Mesevásár, ügyességi játék, kézműves sarok, szabadtéri zenés foglalkozás, gyermekkoncert és gyermekelőadás is várja a kilátogatókat.
Két nap, két előadás az Aradi Kamaraszínházban
Két egymást követő napon, június 12-én és 13-án várja közönségét az Aradi Kamaraszínház, amely rendhagyó módon, két nagyszínpadi előadással zárja tavaszi programját. Június 12-én Kálmán Imre Marica grófnő című operettjét, június 13-án pedig Petőfi Sándor A helység kalapácsa című művét tekinthetik meg a nézők az aradi nagyszínházban.
Június 12-én, kedden 19 órakor egy vidám Kálmán Imre klasszikust, a Marica grófnőt láthatják a nézők a Magyar Zenés Színház előadásában. A Magyar Zenés Színház már többször vendégszerepelt Aradon, korábban is a legnépszerűbb magyar operettekkel örvendeztette meg nézőinket. Garantált, hogy hasonló sikert aratnak a Marica grófnővel is, amelyből szintén nem hiányoznak a szerelmi történetek, a szövevényes érzelmek, a különböző bonyodalmak és persze a mulatás és az operettslágerek sem. A Bozsó József rendezte előadásban nézőink viszontláthatják Kállay Bori érdemes művészt. Minden adott ahhoz, hogy Kálmán Imre operettje remek kikapcsolódást nyújtson a nézőknek Aradon is.
Június 13-án, szerdán 19 órakor a Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkcióját, Petőfi Sándor A helység kalapácsa című komikus eposzát láthatják a nézők a nagyszínházban. A mű minden bája és humora mellett ez az előadás a beregszászi társulatról is szól, arról, hogy a művészek számára a színház kapaszkodó és a túlélés eszköze a háború idején. A beregszászi társulat játékos, szabad színházat kínál, ezzel az előadással csatlakozva a Petőfi-emlékévhez, amelyben a költő születésének 200. évfordulóját ünnepeljük.
A helység kalapácsa Petőfi Sándor első könyve volt, 1844 októberében jelent meg. A Petőfi által hőskölteménynek nevezett mű csak később aratott sikert, amikor humorára, iróniájára, a szellemes szószaporítások groteszk képeire és a parádés hexameterek álpatetikus hangvételére egyre inkább vevő lett a közönség. Már a szereplők megnevezése is mosolyt csal az olvasó és a leendő néző arcára: Erzsók, ötvenötéves bájaival, Fejenagy, a helyi kovács, azaz a helység kalapácsa, Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi, Bagarja, a béke barátja, Vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának Jókedvű abrakolója, a lágyszívű kántor és „amazontermészetű” felesége, Márta.
Az ismert komikus eposz derűjét úgy őrizte meg az előadás rendezője, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, hogy egyben a beregszászi színház aktuális helyzetére is reflektál. A háttérben vetített fekete-fehér képek a nézők elé tárják a Petőfi életében is fontos állomásokként megjelenő Ungvár, Beregszász korabeli képeit, így történelmi távlatból emlékeztetnek a magyarság több évszázados kötődésére ahhoz a vidékhez. A beregszászi alkotók előadása több mint szimpla történetmesélés, mert a színház nyelvén fejezik ki mindazt, amit az életről, a világról gondolnak, azaz hogy „színházat csinálni” akkor is, most is „a legjobb dolog”.
Az előadásokra érvényesek az Aradi Kamaraszínház bérletei, valamint jegyek 30 (teljes ár), 15 (egyetemista, nyugdíjas) és 8 (diák) lejes áron kaphatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.
További írások
A könyveket ismerteti: Sztanó László író, műfordító; Kaiser László költő, író, a kiadó vezetője; Rimóczi László költő, író.
Június folyamán a kolozsvári Puck Bábszínház A brémai muzsikusokkal, Plüm-Plüm kalandjaival, Palkó és Pannával, valamint A kíváncsi elefántkölyökkel várja közönségét.
A Barangolás meseországban szervezői idén is gyermeknapi ünneplésre hívják a kolozsváriak apraja-nagyját. A korábbi évektől eltérően idén két napos lesz a rendezvény, így június 1-jén és 2-án is lehetőség van arra, hogy különböző programokkal ünnepeljük a gyermekeket és az ő varázslatos világukat.
A gyermeknap alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház rajzpályázatot hirdet minden 3 és 14 év közötti gyermek számára „Az én gyereknapom” címmel. A szervezők május 31-én 15 óráig várják a rajzokat elektronikus formában a muvhazkonyaadam@gmail.com e-mail címre, az alkotó adatainak megjelölésével (név, életkor, telefonszám).
Intézeti YouTube csatornát indított a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Intézete abból a célból, hogy a székelyföldi térség aktuális társadalmi folyamataival kapcsolatos kutatási eredmények, kiadványok szélesebb körben is elérhetőek legyenek.
A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a Kriza János Szakkollégium Jótékonysági szakkönyvbazárt szervez a Planetarium Caféban, melyen az érdeklődők INGYENES szakkönyvek, tudományos kiadványok között válogathatnak.
Pittner Olivér festőművész kiállítása 2023. május 24-én, szerdán 18 órakor nyílik az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében. A tárlatot dr. Salat Csaba műgyűjtő és Oniga Erika művészettörténész, a kiállítás kurátorai nyitják meg.
A Székely Nemzeti Múzeumnak 1912 óta otthont adó, Kós Károly által tervezett monumentális épület 2023-ra teljesen megújult. Az épületegyüttes és kert korszerűsítése során olyan szemet gyönyörködtető megvalósítások is helyet kaptak, mint a Kós szemléletéhez igazodó, Éltes Barna szobrászművész által kézzel faragott díszes ivókút, vagy a napokban felállított, Kós eredeti tervei alapján kivitelezett bejárati kapu.
Petőfi-jelenlét a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumban címmel tartanak audiovizuális bemutatóval, előadással egybekötött beszélgetést május 22-én, hétfőn 18 órától a Léda-házban. Vendégek az Arany János Emlékmúzeum munkatársai: Gali Boglárka igazgató és Czégé Réka programszervező. Közreműködik Gali Teréz előadóművész.
A sepsiszentgyörgyi Fitness Tribe Egyesület a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal támogatásával májusban és júniusban is megszervezi a Mozogj az egészségért elnevezésű programot.
2023. május 23-án, kedden 18 órakor filmismertetőt tartanak a Kolozsvár Társaság szervezésében. A Fotó és Film Kolozsváron sorozat meghívottja Tárkányi János filmrendező, operatőr, vágó. Részleteket fognak bemutatni a Shakespeare árnyékában című, 2021-ben készült nagyjátékfilmjéből, amelyet Walter Übelhart nagybányai szerző regénye alapján filmesített meg. Az esemény helyszíne az EME Napoca/Jókai utca 2-4 szám alatti székháza. Beszélgetőtárs Katona Zs. József.
Miniévaddal, bemutatóval és ballagással zárják a tanévet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Az évad lejártához közeledve a hallgatók számos előadása utoljára lesz látható Marosvásárhelyen. Pénteken, 19-én Aranydiploma-ünnepség, könyvbemutató és új előadás várja az érdeklődőket, május 20-án pedig az intézmény végzőseinek ballagási ünnepségére kerül sor a Stúdió Színházban.
A János vitéz, Gabi és a repülő nagypapa és A csizmás kandúr szerepel a marosvásárhelyi Ariel színház május 21. – június 4. közötti műsorában. A Gabi és a repülő nagypapa, illetve A csizmás kandúr a 10. Színházi Olimpiára is meghívást kapott, továbbá gyermeknapra mesekönyvvásárral és egyéb foglalkozásokkal várják a közönséget.
A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szeretettel hív minden érdeklődőt az Üveghang Akadémia zenei ismeretterjesztő képzés újabb előadására 2023. május 18-án 19 órától a sepsiszentgyörgyi Park vendéglő DI Stefano termébe. Az előadás központi témája Moldva újrafelfedezése lesz, a meghívott előadónk pedig Ségercz Ferenc (furulya) és barátai: Kelemen István (hegedű), Csibi Szabolcs (kobza) és Péntek Zsuzsa (ének).
![]() |
![]() A könyveket ismerteti: Sztanó László író, műfordító; Kaiser László költő, író, a kiadó vezetője; Rimóczi László költő, író. |
![]() Június folyamán a kolozsvári Puck Bábszínház A brémai muzsikusokkal, Plüm-Plüm kalandjaival, Palkó és Pannával, valamint A kíváncsi elefántkölyökkel várja közönségét. |
![]() A Barangolás meseországban szervezői idén is gyermeknapi ünneplésre hívják a kolozsváriak apraja-nagyját. A korábbi évektől eltérően idén két napos lesz a rendezvény, így június 1-jén és 2-án is lehetőség van arra, hogy különböző programokkal ünnepeljük a gyermekeket és az ő varázslatos világukat. |
![]() A gyermeknap alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház rajzpályázatot hirdet minden 3 és 14 év közötti gyermek számára „Az én gyereknapom” címmel. A szervezők május 31-én 15 óráig várják a rajzokat elektronikus formában a muvhazkonyaadam@gmail.com e-mail címre, az alkotó adatainak megjelölésével (név, életkor, telefonszám). |
![]() Intézeti YouTube csatornát indított a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Intézete abból a célból, hogy a székelyföldi térség aktuális társadalmi folyamataival kapcsolatos kutatási eredmények, kiadványok szélesebb körben is elérhetőek legyenek. |
![]() A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és a Kriza János Szakkollégium Jótékonysági szakkönyvbazárt szervez a Planetarium Caféban, melyen az érdeklődők INGYENES szakkönyvek, tudományos kiadványok között válogathatnak. |
![]() Pittner Olivér festőművész kiállítása 2023. május 24-én, szerdán 18 órakor nyílik az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítóterében. A tárlatot dr. Salat Csaba műgyűjtő és Oniga Erika művészettörténész, a kiállítás kurátorai nyitják meg. |
![]() A Székely Nemzeti Múzeumnak 1912 óta otthont adó, Kós Károly által tervezett monumentális épület 2023-ra teljesen megújult. Az épületegyüttes és kert korszerűsítése során olyan szemet gyönyörködtető megvalósítások is helyet kaptak, mint a Kós szemléletéhez igazodó, Éltes Barna szobrászművész által kézzel faragott díszes ivókút, vagy a napokban felállított, Kós eredeti tervei alapján kivitelezett bejárati kapu. |
![]() Petőfi-jelenlét a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeumban címmel tartanak audiovizuális bemutatóval, előadással egybekötött beszélgetést május 22-én, hétfőn 18 órától a Léda-házban. Vendégek az Arany János Emlékmúzeum munkatársai: Gali Boglárka igazgató és Czégé Réka programszervező. Közreműködik Gali Teréz előadóművész. |
![]() A sepsiszentgyörgyi Fitness Tribe Egyesület a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal támogatásával májusban és júniusban is megszervezi a Mozogj az egészségért elnevezésű programot. |
![]() 2023. május 23-án, kedden 18 órakor filmismertetőt tartanak a Kolozsvár Társaság szervezésében. A Fotó és Film Kolozsváron sorozat meghívottja Tárkányi János filmrendező, operatőr, vágó. Részleteket fognak bemutatni a Shakespeare árnyékában című, 2021-ben készült nagyjátékfilmjéből, amelyet Walter Übelhart nagybányai szerző regénye alapján filmesített meg. Az esemény helyszíne az EME Napoca/Jókai utca 2-4 szám alatti székháza. Beszélgetőtárs Katona Zs. József. |
![]() Miniévaddal, bemutatóval és ballagással zárják a tanévet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Az évad lejártához közeledve a hallgatók számos előadása utoljára lesz látható Marosvásárhelyen. Pénteken, 19-én Aranydiploma-ünnepség, könyvbemutató és új előadás várja az érdeklődőket, május 20-án pedig az intézmény végzőseinek ballagási ünnepségére kerül sor a Stúdió Színházban. |
![]() A János vitéz, Gabi és a repülő nagypapa és A csizmás kandúr szerepel a marosvásárhelyi Ariel színház május 21. – június 4. közötti műsorában. A Gabi és a repülő nagypapa, illetve A csizmás kandúr a 10. Színházi Olimpiára is meghívást kapott, továbbá gyermeknapra mesekönyvvásárral és egyéb foglalkozásokkal várják a közönséget. |
![]() A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szeretettel hív minden érdeklődőt az Üveghang Akadémia zenei ismeretterjesztő képzés újabb előadására 2023. május 18-án 19 órától a sepsiszentgyörgyi Park vendéglő DI Stefano termébe. Az előadás központi témája Moldva újrafelfedezése lesz, a meghívott előadónk pedig Ségercz Ferenc (furulya) és barátai: Kelemen István (hegedű), Csibi Szabolcs (kobza) és Péntek Zsuzsa (ének). |
Új hozzászólás