Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Botár László festői gesztusrendszere

Botár László festőművész és formater­vező 1959. július 20-án született Csíkszentkirályon.

Művészeti tanulmányait 1978-ban végezte a Marosvásárhelyi Zene- és Képzőművészeti Középiskolában. Ezt követően felvételt nyert a kolozsvári Ion Andreescu Vizuális Művészeti Akadémia formatervezői szakára, majd 1984-ben diplomát szerzett.

„Aki Csíkban rajzeszközt, ecsetet vesz a kezébe, nehéz igába hajtja a nyakát. Olyan elődök nyomában vagy éppen ellenében kell a maga útját járnia, mint Nagy István, Nagy Imre, Szász Endre. De szerencséje is lehet az idevalóság, mert olyan kortárs mesterek fogják kézen mindjárt legelején a talentumosnak mutatkozót, mint Gaál András, Márton Árpád, Sövér Elek; olyan avantgárd egyéniség ösztökélheti távoli utakra, idegen tájakra, mint a Somlyóról indult Márkos András. Nemcsak borvizek fakadnak itt, nemcsak pityókát, rozsot, hanem festőket termő is ez az itteni, csíki, gyergyói föld. Nemcsak zord, de színekben, fényekben tobzódó is tud lenni ez a táj.




Botár László magyar festő, grafikus, formatervező

Botár László az említett „»terhekkel-javakkal«” áldva-verve járja a maga útját, próbálja megragadni, nem a változót, hanem az örökkön változóban, nemritkán divatozóban az állandót, és azt a maga látása, színérzéke, ízlése segítségével munkáiba egyéníteni” – írja Kányádi Sándor Festőket is termő föld címmel megjelent írásában. (Hargitafürdő, 1996. július 31.)

A festőművész több éven át formatervezéssel foglalkozott. Grafikusi, plakáttervezői és kiadványszerkesztői tevékenysége mellett a Hargita Visual Art társaság elnökeként is tevékenykedett 2003-ig.

„Botár László képzőművész – végzett szakmája szerint: designer – szervezői szerepet vállalt a vizuális művészetek érdekképviseletében, s előbb a Hargita Visual Art társaság elnökeként, hosszú évek óta a Hargita Megyei Kulturális Központ keretében végzi az ezzel kapcsolatos napi feladatokat. [...] Hivatali munkája mellett formatervezői vállalkozást is működtet, s ugyanott, mikor megunja a „termelőmunkát”, egy paravánt megkerülve, egy lépéssel máris a műtermében találja magát, s dolgozik, amíg bele nem fárad.

Többrétű tevékenységének köszönheti a festészetében mind karakteresebben megmutatkozó saját hangját.

Botár végtelennek tűnő (mert soha nem lehet abbahagyni) aktsorozatán – amihez rendkívüli módon ragaszkodik – különösen meglátszik az, hogy a szerelem és a miszticizmus egy tőről fakad” – olvasható Cseke Gábor Botár László művészi útja című – 2004-ben közölt – írásában.

Botár László 2005-től a Hargita Megyei Kulturális Központ képzőművészeti szakirányítója, valamint a Csíkszeredában működő Free Camp Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor szervezője, irányítója. Szervezői és művészeti tevékenységéről így ír Székedi Ferenc műkritikus: „Botár László az immár több mint tizenöt éves Free Camp kitalálója, szervezője és egyben képzőművésze is. Intézmények, magántámogatók azért állnak a háta mögött, mert tudják, hogy amit eldöntött, azt véghez is viszi. A kortárs európai képzőművészeti áramlatok megismerésének aligha volt kiválóbb eszköze, mint ez a Csíkszeredában évről évre megrendezett tábor, amelyet lám csak, az idén a koronavírus sem tudott megsemmisíteni. Sőt mi több, úgy tette fel rá a koronát, hogy Botár László egyben történelmet is írt: online térben szervezni napokon át tartó nemzetközi képzőművészeti alkotóműhelyt valóban úttörő munka. Mindeddig az évről évre itt készült Free Camp alkotásokat táborzáró kiállításon mutatták be. Most a művészek otthon dolgoztak, de munkáik egy olyan közös, világhálós galériába kerültek, amelyeket megőriz az idő. És esztendők múlva is bizonyítja: terjedjen ki akár az egész világra a járvány, a művészet akkor sem adja meg magát, a művészek határokon innen és túl képesek egymásba kapaszkodni és megmutatni, hogy bármiféle körülmények között az alkotás az emberi szellem igazi értéke és mércéje.”

Ötvenedik születésnapja alkalmából az alkotói tevékenységét és munkásságát átfogó kötet jelent meg Megélt pillanatok címmel, amelyben a sokoldalú képzőművész így nyilatkozik: „Próbálom tisztázni önmagam előtt, hányféle doboza, arca létezik annak a tevékenységnek, ami napjaimat kitölti. Sorra is veszem őket:

Aktív képzőművészet. Szoktam mondogatni, designt végeztem, ezért festek, és olykor szobrot is készítek. De úgy hiszem, nem az számít, ki mit végzett, hanem az, hogy az ember tudjon magával elszámolni.

Munkahelyi megbízatás. A Har­git­a Megyei Kulturális Központ vizuális művészeti irányítója vagyok, státusom szerint kultúrhivatalnok, de az esetek többségében gyakorlati nyomdai tervező, alkalmazott grafikus, vagy ha a helyzet úgy kívánja, formatervező.




Tájkép (2022)

Saját vállalkozás. A design számomra egészen más világ, külön is választom. Terveztem én lánctalpas traktort is a régi világban, mostanában ez irányú munkám belsőépítészeti tervezésekből áll.

Művészeti szervezőmunka. Jó pár esztendeje szervezője és lebonyolítója vagyok a Hargita Megyei Képzőművészeti Tárlatnak (2013-tól Hargitai Szalonok). Amikor egyszer a megyei tárlathoz felleltároztam a képzőművészeket, közel száz szakavatott művészt számoltam össze, csupán néhány kivétel akadt, akiknek nincs felsőfokú végzettségük, de őket már a szakma többszörösen igazolta.

Művésztelep-irányítás. Csíkszeredában évről évre megtartjuk a Free Camp elnevezésű nemzetközi alkotótábort, amely korlátlan alkotói szabadságot jelent az itt alkotó romániai, magyarországi és más európai országokból, sőt Ázsiából vagy az amerikai kontinensről is érkezett képzőművészek számára. Közös teremben folyik a munka, egyféle interaktív iskola is mindez valamennyiünknek.”

Botár számos önálló tárlaton mutatta be festményeit, amelyeket az országban és Európa-szerte csoportos kiállításokon is megtekinthetett a közönség, a következő helyeken: Romániában, Magyarországon, Ausztriában, Svédországban, Németországban, a Moldovai Köztársaságban, Olaszországban, Lengyelországban, illetve az amerikai kontinens Kalifornia államában (Los Angeles). Az elmúlt években rendszeres résztvevője hazai és külföldi művésztelepeknek, melyek közül említésre méltó: Gyergyószárhegy, Bálványos, Csíkszereda, Homoródszentmárton, Gyimesközéplok (Románia), Berlin (Németország), Tångagärde (Svédország), Berekfürdő, Zalaegerszeg, Tomajmonostora, Dunaharaszti (Magyarország), Bécs (Ausztria).

A vizuális látvány vitalista energetizmusa és szigorú szerkezete között címmel ír Botár művészetéről Vida Gheorghe: „Botár László legutóbbi képei az átélés őszinteségével hökkentenek meg és az „alla prima” festési mód nyújtotta formális, kromatikus energiák befogási módjának változatosságával, valamint a látványos képösszeállítások alkalmazásával, kiindulópontként használ elemi motívumokat (néha erotikusan-szexuális életterek), amelyeket olykor a figuratív memória stimulációjának köszönhetően fejleszt tovább. Ez a tény egy ritka koherenciájú és kolorisztikus intuíciójú vizuális látványt képes gerjeszteni. Dominálnak és teret nyernek a spektrális színek, amelyeket az őket beszippantó környezettől való megkülönböztetésre hivatott kontúrok határolnak el. Nem téveszti szem elől a kiindulómotívumot, az egyfajta „primum movens”-t, amely a művészi kiteljesedés folytán tellurikus erőket szabadítva fel, maximális hitelességgel vall a meghatározó temperamentális átélésekből.

Ennek a nehézkes vajúdásnak a kiteljesedéséért mintegy a direkt gesztust alkalmazza, a távolkeleti civilizációk írásának analógiájaként.

Más eszmefuttatás mentén Botár vízióját a kromatika határozza meg, így a nagy konglomerátumai és a texturálisan mobilizált, intenzív, színes felületei, a felismerhető motívum foglalatából kiszabadulván, élő anyagot alkotnak és vitalitástól lüktetnek. […]

A gesztus spontaneitása és a szerkesztés szigora közötti állandó ingadozás és harmónia, ami az előreláthatatlant fegyelmezi és rendszerezi. Ezek ennek a valóságos képzőművészeti poétikának a fő jellemvonásai, de ugyanakkor a nagy előnyei is, amit egy olyan művész alkot, aki az expresszív eszközök állandó kiterjesztésén és finomításán munkálkodva, meggyőződésünk szerint, az jövőben is még sok meglepetést tartogat számunkra.”

Botár László festőművész, formatervező művészi hitvallását így fogalmazta meg: „Ha vallomást kellene tennem, hogy miben látom az életemből eltelt fél évszázad mérlegét, értelmét, akkor azt mondanám: elégedett vagyok azzal a ténnyel, hogy ma egyáltalán beszélhetek eddigi munkásságomról. A jövőben is keresni fogom az olyan alkalmakat, amikor csakis és teljes mértékben az alkotásnak szentelhetem minden energiámat. Itt mindenekelőtt az autonóm művészetre gondolok. Ehhez föltétlenül szükséges a nyugalom, az effektív csend és egyedüllét. Csak így lehet megérlelni, átgondolni azt az információhalmazt, aminek csupán egy szerény hányada mindaz, ami az alkotó személyét foglalkoztatja, majd megfogalmazni és közölni azt, ami erre érdemes. Ezt mondottam 2009-ben, és ez a mai napig nem változott. […] Azzal, hogy egy felületet önrendezéssel önállóvá teszek, saját víziómat próbálom megteremteni anélkül, hogy kölcsönvett tárgyakat, elemeket, motívumokat kontextusukból kiemelve és újrarendezve mondjam el közlendőimet. Szerintem a táblakép ily módon soha nem veszíti el aktualitását, és képes dacolni – a jövő elbírálásának pozitív megítélésének reményében – bármely új keletű trenddel.”




Vélemény (2022)

Botár László köztéri alkotásai – Nagy Ödönnel közösen – megtalálhatók Csíkszeredában, Csíkszentkirályon, Csíkcsicsóban, valamint a parajdi sóbányában.

A székelyföldi születésű festőművész tagja hazai és külföldi művészeti szervezeteknek. 1990 óta tagja a Román Képzőművészek Országos Szövetségének, 1994-től a Barabás Miklós Céhnek, 1995-től a stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesületnek, 2016-tól a bécsi Arte Mix-Wien művészeti csoportnak, 2021-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE), valamint a Stúdió 9 képzőművész-csoportosulás egyik alapító tagja.

Botár László érdemleges performanszai közül meg kell említenünk a Rómában működő Accademia di Romania in Roma keretében 2002-ben több csíki képzőművésszel közösen megvalósított produkción való részvételét, valamint  2003-ban a kaposvári Vaszary János Kulturális Központban a szintén csíki képzőművészekkel közösen megvalósított produkcióját.

Székedi Ferenc műkritikus, publicista megnyitóbeszéde Botár László festőművész Bizarr kapcsolatok című kiállításán, mely a csíkszeredai Megyeháza Galériában nyílt meg 2021. március 12-én: „Első hallásra úgy tűnik, hogy a bizarr, az egy idegen szó, amelyet a nyelvápolók a magyar nyelvben szívesen helyettesítenének valami mással: szokatlan, furcsa, különös, bolondos, szeszélyes, torz. Vagy esetleg körül is írhatják: a megszokottól, a természetestől meglepően elütő. Amikor azonban egy szó magyarázatára sokféle változat keletkezik, ez egyben azt is jelenti, hogy egyik sem képes teljes mértékben visszaadni jelentését, mert az jóval több mindegyiknél.

Így vagyunk a francia eredetű bi­zarre szóval is, amely ráadásul a perzsából ered, és külön végződésekkel ugyan, de minden európai nyelvben megkapta a maga létjogosultságát. Ahhoz, hogy mégis mi a bizarr, szeretnék felhozni néhány példát, egyet a személyes újságírói múltamból, többeket pedig a képzőművészetből. […]

Botár László különböző festészeti stílusait jól ismerjük, azt is, hogy régebbi, amolyan ujj- és kézdörzsöléses pasztelljeit, tájképeit vagy éppen valamivel ritkább portréit, grafikáit, vagy éppenséggel modern felfogású designtárgyait milyen sokan szerették és szeretik.

Aki azonban évek óta követte munkásságát, az rájön, hogy a művész korántsem véletlenül, hanem tudatosan távolodik el a figurativitástól, az észlelésnek más és más szintjei határozzák meg a kutatásait, törekvéseit, nem a tárgyi, hanem a szellemi, az immateriális világot szeretné elénk állítani, ahogyan abban energiák, érzések, érzelmek, gondolatok tobzódnak, viaskodnak, ütköznek, egymáshoz társulnak, vagy éppenséggel bizarr, tehát a megszokottal elütő kapcsolatokat teremtenek.”

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Szeptember 6-án, szerdán – még a ködös évszak előtt – tartották a Bodosi Dániel. Fény és ritmus című kiállítás megnyitóját a Kolozs Megyei Tanács alárendeltségébe tartozó Kolozsvári Művészeti Múzeum földszinti időszakos kiállítási termeiben. Ez külön öröm mind a család, mind a szakmai közönség számára, hiszen egyrészt az idén nyáron ünnepeltük születésének 110. évfordulóját, másrészt pedig kereken 40 év után festményeinek egy része visszatért Kolozsvárra: ugyanis 1983-ban az akkor már pályája csúcsán álló művész Kántor Lajos felkérésére és szervezésében egyéni tárlattal jelentkezett a Korunk Galériában.

Bárány Terézia és Koppány Attila esetében is talán a »látszó igazság« keresése lehet az a kiindulási pont, amelyre felépül festészetük, hiszen mindketten merítenek a múlt gazdag, mondhatni, szinte végtelen lehetőségeket, variációkat felmutató tárából, ha műveik tematikáját, jel- és jelképrendszerét, üzenetátadó igyekezetét, de akár anyaghasználati, technikai megoldásait, formavilágát egyedi, de mégis nagy vonalakban általánosnak mondható megjelenítését tekintjük. 

A tudatosság fontos része az alkotásnak. Ez alatt azt értem, hogy van egy célom, amit el akarok érni. Ezért dokumentálódom, olvasok a témáról, vázlatokat készítek. A cél lehet egy megrendelés vagy egyéni ötlet, belső késztetés. A munka érlelődésében szerepet játszik az alkotó élete során felhalmozódott tudás. Ez a tudás egyfajta építkezésbe kezd a cél érdekében. 

A Tordai Történelmi Múzeum egy új időszakos kiállítással jelentkezett az idei Múzeumok Éjszakáján, amely elsősorban a tordai és járai kerámiát mutatja be. Ezek a központok régóta nevezetesek, a tordaiak a díszedényeikről, a járaiak pedig a főzőedényeik és káposztásfazekaik miatt. 

Ha megfelelően szeretnénk megérteni, átérezni és találóan kódolni Radovics János képeit, alaposan meg kell figyelnünk azokat, munkára kell fognunk elménket, és nem szabad az első pillantás benyomására hagyatkoznunk. Ebben segítséget nyújt Radovics János önvallomása is: „a lelkieket tartom lényegesnek a fotók szempontjából.” A „lelki élet témává nőtte ki magát a képanyagban – állítja –, akkor vagyok magam, ha a magányt fotózom”.

Az ősi mágiák és rituálék maradványait saját korunkban is megtalálhatjuk. Gondoljunk a farsangtemetés, a tüzes kerék, a borica jelenlétére, mint élő népi hagyományokra. Az őskorban a mágia és a rituálé segédeszköz volt a túlélésben. Ide kapcsolódtak a barlangrajzok és a mágikus szobrocskák, amelyek képzőművészeti kezdemények voltak. Az elszigetelt törzsi népeknél is megtaláljuk azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyek a mágiára utalnak, gondoljunk itt az afrikai maszkokra vagy a kifestett táncosokra.

„Életemet meghatározó, rendkívüli szerencsének tartom, hogy a Nagy Véletlen összehozott a kerámiával… és a kerámia sorsommá vált. A kerámiában, mint bármely más szakterületen, nagyon sok mindent meg lehet tanulni, ki lehet kísérletezni, meg lehet magyarázni, de ami rendkívül izgalmas, és állandóan további munkára sarkal, ahogy a kifejezhető, szavakban is értelmezhető eredmények ütköznek a Nagy Titokkal, ahogy az anyag vizuálisan leolvasható megnyilvánulásai találkoznak az ezek mögötti időrétegek üzeneteivel, megsejtéseivel. A megfejthetetlen Titok vonzása ez. A létezés titka, amely titok marad.”

„Figyeltem az asztalterítő piros mintáját, és ahogy felpillantottam, egyszer csak beborította a tetőt, az ablakot, a falakat, majd az egész szobát, a testemet és a világmindenséget. Határozottan úgy éreztem, mintha elkezdtem volna önmagam megsemmisítését, hogy a végtelen időben és a tér abszolútumában keringjek, majd semmivé váljak.”

Orlowski Balogh Edit a Fehér megyei Topánfalván született 1933-ban, de már kisgyermek korában a Kolozs megyei Aranyospolyánba költözött családjával. Középiskolai tanulmányait Tordán végezte. A líceum elvégzése után ipari technikumba iratkozott porcelán szakra, ahol nagyon megszerette a mintázást. 

Crăciun Judit kerámiaszobrász művészi hitvallásában így nyilatkozik munkásságáról és alkotásairól: „A kerámia egy játék számomra, kiaknázok minden ismert és ismeretlen lehetőségét, háromdimenziós formákat építek, amelyek összhangban állnak a gondolkodásmódommal és a véleménynyilvánítási szabadságommal." Gheorghe Crăciun kerámiaszobrász így vall művészetéről és alkotói tevékenységéről: „A kerámia az őselemek – föld, víz, tűz – együttműködéséből születik. Egy engedelmes anyagból indulunk ki, amelyet lehet modellálni, formálni, még akkor is, ha saját memóriája van, és a tűzpróba teszi teljessé. Az agyag engedi, hogy játsszak vele, formáljam és elrejtsem benne az ötleteimet."

Kegye Lenke azon kiváltságos fényképészek kategóriájába tartozik, akik dinamikusan, a fény segítségével folyamatosan tökéletesítik művészetüket. Az eddig kiállított alkotások jelzik a művész azon meggyőződését, hogy a fényképészetet életeseményként, papír és valóság csodálatra méltó találkozásaként lássuk. Egy ilyen találkozást követően (a fotóművész segítségével) a két entitás örökre együtt marad – akár fekete-fehérben, akár színesben.

„Semmi és minden, avagy minimális eszközökkel nyújtani a maximumot. Azt az életérzés- és gondolatsűrítményt, ami egy 21. századi fiatal képzőművészt, jelesül Mira Marincașt alkotásra, sajátos önkifejezésre serkentett. Ezt kínálja nekünk ez a mindenkori avantgárd jegyében született kiállítás és alkotója, a fotó- és grafikusművész."

Akkor „él” egy múzeum, ha folyamatosan otthont biztosít különféle rendezvényeknek. Mi elsősorban ismeretterjesztő előadásokat tartunk a Tortoma Önképzőkör keretein belül. Ebbe belerondított a világjárvány, de reméljük, hogy ma már újra gördülékenyen tudunk előadásokat, könyvbemutatókat, egyéb rendezvényeket tartani. Egyidőben mi adtunk otthont az Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napoknak, továbbá partner­in­tézményei vagyunk az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozatnak is.

Maszelka konokul, hűséggel és optimistán járta végig saját művészi útját, derű jellemezte egész életét, és ez a derű az, amely úgy az alkotói pályáját, mint a közönség szolgálatát végigkísérte. Kitartással és elkötelezettséggel vált az erdélyi művészetben számontartott, ám életében a tehetségéhez és életművéhez mérten eléggé el nem ismert festővé. Évtizedek célratörő, szívós munkájával, rengeteg energiával és megkapó emberi melegséggel Székelyudvarhelyt az erdélyi magyar képzőművészet egyik leginkább megbecsült vidéki központjává változtatta.

Sipos Sándor látásmódjának kialakulására mély hatást gyakorolt Marshall McLuhan kanadai médiakutató és filozófus. A képzőművész alkotásai a – folyton táguló – virtuális valóságot megtapasztaló ember életérzéseit vetítik elénk, és arról tanúskodnak, hogy a média fejlődése átszabja, átformálja az emberi kultúrát.