Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Amerikai rendező Hamletje az Aradi Kamaraszínház műsorán

December 16-án, szombaton este 20 órakor az Aradi Kamaraszínház legújabb saját produkcióját láthatják az érdeklődők a Bábszínház termében. Az amerikai John Blondell úttörő rendezésében Shakespeare Hamletje egy avantgárd klasszikusként elevenedik meg a színpadon. Az előadás magyar, román és angol nyelven játszódik, magyar és román anyanyelvű színészekkel Aradról, Szegedről és Resicabányáról. Az előadás az Aradi Kamaraszínház, a Szegedi Pinceszínház és a resicabányai Nyugati Színház közös produkciója.

 

Ez az előadás a Hamlet dekonstrukciója, amelyben a jelenetek nem feltétlenül a megszokott sorrendben következnek egymás után, illetve egyes részek az eredeti kontextusból kiemelve jelennek meg.

John Blondell rendező, a kaliforniai Santa Barbarában működő Lit Moon Theatre alapító művészeti igazgatója, a színházművészet professzora és az előadóművészet globális nagykövete a Westmont College-ban, valamint a veronai Shakespeare Fringe Fesztivál társalapítója. Több mint 100 produkciót rendezett az Egyesült Államokban, Európában és Ázsiában. Eddig 14 Shakespeare előadást jegyez, két, a szonettekhez kapcsolódó projektet, a VI. Henrik 3. részét, Julius Caesart, A vihart és a Szentivánéji álmot, amelyet hat alkalommal négy különböző nyelven állított színpadra.

Az Aradi Kamaraszínház felkérésére készülő Hamletben négy színész és egy zenész segítségével kap új érzelmi súlyokat a jól ismert darab, a történetet többé-kevésbé lineárisan mesélik el, de a megrázó szembeállítások segítenek abban, hogy Shakespeare páratlan nyelvezetét frissnek halljuk.

A zene élő része az előadásnak, Borsos Pál több hangszeren kíséri végig a történést és a szereplőket, mintegy kapocsként élet és túlvilág, valóság és fantázia, külső és belső között. Az előadás zeneszerzője a szintén amerikai James Connolly.

Az előadás női szerepeit Tapasztó Alexandra játssza, partnerei Balog József és Varga Bálint a Szegedi Pinceszínházból, valamint Claudiu Gabor, a resicabányai Nyugati Színház fiatal színésze.

Az előadásra érvényesek a nagyszínházi és Kamara-bérletek egyaránt, jegyek válthatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon.

A jegyiroda nyitvatartása: kedden, szerdán és pénteken 10-16 óra között, csütörtökön 10-14 és 17-19 óra között, szombaton és vasárnap 10-12 és 17-19 óra között, hétfőn zárva. 

Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.

Az előadás létrejöttét az Arad Városi Kulturális Központ támogatta.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Művelődés szerkesztősége áldott karácsonyt és boldog új esztendőt kíván minden olvasójának, munkatársának és támogatójának.

„Idei díjazottunk abból a faluból jön, ahol az 1950-es évek mindössze két tanévét kivéve egy másik fajta önkény miatt soha nem volt, mert nem lehetett magyar nyelvű oktatás – intézményes keretek között legalábbis. És ahonnan idei díjazottunk mégis elindult. Előbb Csíkba, vissza ősei földjére – hogy ősei nyelvén tanuljon. S onnan fel, ide, Kolozsvárra – hogy esment ősei nyelvén tanuljon – tovább” – hangzott el a Művelődés folyóirat díjátadó gáláján, amelyet december 14-én Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban tartottak.

A folyóirat ismeretterjesztő, nagyobb lélegzetű írásaiból válogatott gyűjtemény akár remek karácsonyi ajándék is lehet, amelyet olvasóink most kedvezményes áron vásárolhatnak meg.

December 15–31. között a Hókirálynő című előadást játssza a marosvásárhelyi Ariel Színház. december 22-én pedig indul a Varázsdoboz című jubileumi beszélgetéssorozat.

December 16-án, szombaton 17 órakor kezdődik a Pece-parti műhely – nemzeti kisebbségek a 20. századi Váradon elnevezésű sorozat második rendezvénye nagyváradi Léda-házban. A beszélgetés címe: Megbontani a hallgatás falát. Az Ellenpontok nagyváradi szamizdat folyóirat története.

A kolozsvári Operettissimo együttes rendkívüli karácsonyi gálakoncertre várja a közönséget december 15-én, 18 órától a bágyoni kultúrotthonba. Az ünnepi hangulatot előidéző produkció a Zenei utazások Várfalván című projekt negyedik állomása. Az eseményen a legszebb musical- és operett-betétdalok mellett meghitt, karácsonyi énekek is felcsendülnek majd. 


December 15-én, pénteken este 6 órakor a nagyváradi Léda-házban Kovács Edward tart előadást Simon Balázs költő életútjáról és költői pályájának alakulásáról.

December 10-én, vasárnap 18.15-kor nyitják meg Kolozsváron a Klezmer hangok Erdélyben című kiállítást a Muzeonban, a Virgil Fulicea utca 3. szám alatt. A kiállítás interaktív lesz, és Beth Silver csellóművész élőzenét ad elő Max Eisikovits Máramarosból gyűjtött zsidó darabjai alapján.

 

Máté Istvánnak a Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában megjelent, Szolgálatban Kalotaszegen. Lelkipásztori életstratégiák és életpályák a Kalotaszegi Református Egyházmegyében című könyvét mutatják be december 8-án 19 órakor a kolozsvári Vallásszabadság Házában, a Kossuth Lajos utca (1989. december 21. sugárút) 14. szám alatt. A könyvet bemutatja: Kiss Dénes és Peti Lehel. A kötetbemutatót a Vallás és egyház a változó társadalomban című konferencia keretében tartják.

 

Ismét gyermekzsivajtól lesz hangos a zabolai Mikes kastély, december 9-én, 10 és 17 óra között szeretettel várnak mindenkit egy családi karácsonyváró eseményre az ünnepi hangulat elengedhetetlen kellékeivel: karácsonyi barkácsolással, mesemondással, kincskereséssel, hintózással és vásárral.

2023. dec. 12-én kedden 18 órakor, születésének 150. évfordulóján gróf Bánffy Miklósra emlékeznek dr. Gaal György irodalom- és művelődéstörténész Gróf Bánffy Miklós útja a politikától a művészetekig című, vetített képes előadásával. A rendezvényt az EME Napoca/Jókai u. 2–4. szám alatti székházának előadótermében tartják, az est házigazdája Szabó Zsolt, a Kolozsvár Társaság elnöke.

A téli ünnepek alkalmából színházi ajándékutalványokat kínál fel előadásai iránt érdeklődőknek a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. A vásárlók ezúttal is kétszeri vagy négyszeri belépésre szóló ajándékutalványok közül választhatnak, de mindkét típusú utalványból prózai és zenés színházi előadásra szóló változat is kapható az előadások jegyárai függvényében. Érdeklődni, utalványokat vásárolni a sepsiszentgyörgyi Városi Szervezőirodában lehet.

 

Bánffy Miklós és Kós Károly világa címmel nyílik kiállítás Budapesten december 9-én 18 órakor a Pesti Vigadóban. Köszöntőbeszédet mond Lánszki Gerő államtitkár, ünnepi beszédet mond Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke és Szebeni Zsuzsa, a kiállítás kurátora.

Az idei Karácsonyi Vásárt december 16-23. között tartják Sepsiszent-györgy Főterén, ahol nyolcvan őstermelő, kereskedő és iparművész kínálja portékáit a karácsonyi ajándékokat beszerezni kívánók számára. A 2023-as rendezvény kulturális programkínálata helyi és brassói művészek, zenekarok, kórusok, művészeti együttesek felajánlásaiból jön létre.