevert, szürrealisztikus változatának gyakori megnyilvánulása festészetében. A tematika is fölöttébb változatos. Starmüller Katalin szorgalmasan keresi, és lépésről lépésre fedezi fel önmagát, saját értékeit. Sajátos, konstruktivista-kubista formakonstrukciói egy olyan irányba jelentenek nyitást, amely csupán a művészi hozzáállás igényességében és a gyakran jelentkező vallásos tematikában utal mesterére, Miklóssy Gáborra.”

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Szeptember 6-án, szerdán – még a ködös évszak előtt – tartották a Bodosi Dániel. Fény és ritmus című kiállítás megnyitóját a Kolozs Megyei Tanács alárendeltségébe tartozó Kolozsvári Művészeti Múzeum földszinti időszakos kiállítási termeiben. Ez külön öröm mind a család, mind a szakmai közönség számára, hiszen egyrészt az idén nyáron ünnepeltük születésének 110. évfordulóját, másrészt pedig kereken 40 év után festményeinek egy része visszatért Kolozsvárra: ugyanis 1983-ban az akkor már pályája csúcsán álló művész Kántor Lajos felkérésére és szervezésében egyéni tárlattal jelentkezett a Korunk Galériában.

Bárány Terézia és Koppány Attila esetében is talán a »látszó igazság« keresése lehet az a kiindulási pont, amelyre felépül festészetük, hiszen mindketten merítenek a múlt gazdag, mondhatni, szinte végtelen lehetőségeket, variációkat felmutató tárából, ha műveik tematikáját, jel- és jelképrendszerét, üzenetátadó igyekezetét, de akár anyaghasználati, technikai megoldásait, formavilágát egyedi, de mégis nagy vonalakban általánosnak mondható megjelenítését tekintjük. 

A tudatosság fontos része az alkotásnak. Ez alatt azt értem, hogy van egy célom, amit el akarok érni. Ezért dokumentálódom, olvasok a témáról, vázlatokat készítek. A cél lehet egy megrendelés vagy egyéni ötlet, belső késztetés. A munka érlelődésében szerepet játszik az alkotó élete során felhalmozódott tudás. Ez a tudás egyfajta építkezésbe kezd a cél érdekében. 

„Aki Csíkban rajzeszközt, ecsetet vesz a kezébe, nehéz igába hajtja a nyakát. Olyan elődök nyomában vagy éppen ellenében kell a maga útját járnia, mint Nagy István, Nagy Imre, Szász Endre. De szerencséje is lehet az idevalóság, mert olyan kortárs mesterek fogják kézen mindjárt legelején a talentumosnak mutatkozót, mint Gaál András, Márton Árpád, Sövér Elek; olyan avantgárd egyéniség ösztökélheti távoli utakra, idegen tájakra, mint a Somlyóról indult Márkos András. Nemcsak borvizek fakadnak itt, nemcsak pityókát, rozsot, hanem festőket termő is ez az itteni, csíki, gyergyói föld. Nemcsak zord, de színekben, fényekben tobzódó is tud lenni ez a táj..."

A Tordai Történelmi Múzeum egy új időszakos kiállítással jelentkezett az idei Múzeumok Éjszakáján, amely elsősorban a tordai és járai kerámiát mutatja be. Ezek a központok régóta nevezetesek, a tordaiak a díszedényeikről, a járaiak pedig a főzőedényeik és káposztásfazekaik miatt. 

Ha megfelelően szeretnénk megérteni, átérezni és találóan kódolni Radovics János képeit, alaposan meg kell figyelnünk azokat, munkára kell fognunk elménket, és nem szabad az első pillantás benyomására hagyatkoznunk. Ebben segítséget nyújt Radovics János önvallomása is: „a lelkieket tartom lényegesnek a fotók szempontjából.” A „lelki élet témává nőtte ki magát a képanyagban – állítja –, akkor vagyok magam, ha a magányt fotózom”.

Az ősi mágiák és rituálék maradványait saját korunkban is megtalálhatjuk. Gondoljunk a farsangtemetés, a tüzes kerék, a borica jelenlétére, mint élő népi hagyományokra. Az őskorban a mágia és a rituálé segédeszköz volt a túlélésben. Ide kapcsolódtak a barlangrajzok és a mágikus szobrocskák, amelyek képzőművészeti kezdemények voltak. Az elszigetelt törzsi népeknél is megtaláljuk azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyek a mágiára utalnak, gondoljunk itt az afrikai maszkokra vagy a kifestett táncosokra.

„Életemet meghatározó, rendkívüli szerencsének tartom, hogy a Nagy Véletlen összehozott a kerámiával… és a kerámia sorsommá vált. A kerámiában, mint bármely más szakterületen, nagyon sok mindent meg lehet tanulni, ki lehet kísérletezni, meg lehet magyarázni, de ami rendkívül izgalmas, és állandóan további munkára sarkal, ahogy a kifejezhető, szavakban is értelmezhető eredmények ütköznek a Nagy Titokkal, ahogy az anyag vizuálisan leolvasható megnyilvánulásai találkoznak az ezek mögötti időrétegek üzeneteivel, megsejtéseivel. A megfejthetetlen Titok vonzása ez. A létezés titka, amely titok marad.”

„Figyeltem az asztalterítő piros mintáját, és ahogy felpillantottam, egyszer csak beborította a tetőt, az ablakot, a falakat, majd az egész szobát, a testemet és a világmindenséget. Határozottan úgy éreztem, mintha elkezdtem volna önmagam megsemmisítését, hogy a végtelen időben és a tér abszolútumában keringjek, majd semmivé váljak.”

Orlowski Balogh Edit a Fehér megyei Topánfalván született 1933-ban, de már kisgyermek korában a Kolozs megyei Aranyospolyánba költözött családjával. Középiskolai tanulmányait Tordán végezte. A líceum elvégzése után ipari technikumba iratkozott porcelán szakra, ahol nagyon megszerette a mintázást. 

Crăciun Judit kerámiaszobrász művészi hitvallásában így nyilatkozik munkásságáról és alkotásairól: „A kerámia egy játék számomra, kiaknázok minden ismert és ismeretlen lehetőségét, háromdimenziós formákat építek, amelyek összhangban állnak a gondolkodásmódommal és a véleménynyilvánítási szabadságommal." Gheorghe Crăciun kerámiaszobrász így vall művészetéről és alkotói tevékenységéről: „A kerámia az őselemek – föld, víz, tűz – együttműködéséből születik. Egy engedelmes anyagból indulunk ki, amelyet lehet modellálni, formálni, még akkor is, ha saját memóriája van, és a tűzpróba teszi teljessé. Az agyag engedi, hogy játsszak vele, formáljam és elrejtsem benne az ötleteimet."

Kegye Lenke azon kiváltságos fényképészek kategóriájába tartozik, akik dinamikusan, a fény segítségével folyamatosan tökéletesítik művészetüket. Az eddig kiállított alkotások jelzik a művész azon meggyőződését, hogy a fényképészetet életeseményként, papír és valóság csodálatra méltó találkozásaként lássuk. Egy ilyen találkozást követően (a fotóművész segítségével) a két entitás örökre együtt marad – akár fekete-fehérben, akár színesben.

„Semmi és minden, avagy minimális eszközökkel nyújtani a maximumot. Azt az életérzés- és gondolatsűrítményt, ami egy 21. századi fiatal képzőművészt, jelesül Mira Marincașt alkotásra, sajátos önkifejezésre serkentett. Ezt kínálja nekünk ez a mindenkori avantgárd jegyében született kiállítás és alkotója, a fotó- és grafikusművész."

Akkor „él” egy múzeum, ha folyamatosan otthont biztosít különféle rendezvényeknek. Mi elsősorban ismeretterjesztő előadásokat tartunk a Tortoma Önképzőkör keretein belül. Ebbe belerondított a világjárvány, de reméljük, hogy ma már újra gördülékenyen tudunk előadásokat, könyvbemutatókat, egyéb rendezvényeket tartani. Egyidőben mi adtunk otthont az Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napoknak, továbbá partner­in­tézményei vagyunk az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozatnak is.

Maszelka konokul, hűséggel és optimistán járta végig saját művészi útját, derű jellemezte egész életét, és ez a derű az, amely úgy az alkotói pályáját, mint a közönség szolgálatát végigkísérte. Kitartással és elkötelezettséggel vált az erdélyi művészetben számontartott, ám életében a tehetségéhez és életművéhez mérten eléggé el nem ismert festővé. Évtizedek célratörő, szívós munkájával, rengeteg energiával és megkapó emberi melegséggel Székelyudvarhelyt az erdélyi magyar képzőművészet egyik leginkább megbecsült vidéki központjává változtatta.