Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Átadták Válaszúton a felújított Bánffy-kastélyt

Nagyszabású ünnepség keretében adták át csütörtökön, november 24-én a felújított válaszúti kastélyt. A Bánffyak losonci ágához tartozó báró Bánffy Ádám (1847–1887) ízlését tükröző, külsejében neobarokk, belső kialakítását tekintve neoreneszánsz stílusú kastély felújítására 12 millió eurót áldozott a tulajdonos, a Kolozs megyei önkormányzat. A kastély külső és belső felújítását, továbbá a hatalmas park, továbbá a benne található tó és a melléképületek rendbetételét saját forrásokból, továbbá európai uniós támogatásból finanszírozták. Az ünnepségen jelen voltak a Kolozs Megyei Tanács vezetői: Alin Tișe tanácselnök, Vákár István alelnök, továbbá egyházi személyiségek, a helyi önkormányzat képviselői és a megye kulturális intézményeinek munkatársai közül is sokan megjelentek.

Alin Tișe tanácselnök röviden felelevenítette a kastély történetét, majd elmondta, hogy az épületet közösségi célokra kívánják használni, kulturális központként kívánják üzemeltetni, amelyet a civil szervezetek, alapítványok és egyesületek szerény díj ellenében bérelhetnek majd. Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke román és magyar nyelven szólt az egybegyűltekhez. Mint elmondta, régi álma vált valóra a kastély és a park felújításával, és megköszönte az együttműködést a tanács elnökének, akivel kezdettől együttműködtek a projekt megvalósításában. A helyi tanács kezelésébe tartozó ingatlan megmentésére hét éve kezdtek el pályázni, és a munkálatok két és fél éve kezdődtek el. Az ünnepségen a felújítást irányító építész, Guttmann Szabolcs kiemelte annak a jelentőségét, hogy nemcsak a kastélyt, de annak környezetét is sikerült helyreállítani – különböző okok miatt erre ritkán van lehetőség. Különlegesnek számít ez a munkálat azért is, mert a legtöbb esetben a kastélyok, udvarházak felújítása akkor érkezik el, mikor az épület állaga már nagyon leromlik, viszont a válaszúti kastélynak a belső kialakítása is megmaradt, a középső részében található faragott faburkolat, továbbá a domborműves, díszes cserépkályha épségben átvészelte az 1948-as államosítást követő viszontagságokat.

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Művelődés szerkesztősége áldott karácsonyt és boldog új esztendőt kíván minden olvasójának, munkatársának és támogatójának.

„Idei díjazottunk abból a faluból jön, ahol az 1950-es évek mindössze két tanévét kivéve egy másik fajta önkény miatt soha nem volt, mert nem lehetett magyar nyelvű oktatás – intézményes keretek között legalábbis. És ahonnan idei díjazottunk mégis elindult. Előbb Csíkba, vissza ősei földjére – hogy ősei nyelvén tanuljon. S onnan fel, ide, Kolozsvárra – hogy esment ősei nyelvén tanuljon – tovább” – hangzott el a Művelődés folyóirat díjátadó gáláján, amelyet december 14-én Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban tartottak.

A folyóirat ismeretterjesztő, nagyobb lélegzetű írásaiból válogatott gyűjtemény akár remek karácsonyi ajándék is lehet, amelyet olvasóink most kedvezményes áron vásárolhatnak meg.

December 15–31. között a Hókirálynő című előadást játssza a marosvásárhelyi Ariel Színház. december 22-én pedig indul a Varázsdoboz című jubileumi beszélgetéssorozat.

December 16-án, szombaton 17 órakor kezdődik a Pece-parti műhely – nemzeti kisebbségek a 20. századi Váradon elnevezésű sorozat második rendezvénye nagyváradi Léda-házban. A beszélgetés címe: Megbontani a hallgatás falát. Az Ellenpontok nagyváradi szamizdat folyóirat története.

A kolozsvári Operettissimo együttes rendkívüli karácsonyi gálakoncertre várja a közönséget december 15-én, 18 órától a bágyoni kultúrotthonba. Az ünnepi hangulatot előidéző produkció a Zenei utazások Várfalván című projekt negyedik állomása. Az eseményen a legszebb musical- és operett-betétdalok mellett meghitt, karácsonyi énekek is felcsendülnek majd. 


December 15-én, pénteken este 6 órakor a nagyváradi Léda-házban Kovács Edward tart előadást Simon Balázs költő életútjáról és költői pályájának alakulásáról.

December 16-án, szombaton este 20 órakor az Aradi Kamaraszínház legújabb saját produkcióját láthatják az érdeklődők a Bábszínház termében. Az amerikai John Blondell úttörő rendezésében Shakespeare Hamletje egy avantgárd klasszikusként elevenedik meg a színpadon. Az előadás magyar, román és angol nyelven játszódik, magyar és román anyanyelvű színészekkel Aradról, Szegedről és Resicabányáról. Az előadás az Aradi Kamaraszínház, a Szegedi Pinceszínház és a resicabányai Nyugati Színház közös produkciója.

 

December 10-én, vasárnap 18.15-kor nyitják meg Kolozsváron a Klezmer hangok Erdélyben című kiállítást a Muzeonban, a Virgil Fulicea utca 3. szám alatt. A kiállítás interaktív lesz, és Beth Silver csellóművész élőzenét ad elő Max Eisikovits Máramarosból gyűjtött zsidó darabjai alapján.

 

Máté Istvánnak a Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában megjelent, Szolgálatban Kalotaszegen. Lelkipásztori életstratégiák és életpályák a Kalotaszegi Református Egyházmegyében című könyvét mutatják be december 8-án 19 órakor a kolozsvári Vallásszabadság Házában, a Kossuth Lajos utca (1989. december 21. sugárút) 14. szám alatt. A könyvet bemutatja: Kiss Dénes és Peti Lehel. A kötetbemutatót a Vallás és egyház a változó társadalomban című konferencia keretében tartják.

 

Ismét gyermekzsivajtól lesz hangos a zabolai Mikes kastély, december 9-én, 10 és 17 óra között szeretettel várnak mindenkit egy családi karácsonyváró eseményre az ünnepi hangulat elengedhetetlen kellékeivel: karácsonyi barkácsolással, mesemondással, kincskereséssel, hintózással és vásárral.

2023. dec. 12-én kedden 18 órakor, születésének 150. évfordulóján gróf Bánffy Miklósra emlékeznek dr. Gaal György irodalom- és művelődéstörténész Gróf Bánffy Miklós útja a politikától a művészetekig című, vetített képes előadásával. A rendezvényt az EME Napoca/Jókai u. 2–4. szám alatti székházának előadótermében tartják, az est házigazdája Szabó Zsolt, a Kolozsvár Társaság elnöke.

A téli ünnepek alkalmából színházi ajándékutalványokat kínál fel előadásai iránt érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A vásárlók ezúttal is kétszeri vagy négyszeri belépésre szóló ajándékutalványok közül választhatnak, de mindkét típusú utalványból prózai és zenés színházi előadásra szóló változat is kapható az előadások jegyárai függvényében. Érdeklődni, utalványokat vásárolni a sepsiszentgyörgyi Városi Szervezőirodában lehet.

 

Bánffy Miklós és Kós Károly világa címmel nyílik kiállítás Budapesten december 9-én 18 órakor a Pesti Vigadóban. Köszöntőbeszédet mond Lánszki Gerő államtitkár, ünnepi beszédet mond Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Szebeni Zsuzsa, a kiállítás kurátora.