Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Az anyag bűvöletében alkotó keramikusművész

Jakobovits Márta, Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, művészeti író 1944. szeptember 22-én született a Szatmár megyei Tasnádszántón, azonban már több mint öt évtizede Nagyváradon él és alkot: „életem fontos eseményei kapcsolódnak ide. Hozzám nőtt ez a város: a sétálóutca, a Körös-part szívet-lelket melengető hangulata, a színház, a Sas-palota, az árkádos Kanonoksor varázslata, a váradi vár. Életem jórészét a műteremben töltöm. Innen indulok minden irányba, országon belül és országon kívül, és ide térek vissza. Itt vagyok otthon” – írja Jakobovits Márta keramikus.

Pályafutása során több kihívás örömét és izgalmát is megtapasztalhatta, amelyeket – elmondása szerint – a sors ajándékaiként élt meg.




Jakobovits Márta keramikus, művészeti író

Tanulmányainak színterei között szerepel Nagykároly, Nagyszalonta, Kolozsvár, ahol 1961 és 1964 között a Építészeti Főiskola Építőművészet (Architektúra) szakára járt. Ezt követően 1965 és 1971 között a kolozsvári Ion Andreescu Vizuális Művészeti Akadémia dekoratív művészetek és kerámia szakán végezte tanulmányait. A PhD „Doctor of Liberal Arts” tudományos fokozatot 2006-ban szerezte meg a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.

Az elmúlt években a Partiumi Keresztény Egyetem és a Temesvári Nyugati Egyetem előadótanára volt. „A kerámiázás mellett a tanításnak is meghatározó szerepe volt az életemben. Gazdagította látásmódomat, emberi kapcsolataimat. A tanításban a tanítványok szemének csillogása a legdirektebb visszajelzés a végzett munka hasznosságára, hatékonyságára. Különböző szinteken, különböző korcsoportokkal foglalkozhattam. Rendkívüli élmény volt, hogy a budapesti doktorálás alatt és után a Partiumi Keresztény Egyetemen és a Temesvári Nyugati Egyetemen taníthattam. Szimpóziumokat, kiállításokat szervezhettem” – vallotta Jakobovits Márta.

Önálló tárlatainak, szakmai rendezvényeinek színhelyei közül említésre méltó Nagyszalonta, Kolozsvár, Bukarest, Temesvár, Zsombolya, Bálványos, Nagybánya, Cucuteni, de Budapest, Róma, London, Párizs, valamint Hollandia, Belgium, Németország, Irán különböző városai is. A kiállítások és művészeti események alkalmából mindig új horizontok nyíltak számára, amelyekről így fogalmaz: „az ezekhez kapcsolódó nagy találkozások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy kitáguljon számomra ez a csodákkal, titkokkal teli világ. Életutam állomásai és nagy találkozásai tanítottak meg az emberek tiszteletére, és a Nagyvilág szellemi-lelki ajándékai a rám szabott feladatokhoz hitet és energiát adtak.” Keramikusként az autonóm szobrászati kerámia, a tárgyegyüttesek, installációk, tájspecifikus intervenciók, mázkutatások, valamint a kerámiaanyag felhasználási lehetőségei, illetve a kerámia anyagkarakterének sokrétűsége foglalkoztatja.

„Életemet meghatározó, rendkívüli szerencsének tartom, hogy a Nagy Véletlen összehozott a kerámiával… és a kerámia sorsommá vált. A kerámiában, mint bármely más szakterületen, nagyon sok mindent meg lehet tanulni, ki lehet kísérletezni, meg lehet magyarázni, de ami rendkívül izgalmas, és állandóan további munkára sarkal, ahogy a kifejezhető, szavakban is értelmezhető eredmények ütköznek a Nagy Titokkal, ahogy az anyag vizuálisan leolvasható megnyilvánulásai találkoznak az ezek mögötti időrétegek üzeneteivel, megsejtéseivel. A megfejthetetlen Titok vonzása ez. A létezés titka, amely titok marad” – nyilatkozta a kerámiaművész.

Jakobovits Márta munkásságát számos díj és elismerés koronázza. 1989-ben Elismerő Oklevélben részesítették a Japánban megrendezett MINO ’89 művészeti rendezvényen. 1994-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Szolnay Sándor-díját vehette át. 2002-ben Jakobovits Mártának adományozták Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor-díjat.

A Körösvidéki Múzeum által szervezett 2003-as nagyváradi önálló kiállítása után felgyorsultak körülötte az események, és sikert sikerre halmozott.

2004-ben a Magyar Kultúráért díjban részesült. Szintén ez év folyamán Kiválósági díjjal tüntették ki Nagyváradon. 2006-ban a kolozsvári Művészeti Múzeumban megrendezett egyéni tárlatának egy kimagasló eredménye, következménye, hogy 2007-ben Bukarestben a Romániai Képzőművészeti Szövetség neki ítélte a Kerámia díjat.

2010-ben a Romániai Kulturális Minisztérium Kiválósági Diplomával jutalmazta a kimagasló művészeti, illetve kulturális tevékenységéért. Az ezt követő évben Ferenczy Noémi-díjat kapott. A kiemelkedő állami kitüntetést a Budapest Képző- és Iparművészeti Lektorátus ítélte Jakobovits Márta keramikusnak. 2013-ban a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetést, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét nyújtották át a kerámiaművésznek.




Relikviák (kerámiadarabok és talált anyagok). Jakobovits Márta alkotása.
Kép: Jakobovits Márta közösségi oldala

„A kerámia a természettel, a létezéssel folytatott dialógus különleges eszközeként, szavakon túli, titkokkal teli világba vezet. A sors rendkívüli ajándékának tartom, hogy ezzel foglalkozhatok. Amikor első múzeumi barangolásaimban először szembesültem az asszír-babilóniai, a sumér írásos táblácskákkal, az egyiptomi formavilággal, az anatóliai kis szobrok mágikus kisugárzásával, valósággal megdöbbentett az élmény, hogy több ezer évvel ezelőtt alkotott formák érzetei ma is élő, erőteljes szellemi energiaként hatnak, s hogy ezeken az érzeteken keresztül átvehetjük régi korok üzenetét, átélhetjük elmúlt idők emelkedettségét, elképesztő emberi, szellemi teljesítményeit. Számomra meghatározó az anyaggal folytatott dialógusban felbukkanó anyagérzetek üzeneteire való médium-szerű ráhangolódás, a tudatos és a tudatalatti egymásra hangolódása a munka folyamán” – vallotta Jakobovits Márta.

Jakobovits Márta tagja számos hazai és nemzetközi művészeti szervezetnek: 1975 óta tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének. 2002 és 2006 között a Romániai Képzőművészek Szövetsége Nagyváradi Fiókjának alelnöke, valamint 2006 és 2019 között a művészeti szervezet vezetőségi tagja volt. 1994 óta az újjáalakult Barabás Miklós Céh alapítótagja. 1997 óta tagja a rotterdami Keresztény Művészek Európai Szövetségének (Christian Artists – Europe), amelynek 1991 és 2010 között vezetőségi tagja volt, és amelynek keretében rendszeresen alkotóműhelyt szervez és előadásokkal készül az évi szemináriumokra Németországban, Hollandiában, felmutatva az itthoni értékeket és hazahozva az ott tapasztaltakat. 2001 óta tagja a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának.

2002-től az Európai Kulturális és Művészeti Akadémia (European Academy for Culture and the Arts), 2004 óta pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2013-tól a düsseldorfi We are Europe Képzőművészeti Egyesület tagja. A kerámiaművész alapítótagja a nagyváradi Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek. 1989. decemberében a nagyváradi pince-műterme helyszíneként szolgált annak a jelentős gyűlésnek, amely a Bihar megyei RMDSZ megalakulásához vezetett.

1969 óta számos önálló kiállítás keretében mutatta be alkotásait a művészetkedvelő közönségnek. Műveit hazai múzeumokban és galériákban rendszeresen kiállítják. Európa-szerte számos egyéni kiállítása nyílt az évek folyamán. Fontos helyszín volt művészi karrierjében a temesvári Calina Galéria, majd 2011-ben a dániai Bornholm és Párizs, 2015-ben három fővárosban – Bukarestben, Budapesten és Rómában – volt egyéni kiállítása. Jelentős sikerélményként említi a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban rendezett Együttműködés-szimpóziumokat, a csapatmunkában megvalósított Varadinum-kiállításokat, a nagyváradi Kárpát-medencei Művészeti Fórumot. Munkásságáról, kiállításairól az évtizedek folyamán több filmet és videóriportot is forgattak.

Jelenleg életmű-kiállításra is készült, ugyanis nemrég felkérést kapott a Bukaresti Kortárs Művészeti Múzeum részéről. 2022 őszén a londoni Elizabeth Xi Bauer Galériában Look and See – Nézz és láss címszó alatt nyílt önálló tárlata, amelyet november 30-ig tekinthetett meg az angol közönség.

„Egy-egy kő, kőzetdarab, vagy éppen egy kavics színével, formájával, titokzatos belső logikájával teljesen elvarázsol. Munkáimban is egyre jobban közeledek a természeti formákhoz. A létezés, a természet olyan különös dolgokat produkál, hogy fel kell tegyem magamnak a kérdést: akkor én mit is akarok? Lemásolni, amit a természet megalkotott? Nem. Határozottan nem. Sokkal inkább tisztelet, rácsodálkozás, tiszteletadás a létező, a Létezés előtt. A természet alkotói logikájára hangolódva, kéz által alkotott formákban, forma-élményekben újrateremteni, átélni a minden létezőben ott lappangó titkot, a sajátoson keresztül a Nagy Egységbe való tartozás élményét. Eljutni a ráhangolódásnak arra a fokára, amelyben a forma nem szépre törekvő esztétizálás, hanem a titok érintésének leképeződése, öntörvényű teremtménye. Saját időként élni meg a nagy időfolyamból kiragadott, az alkotás folyamatában kisajátított rész-időt. Egyfajta önigazolási kényszer ez. Értelmet találni, értelmet adni az időnek, saját magamnak – formákat alkotva, tárgyakat építve, de közben magamat építve, magamat érzetekre bontva. S a kezdeti esztétizálás, a kifinomultság, a precizitás iránti csodálat átfordult valami másba, és felerősödik a vágy belesimulni a létezésbe, az érzeteken keresztül visszakapcsolni a Nagy Egészbe – a művészet időn túlmutató érvényességéhez csatlakozni. S hogy a kortalan köveken túl, több ezer éves művészeti alkotások hogy tudnak úgy elvarázsolni, mint egy hozzám szóló kortárs alkotás, ezt nehéz megmagyarázni, de átélni katartikus élmény. Időutazás. Az időrétegek közötti szabad átjárás élménye.




Jakobovits Márta keramikusművész kiállítása az Erdélyi Művészeti Központban 2021-ben.
Toró Attila felvétele. Kép: http://www.sepsiszentgyorgy.info

A művészet kortalan dimenzióiban vannak olyan megtapasztalt hangulatok, ahova visszavágyok. A műteremben az anyagokon, az agyagon keresztül saját magaddal szembesülsz – s egyáltalán nem biztos, hogy amit ez a szembesülés létrehoz, leolvasható, értelmezhető lesz, vagy hermetikus látvány marad. Érdekes módon a kortárs kerámiában két erőteljes irány körvonalazódik: az egyik a meglepetésszerű effektushalmozás, a meghökkentőtől a viccesen keresztül egészen a bevállalt giccsig vagy akár a vizuális agresszióig. A másik vonulat a rációhoz kötődő koncepcióvonulat, amely az agyra bízza azt, amit a vizualitás csak az érzékeken és az érzeteken keresztül képes közvetíteni, kiszorítva ezáltal a mágikus oldalt, amely más dimenziókba, a titkok világába lendítene. Figyelemre méltó munkák születnek mindkét vonalon, s engem mégis az a harmadik, a kezdetektől korokon átvonuló, időtlen titkokat faggató, az anyagok nyelvezetén, érzetekben megfogalmazható üzenetek érdekelnek. Eleinte a mindent lehet végtelen szabadságában, a geometriai formák megbízhatóságából kiindulva próbáltam kitapogatni, kifürkészni saját utamat. Sajátos arányokon keresztül egyéniséget adni az egyszerű formáknak. A háromszögek spirituális emelkedettsége, a négyzetek, a koordináták biztonságot sugárzó térjelölő képessége – úgy éreztem – támaszt, megnyugtató kiindulást adhat, de hagyni kell, hogy elszakadhassanak a megszokott értelmezésektől. Egyre erősödő kihívásként éltem meg a kezem alatt alakuló alakzatokat, anyagokat, a tapintás adta érzeteket. A legegyszerűbb gesztus nyoma is értelmet kaphat. Az ujjad nyoma, a letépett agyag széle az érzetek és jelentések világában különös jelentőséget kaphat, ha észreveszed, ha rezonálsz a jelentésére. S ekkor jön a másik véglet, mikor már a legapróbb agyag-csíkot is meg akarod menteni a jelentés-nélküliségtől.

Belső kényszerként érzed, hogy tőled függ, hogy milyen kontextusba rakva emeled ki a banalitásból. Továbbra is nagyon fontos marad a rend, de kíváncsi tisztelettel figyelem a rendnek különös életet adó folyamatot, s a folyamat sodrásában felbukkanó véletlenszerűségeket, mint villanásnyi mágikus üzeneteket. S ezeknek valahogy együtt van értelmük, s újabb és újabb viszonylatokban bukkannak fel az intuíció szintjén, együtt siklanak át a titokba, a művészet valós dimenziójába. Egymást követő részek születéséből áll össze a folyamatot leképező egész. Az egymásból következő lépések egymásutánisága, az út, a zarándoklat, a valahonnan valami felé” – írja művészi hitvallásában Jakobovits Márta.

Jakobovits Márta alkotásai megtalálhatóak hazai és külföldi múzeumokban, közgyűjteményekben, amelyek közül említésre méltó a nagyváradi Körösvidéki Múzeum, a bukaresti Kortárs Művészeti Múzeum, a kolozsvári Szépművészeti Múzeum és az Iris porcelánmúzeum, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ, a kovásznai Képzőművészeti Közgyűjtemény, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, a nagybányai Művészeti Múzeum, a temesvári Jecza Péter Gyűjtemény, a mogoșoaiai Kulturális Központ gyűjteménye, a cucuteni-i Ionela Sandrina Mihuleac Művészeti Műhely, a bálványosi Art Camp Grand Hotel gyűjteménye, a Hollandia második legnagyobb városában, Rotterdamban működő Continental Art Centre, a szlovákiai Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahelyen, a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió, a kecskeméti Katona József Múzeum, a budapesti Magyar Művészeti Akadémia Gyűjteménye és a Szépművészeti Múzeum, a zsombolyai Stefan Jager Múzeum, a sárospataki Rákóczi Múzeum, a Szárhegyi Kulturális Központ Gyűjteménye, a Rómában működő Román Akadémia Gyűjteménye, valamint a teheráni Rah Art Residency.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Szeptember 6-án, szerdán – még a ködös évszak előtt – tartották a Bodosi Dániel. Fény és ritmus című kiállítás megnyitóját a Kolozs Megyei Tanács alárendeltségébe tartozó Kolozsvári Művészeti Múzeum földszinti időszakos kiállítási termeiben. Ez külön öröm mind a család, mind a szakmai közönség számára, hiszen egyrészt az idén nyáron ünnepeltük születésének 110. évfordulóját, másrészt pedig kereken 40 év után festményeinek egy része visszatért Kolozsvárra: ugyanis 1983-ban az akkor már pályája csúcsán álló művész Kántor Lajos felkérésére és szervezésében egyéni tárlattal jelentkezett a Korunk Galériában.

Bárány Terézia és Koppány Attila esetében is talán a »látszó igazság« keresése lehet az a kiindulási pont, amelyre felépül festészetük, hiszen mindketten merítenek a múlt gazdag, mondhatni, szinte végtelen lehetőségeket, variációkat felmutató tárából, ha műveik tematikáját, jel- és jelképrendszerét, üzenetátadó igyekezetét, de akár anyaghasználati, technikai megoldásait, formavilágát egyedi, de mégis nagy vonalakban általánosnak mondható megjelenítését tekintjük. 

A tudatosság fontos része az alkotásnak. Ez alatt azt értem, hogy van egy célom, amit el akarok érni. Ezért dokumentálódom, olvasok a témáról, vázlatokat készítek. A cél lehet egy megrendelés vagy egyéni ötlet, belső késztetés. A munka érlelődésében szerepet játszik az alkotó élete során felhalmozódott tudás. Ez a tudás egyfajta építkezésbe kezd a cél érdekében. 

„Aki Csíkban rajzeszközt, ecsetet vesz a kezébe, nehéz igába hajtja a nyakát. Olyan elődök nyomában vagy éppen ellenében kell a maga útját járnia, mint Nagy István, Nagy Imre, Szász Endre. De szerencséje is lehet az idevalóság, mert olyan kortárs mesterek fogják kézen mindjárt legelején a talentumosnak mutatkozót, mint Gaál András, Márton Árpád, Sövér Elek; olyan avantgárd egyéniség ösztökélheti távoli utakra, idegen tájakra, mint a Somlyóról indult Márkos András. Nemcsak borvizek fakadnak itt, nemcsak pityókát, rozsot, hanem festőket termő is ez az itteni, csíki, gyergyói föld. Nemcsak zord, de színekben, fényekben tobzódó is tud lenni ez a táj..."

A Tordai Történelmi Múzeum egy új időszakos kiállítással jelentkezett az idei Múzeumok Éjszakáján, amely elsősorban a tordai és járai kerámiát mutatja be. Ezek a központok régóta nevezetesek, a tordaiak a díszedényeikről, a járaiak pedig a főzőedényeik és káposztásfazekaik miatt. 

Ha megfelelően szeretnénk megérteni, átérezni és találóan kódolni Radovics János képeit, alaposan meg kell figyelnünk azokat, munkára kell fognunk elménket, és nem szabad az első pillantás benyomására hagyatkoznunk. Ebben segítséget nyújt Radovics János önvallomása is: „a lelkieket tartom lényegesnek a fotók szempontjából.” A „lelki élet témává nőtte ki magát a képanyagban – állítja –, akkor vagyok magam, ha a magányt fotózom”.

Az ősi mágiák és rituálék maradványait saját korunkban is megtalálhatjuk. Gondoljunk a farsangtemetés, a tüzes kerék, a borica jelenlétére, mint élő népi hagyományokra. Az őskorban a mágia és a rituálé segédeszköz volt a túlélésben. Ide kapcsolódtak a barlangrajzok és a mágikus szobrocskák, amelyek képzőművészeti kezdemények voltak. Az elszigetelt törzsi népeknél is megtaláljuk azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyek a mágiára utalnak, gondoljunk itt az afrikai maszkokra vagy a kifestett táncosokra.

„Figyeltem az asztalterítő piros mintáját, és ahogy felpillantottam, egyszer csak beborította a tetőt, az ablakot, a falakat, majd az egész szobát, a testemet és a világmindenséget. Határozottan úgy éreztem, mintha elkezdtem volna önmagam megsemmisítését, hogy a végtelen időben és a tér abszolútumában keringjek, majd semmivé váljak.”

Orlowski Balogh Edit a Fehér megyei Topánfalván született 1933-ban, de már kisgyermek korában a Kolozs megyei Aranyospolyánba költözött családjával. Középiskolai tanulmányait Tordán végezte. A líceum elvégzése után ipari technikumba iratkozott porcelán szakra, ahol nagyon megszerette a mintázást. 

Crăciun Judit kerámiaszobrász művészi hitvallásában így nyilatkozik munkásságáról és alkotásairól: „A kerámia egy játék számomra, kiaknázok minden ismert és ismeretlen lehetőségét, háromdimenziós formákat építek, amelyek összhangban állnak a gondolkodásmódommal és a véleménynyilvánítási szabadságommal." Gheorghe Crăciun kerámiaszobrász így vall művészetéről és alkotói tevékenységéről: „A kerámia az őselemek – föld, víz, tűz – együttműködéséből születik. Egy engedelmes anyagból indulunk ki, amelyet lehet modellálni, formálni, még akkor is, ha saját memóriája van, és a tűzpróba teszi teljessé. Az agyag engedi, hogy játsszak vele, formáljam és elrejtsem benne az ötleteimet."

Kegye Lenke azon kiváltságos fényképészek kategóriájába tartozik, akik dinamikusan, a fény segítségével folyamatosan tökéletesítik művészetüket. Az eddig kiállított alkotások jelzik a művész azon meggyőződését, hogy a fényképészetet életeseményként, papír és valóság csodálatra méltó találkozásaként lássuk. Egy ilyen találkozást követően (a fotóművész segítségével) a két entitás örökre együtt marad – akár fekete-fehérben, akár színesben.

„Semmi és minden, avagy minimális eszközökkel nyújtani a maximumot. Azt az életérzés- és gondolatsűrítményt, ami egy 21. századi fiatal képzőművészt, jelesül Mira Marincașt alkotásra, sajátos önkifejezésre serkentett. Ezt kínálja nekünk ez a mindenkori avantgárd jegyében született kiállítás és alkotója, a fotó- és grafikusművész."

Akkor „él” egy múzeum, ha folyamatosan otthont biztosít különféle rendezvényeknek. Mi elsősorban ismeretterjesztő előadásokat tartunk a Tortoma Önképzőkör keretein belül. Ebbe belerondított a világjárvány, de reméljük, hogy ma már újra gördülékenyen tudunk előadásokat, könyvbemutatókat, egyéb rendezvényeket tartani. Egyidőben mi adtunk otthont az Erdővidéki Középkori és Reneszánsz Napoknak, továbbá partner­in­tézményei vagyunk az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozatnak is.

Maszelka konokul, hűséggel és optimistán járta végig saját művészi útját, derű jellemezte egész életét, és ez a derű az, amely úgy az alkotói pályáját, mint a közönség szolgálatát végigkísérte. Kitartással és elkötelezettséggel vált az erdélyi művészetben számontartott, ám életében a tehetségéhez és életművéhez mérten eléggé el nem ismert festővé. Évtizedek célratörő, szívós munkájával, rengeteg energiával és megkapó emberi melegséggel Székelyudvarhelyt az erdélyi magyar képzőművészet egyik leginkább megbecsült vidéki központjává változtatta.

Sipos Sándor látásmódjának kialakulására mély hatást gyakorolt Marshall McLuhan kanadai médiakutató és filozófus. A képzőművész alkotásai a – folyton táguló – virtuális valóságot megtapasztaló ember életérzéseit vetítik elénk, és arról tanúskodnak, hogy a média fejlődése átszabja, átformálja az emberi kultúrát.