Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Belső tízezer – Karácsonyi Zsolt könyvbemutatója Aradon

Az Aradi Kamaraszínház szervezésében november 20-án, hétfőn 18 órakor első regényét mutatja be Karácsonyi Zsolt író, költő, műfordító Aradon. A Belső tízezer című kötetről Marossy Boglárka magyartanár beszélget a szerzővel az aradi Boéme Kávézóban.





Az aradi születésű Karácsonyi Zsoltot nem kell bemutatni Aradon, hiszen még diákként feltűnt a fiatal költészetben, az új erdélyi költészeti hullám markáns képviselője. Az aradi középiskola után teatrológia szakon végzett a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, majd újságíró lett Kolozsváron. Rendszeresen publikál, irodalomszervezői tevékenységet végez. Jelenleg a kolozsvári Helikon szépirodalmi folyóirat főszerkesztője, nemrég pedig megválasztották az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökének.

A József Attila-díjas költő, író, műfordító hét verseskötet és két tanulmány-gyűjtemény után idén jelentette meg első regényét Belső tízezer címmel, amely témájában jelen idejűvé teszi, egy pontba sűríti az elmúlt ötezer évet, hiszen az írott szó által mindannyian képesek vagyunk az időutazásra. A regény az öregkorral foglalkozik, az emlékezésre, gondolkozásra, mozgásra szinte képtelen ember tudatának mélységeibe tekint. Ezzel kapcsolatban a szerző így nyilatkozott egy korábbi interjúban: „Valóságos élményeim vannak az öregségről, mások öregségét láttam, de mindezek az élmények csak nagyon áttételesen vannak jelen. Mindaz, amit az öregségről meg lehet tudni, az a főszereplőnek köszönhető, az Öregnek, aki tényleg öreg. A szerző csak leírta, amit az Öreg tudott, átélt.”

Vida Gábor írja a regény fülszövegében: „A fiatalokat olykor nagyon érdekli az öregség, talán mert kíváncsiak egy másik létállapotra, ami még itt van. Az öregeket már kevésbé érdeklik a fiatalok, itt vannak még, de mások. Az alászállás talán nem is az öregségbe vagy a másba vezet, hanem a teljességbe, az egészbe. A hős útja is véget ér egyszer. Hogy mi van odaát, azt senki sem tudja, pedig legalább ezer könyvet írtak róla, és még több emlékeztetőt.”

A Belső tízezer című regényben szóképek sokaságával találkozhat az olvasó, a prózai szövegeket átszövi a lírai, elégikus hang, ami nem meglepő, hiszen ezt a művet költő írta. Hogyan és milyen szándékkal, azt magától az író-költőtől tudhatják meg az irodalomszeretők, ha eljönnek a könyvbemutatóra november 20-án, 18 órakor a Boéme Kávézóba.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások


A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Egy (tér)kép többet mond ezer szónál – Térképek a világról 2023-ban címmel rendez nyilvános előadást Kolozsváron december 5-én 18 órakor a Belvedere szállodában. Az előadó dr. Szűcs Ádám Imre jogász, diplomata, kutatótanár.

December 4-én, hétfőn 19 órától a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Havi Dráma koprodukciójaként létrejött Ványa és Ő című előadást láthatják Patkó Éva rendezésében. Az elsőéves magiszteri színészosztály december 5-én és 7-én, kedden és csütörtökön 19 órától adja elő a Köteles utcában ex-terápia című mozgás-színházi előadását Fehér Ferenc rendezésében.

A Yogyakarta-i Művészeti Intézet által meghirdetett 'Jogja International Student Photography and Film Competiton 2023' címet viselő pályázaton öt marosvásárhelyi fotó-film-média szakos hallgató alkotása részesült elismerésben.

Nagy formátumú előadóművészekkel érkezik a december. Molnár Piroska Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művésszel, valamint Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művésszel is találkozhatnak az Aradi Kamaraszínház nézői. A Fonogram-díjas Cimbaliband zenekarral pedig együtt hangolódunk a karácsonyra.

Tótékkal, Napraforgóval, Iráni konferenciával és számos vendégelőadással várja az év utolsó hónapjában közönségét, az esztendőt pedig a Chicagóval búcsúztatja a sepsiszentgyörgyi színház. 

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nézői közül többen is érdeklődtek a társulat korábbi években bemutatott, de még nem mindenki által látott előadásai iránt, ezért a színház vezetősége tervbe vette néhány ilyen produkció felújítását. Elsőként Örkény István Tóték című darabja kerül műsorra, melynek 2021 novemberében volt a bemutatója Bocsárdi László rendezésében.

Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből Eötvös Péter írt Valuska címmel operát, amit 2023. december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza. A szerző az Operaház felkérésére írt, első magyar nyelvű tragikomikus groteszkjének főszerepeit Haja Zsolt, Miksch Adrienn, Szabóki Tünde és Hábetler András alakítják, az ősbemutató rendezője Varga Bence, vezényel Szennai Kálmán.

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben idei művészettörténeti konferenciáján, a 170. évforduló alkalmából, a születésnapos Pákei Lajosról is megemlékeznek. A rendezvény november 24–26. között zajlik Kolozsváron, a részletes program a címre kattintva olvasható.

Nagyszabású ünnepség keretében adták át csütörtökön, november 23-án a felújított válaszúti kastélyt. A Bánffyak losonci ágához tartozó báró Bánffy Ádám (1847–1887) ízlését tükröző, külsejében neobarokk, belső kialakítását tekintve neoreneszánsz stílusú kastély felújítására 12 millió eurót áldozott a tulajdonos, a Kolozs megyei önkormányzat.

A marosvásárhelyi Ariel Színház szeretettel várja közönségét a Hókirálynő című, 5 éven felülieknek ajánlott gyerekelőadás bemutatójára december 2-án, szombaton 18:00 órától a Nyomda utca 4. szám alá.

Holnap-estek címmel két rendezvény zajlik november végén Nagyváradon. November 23-án, csütörtökön 18 órától Kelemen István és a Nagyváradi Állami Színház magyar tagozata az állambiztonság dokumentumaiban címmel beszélgetést tartanak a Szigligeti színház páholyelőcsarnokában. November 29-én, szerdán 18 órától Térey Jánosról Antal Balázs tart előadást, a Léda-házban.

Magyarországi és erdélyi egyházüldözés a hosszú hatvanas években címmel tudományos és pedagógiai programot bemutató estet tartanak, továbbá megnyitják a Küzdelem a lelkekért. Egyházi közösségek a pártállami Magyarországon a hosszú hatvanas években (1958–1973) című kiállítást Kolozsváron, november 27-én, hétfőn 17,30 órától a ferences rendház refektóriumában. 

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem immár kilencedik alkalommal szervezi meg a Színházi Iskolák Találkozóját 2023. november 17–27. között. A nemzetközi eseményen 17 hazai és külföldi intézmény vesz részt.

A szimbolikus összegű belépődíj egy jótékony célt szolgál: a szervezők ezúttal a krónikus beteg gyermekeknek élményterápiás táborokat szervező Yuppi Tábormozgalom Egyesület támogatását tűzték ki célul.

A Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy egy igazán különleges hangulatú zenés irodalmi estre hívja mindazokat, akik kikapcsolódásra vágynak 2023. november 23-án Háromszék fővárosában.