Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Bérpalota, óraszerkezettan, féregtan

A címben felsorakoztatott három fogalom furcsa társításának közös nevezője egy név: Babos Sándor. A Babos név a békebeli Kolozsvár egyik leggazdagabb polgárának, az órás és ékszerkereskedő Babos Sándornak a Szamos-híd Széchenyi téri sarkán ma is álló palotájának köszönheti fennmaradását a kolozsvári köztudatban. A mai kolozsváriak közül csak kevesen tudják, hogy ki is volt ő, azt pedig még kevesebben, hogy a szintén Babos Sándor nevet viselő fia és unokája milyen sikeres pályát futott be a magyar székesfővárosban.

Id. Babos Sándor, az apa




Dr. Babos Sándor könyvének címlapja

Az 1836-ban született családalapító, id. Babos Sándor származásáról, felmenőiről, szüleiről szinte semmit sem tudunk. Egy fennmaradt gyászjelentés tanúsága szerint az 1877. május 15-én elhunyt apai nagynénjének, idősebb özvegy bonyhádi Perczel Sándorné, született Babos Anna temetéséről ő gondoskodott. Az utódok nélkül elhunyt rokon Klastrom (ma Vasile Goldiș) utca 1. szám alatti házát valószínűleg id. Babos Sándor örökölte. Egy korabeli reklám szerint első óra- és ékszerüzletét 1865-ben nyitotta meg a Bel-Monostor/Unió (ma Memorandumului) utcában, amelyet két évre rá, 1867. december 20-án a Főtér (ma Piața Unirii) akkori számozás szerinti 268. szám, a későbbi számozás szerinti 17. szám alatti „tek. Krausz úrnő”1 házának földszinti üzlethelyiségébe költöztette át. Árukínálatában egyaránt megtalálhatók voltak külföldről származó arany- és ezüstórák nők és férfiak számára, valamint fali-, asztali és ébresztőórák, de ő maga is készített, illetve javított órákat. A következő években árukínálatába „látszerészeti szakmába vágó bárminemű eszközöket” is felvett. 1896 körül üzletét az akkori Híd (később Wesselényi, ma Regele Ferdinand) utcai saját házába költöztette, amelyhez egy érdekes történet is tartozik. Ezzel kapcsolatban az Ellenzék 1898. október 4. számában, Kincses Kolozsvár cím alatt a következőket olvashatjuk: „ezelőtt 12 évvel a mai Wesselényi Miklós utcában az id. Babos Sándor háza építése alkalmával tömérdek régi ékszert, drágakövekkel kirakott arany-, ezüstneműt találtak a jelenleg Sárga által bérelt bolt helyén. A talált kincsekből jutott a munkásoknak, palléroknak s a tulajdonosnak. A talált kincsek néhai Fináli Henrik szerint a 12. századból valók voltak.” Minden bizonnyal ezek a kincsek is hozzájárultak Babos Sándor addig sem elhanyagolható vagyonának gyarapodásához.

1895 elején id. Babos Sándor vagyonának egy részét bérház építésébe fektette, ami akkor is jó üzletnek számított. Az Ellenzék 1895. január végén a következőről értesítette a lap olvasóit: „Babos Sándor, derék polgártársunk, mint halljuk, a vashíd mellé egy 2 emeletes palotát akar építtetni az idén”. A bérház helyéül szolgáló telket id. Babos Sándor a sógorától, ifj. Varga Dániel erdőtulajdonostól és fakereskedőtől, a hasonló nevű gazdag tímármester fiától vásárolta meg. A Horváth Gyula építész által tervezett szecessziós bérház építése – a már álló Széki-palotával szemközt, a Széchenyi tér északnyugati sarkára – 1895 közepén kezdődött el. A téli kényszerpihenő után a palota építése a következő év tavaszán folytatódott. A munkálatok, bár nemkívánatos események is adódtak – egy munkásnő az építőtelepen lelte halálát –, gyors ütemben folytak, aminek köszönhetően az 1896-as év nyarának végén már készen is állt Kolozsvár újabb remekbe szabott palotája. Az Endstrasser Benedek építkezési vállalkozó által kivitelezett épület felső két szintjén bérlakások voltak, míg a földszinten üzletek működtek. Ide költözött, és itt rendezte be magánrendelőjét az épület használatba vétele után Gámán Béla, a híres fül-orr-gégész. Maga a háztulajdonos is ide helyezte át a Wesselényi utcából órás-, ékszer- és látszerészüzletét. (A Wesselényi utca 16. szám alatti házának üzlethelyiségét egykori segédjének, Hájek Miksa órásnak adta ki bérbe.)

Az évek során számos üzlet működött az épület földszintjén. Már a kezdetektől fogva itt rendezte be Bernáth Ede Sándor varró- és kötőgépeket, illetve kerékpárokat forgalmazó és javító üzletét. A korabeli hirdetések szerint az üzlettulajdonos a kor legjobb márkájú – Singer, Webler-Wilson, Titánia, stb. – gépeit árulta, a legmodernebb külföldi biciklikkel nemcsak kereskedett, de azok javítását is vállalta, sőt a kerékpárokat kölcsönözni is lehetett. Itt működött Braun Mihály híres hangszerkészítő és -javító üzlete is, aki „saját gyártmányú hegedűk, gitárok, citerák, cimbalmok, fa- és rézfúvó hangszerek” széles választékát kínálta eladásra. És ugyancsak a Babos-palota adott helyet Wertheimer Vilmos fűszer-, liszt- és tűzifa-kereskedésének vagy Rácz János mészárszékének. De itt volt Wittmann és Rindt bútor- és tekeasztalüzlete, valamint Banács Flórián cukrászata is. Az EMKE is itt bérelt irodahelyiségeket, miután a Bocskai téri székházát eladta a MÁV-nak. A későbbiek során az épület az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába került. Az Erdélyi Szépmíves Céh is az épület második emeletén bérelt helyiségeket irodája számára, és itt is székelt egészen 1944-ig.2 A második világháborút követően az épületet államosították.3




Épül a Babos-palota

Id. Babos Sándort elsősorban óra- és ékszerkereskedőként, háztulajdonosként – a bérpalotáján kívül volt még háza a Klastrom és a Wesselényi utcákban is, valamint villája a Borjúmálon –, illetve földbirtokosként – Topaszentkirályon birtokolt földeket – tartották nyilván, de 1887-től kezdődően a papírlemezgyártásban is érdekelt volt. Ez idő tájt ugyanis sógora, ifj. Warga Dániel kolozsvári fakereskedőnek sikerült meggyőznie a gazdag Babos Sándort a papírlemezgyártásban rejtőző, pénzügyi szempontból egyáltalán nem elhanyagolható lehetőségekről, és rávennie arra, hogy közösen vásárolják meg Puskás Albert Csermalom (ma Gorunului) utca 23. szám alatti, a Malomárok vizét hasznosító papírmalmát. Ebből alakult ki aztán az Első Erdélyi Papírlemezgyár, amelyet a Malomárok alacsony energiapotenciálja miatt az 1898–99-es években átköltöztettek az ifj. Varga Dániel tulajdonát képező, a Lévai (ma Dumbrava Roșie) utca torkolatához közel eső, a Nádas bal partján álló telekre. A későbbiekben Babos Sándor kivált az üzletből, és a gyárat ifj. Varga Dániel halála után két fia, László és legifjabb Dániel örökölték meg. (Ebből a gyárból alakult ki az államosítás után a későbbi Mucart gyár).4

Id. Babos Sándor közéleti szerepéről nem sok adat maradt fenn az utókor számára, annak ellenére, hogy a századforduló körül több mint harminc éven át virilisként a város Törvényhozó Bizottságának volt a tagja.5 Ilyen minőségében a városi törvényhozás különböző szakbizottságainak (pl. iparhatósági bizottság) tagja vagy éppenséggel elnöke, illetve számos, a város modernizálását célzó kezdeményezés részese volt. Így például 1894. január 7-én részt vett azon a „villamos értekezleten”, amely Szász Domokos ev. ref. püspök elnökletével létrehozta a „legnépszerűbb bizottságot”, a villamos energia termelése és felhasználása céljából, „mely fényt, kényelmet és anyagi gyarapodást fog teremteni”. 1897 októberében pedig ő is aláírta azt a belügyminiszterhez címzett feliratot „a Béla major melletti ideiglenes vízszerző telep engedélyezése érdekében”, amely a város vízellátását kívánta kiterjeszteni. Az ő neve is ott szerepel a Mátyás király szobrának alapkövében elhelyezett, az utókornak címzett levélen. Id. Babos Sándor az évek során az akkori időkben, a városban szép számmal működő szakmai és kulturális egyesületek közül többeknek is tagja volt – Iparos Egylet, Tűzoltó Egylet, Szépítő Egylet, Sétatér Egylet stb. –, de azon kívül, hogy anyagilag bőkezűen támogatta őket, vezetői szerepet nem vállalt bennük, és különösebb tevékenységet sem fejtett ki.

Id. Babos Sándor a nagy tekintélynek örvendő kolozsvári tímármesternek, id. Warga Dánielnek (1825–1904) és Miski Teréznek (1828–1899) Anna nevű leányával – ennek Dániel nevű öccsével hozta létre később a papírlemezgyárat – alapított családot. Házasságukból kilenc gyermek született: Anna (Szép Béláné), Emilia (Gámán Józsefné, majd Pápai Sándorné), ifj. Sándor, Teréz (Schandl Emilné), László, Ilona (Wass Emilné), Lajos, Dániel és Margit (Deák Zoltánné).

Ifj. Babos Sándor, a fiú

Régen, amikor a műhelyek, üzletek a lakóházakkal egy épületben működtek, a mesterségek gyakran öröklődtek a családokban. Aki apját és nagyapját is ugyanabban a mesterségben látta dolgozni, annak magától értetődő, mondhatni természetes dolog volt, hogy felmenői nyomdokaiba lépett, és megörökölte a mesterséggel együtt a műhelyt, illetve az üzletet is. Ez történt a Babos család esetében is. Id. Babos Sándor elsőszülött fiúgyermeke nemcsak a nevét, hanem az órás szakma iránti szeretetét is megörökölte, amelynek alapelemeit az apja mellett tanulta meg. Az üzletét azonban már nem örökölte meg, bár minden bizonnyal ez volt az elképzelés, mert az élet más tájak felé sodorta. Az órásszakma gyakorlati művelését a későbbiekben annak tanításra váltotta át, és ennek a hivatásnak szentelte életét.

Az 1872-ben született ifj. Babos Sándor az elemi és az alapfokú iskola elvégzése után tanulmányait az 1892. november 12-én, Budapesten, a helyi órás ipartestület kezdeményezésére megalakult hároméves képzési idejű órás tanonciskolában folytatta. Ebből a szakiskolából fejlődött ki 1898-től kezdődően a Magyar Királyi Állami Mechanikai és Órásipari Szakiskola, melynek célja volt  „az órás- és mechanikai ipar számára szakképzett munkások, segédek, önálló iparosok számát növelni, s ezáltal a hazai órás- és mechanikai ipart fejleszteni, különösen pedig annak korszerűvé tételéhez szükséges szakképzettséget terjeszteni”. A Kereskedelemügyi Minisztérium fennhatósága alá tartozó iskola Józsefvárosban, a Kisfaludy utca 26. szám alatt kezdte meg működését egy bérházban, de az itteni szűkös körülmények miatt néhány évvel később, az 1900–1901-es években a Szűz utca és a Tavaszmező utca sarkán felépült új épületbe költözött. A szecessziós elemeket tartalmazó, eklektikus stílusú épületet Pártos Gyula építőművész tervezte. Az épület főhomlokzatán a Róth Miksa üvegművész által tervezett szépívű üvegmozaikban ma ez a szecessziós betűkkel írt felirat olvasható: „M. K. Állami Mechanikai és Órásipari Szakiskola”. 1899. június 19-én Vigh Albert, a Kereskedelemügyi Minisztérium országos iparoktatásáért felelős akkori főigazgatója értesítette az órásipari szakiskola igazgatóságát egy külföldi ösztöndíj elnyerésének lehetőségéről, és felkérte az iskola igazgatóságát, hogy nevezzen ki egy jelöltet, akinek a Badeni Nagyhercegség kormánya továbbtanulási lehetőséget biztosít a furtwangeni órásipari szakiskolába. A pályázatot ifjabb Babos Sándor nyerte el, aki állami ösztöndíjasként rövidesen elutazott Furtwangenbe. Az egyéves tanulmányi időszak letelte után 1900 augusztusában Párizsba látogatott, majd rövid ottani tartózkodás után hazatért Budapestre.




A Babos-palota földszintjén az évek során számos üzlet működött

Ifj. Babos Sándor szakoktatói pályáját az Állami Mechanikai és Órásipari Szakiskolában kezdte meg segédtanárként, az intézménynek egykor ő is tanulója volt. Olyan kollégái voltak, mint Straub Sándor, a Technológiai Iparmúzeum korábbi tanára, Sajóhelyi Béla középiskolai tanár, majd később Karlovitz László gépészmérnök, Rákosi Tibor felső kereskedelmi iskolai tanár, Hídvéghy Kálmán gépészmérnök, Tóry Gergely gépészmérnök és Tschida Ferenc órás. Elődje Palasovszky Ödön volt, akit az iskola 1898-ban történt átszervezése után neveztek ki az iskola művezetőjévé, ahol szerkezettant, szakrajzot tanított, illetve a gyakorlati tanítást vezette. Az általa megteremtett hagyományok folytatója lett ifj. Babos Sándor, aki majdnem három évtizeden át volt az iskola megbecsült oktatója, valamint az óraszerkezettan kiváló gyakorlati és elméleti szakembere. Mértani rajzot, óraszerkezettant és szakrajzot tanított, 1905-től kezdődően már rajztanárként – egyike volt a két főállású tanárnak az intézményben, míg a többiek vagy óraadók, vagy műszaki oktatók voltak. Az 1914–1915-ös tanévig a számtan, mértan, óraszerkezettan és szakrajz voltak a szaktantárgyai. Ezenkívül vezette a műszertárat, és 1913-tól az önképzőkört. Az iskola felügyelőbizottságának jegyzője is volt. Az 1913–1914-es tanévben a IV. éves szaktanulókat tanulmányi kirándulásra vitte Pozsonyba, ahol meglátogatták a Hunnia hadifelszerelési gyárat, a Siemens és Schuckert művek telepét is. Az 1915–1916-os tanévben katonai szolgálatot teljesített főhadnagyként.6 1929-ben jelentette meg Vályi Ödönnel közösen Az órák szerkezettana című kitűnő szakkönyvét. Ugyanabban az évben vonult nyugalomba, helyét az addig óraadó tanárként működő Vályi Ödön7 vette át.

Ifj. Babos Sándor közel az 50. életévéhez nősült meg; a MÁV-tisztviselő nemes Fischer Richárdnak (1867–1910) és feleségének, Fischerné Bodnár Tulliának (1872–1967) a leányát, a nála huszonhat évvel fiatalabb Fischer Izabellát (1898–1983) vette el. Házasságukból két gyermek született: legifjabb Babos Sándor és Babos Izabella. Ez utóbbi a mérnök Zarka Elemérnek (1903–1959) lett a felesége. Ifj. Babos Sándor, az órásipari szakiskola egykori tanára életének 95. évében, 1968. december 4-én hunyt el. Földi maradványait a budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, ahova felesége tizenöt év özvegység után követte.

Legifjabb Babos Sándor

Id. Babos Sándor unokája, legifjabb Babos Sándor már Budapesten született 1919. május 24-én. A Ludovika Akadémia elvégzése után (1940) a kecskeméti 4. ezred állományába sorolták. 1940 és 1945 között végigharcolta a II. világháborút, amelynek során többször is megsebesült. 1945-ben főhadnagyi ranggal a magyar hadsereg tartalékos állományába helyezték. 1947-ben beiratkozott a Magyar Agrártudományi Egyetem Állatorvos-tudományi Karára, ahol 1951-ben szerzett állatorvosi oklevelet. Diákévei alatt Kotlán Sándor professzor irányítása alatt a parazitológiai tanszéken folytatott kutatómunkát. 1952-től az MTA Állategészségügyi Kutató Intézetének munkatársaként, majd tudományos főmunkatársaként dolgozott. 1974-ben nyugdíjba vonult, de továbbra is tudományos szakértő maradt. Tudományos munkássága főként a helmintológia (féregtan) és a kullancskutatás területét érintette. Az évek során mintegy negyven, önálló kutatáson alapuló tudományos könyvet, illetve különböző szaklapokban közölt írást jelentetett meg. 1961-ben védte meg a Vizsgálatok a magyarországi Leporidák tüdőférgességéről című kandidátusi értekezését. Tíz éven át tanulmányozta a Közép-Európában előforduló kullancsfajokat, aminek eredményeit a Die Zeckenfauna Mitteleuropas című monográfiájában foglalta össze 1964-ben. Munkájával az acaro-entomológia (atka-rovartan ) nemzetközileg elismert szaktekintélyévé vált. A MTA elnöksége 1965-ben könyvét nívódíjjal jutalmazta. Babos Sándor kutatásaival a gyakorlatot szolgálta.8 A hazai állatorvosi parazitológia egyik megalapítója, továbbá alapító és éveken át vezetőségi tagja volt a Magyar Parazitológiai Társaságnak. Szakértőként részt vett a Vietnami Demokratikus Köztársaság parazitológiai kutatásainak megszervezésében, amiért később a vietnami kormány a Ho Si Minh-emlékéremmel tüntette ki.  Sajnos korai betegsége miatt hamar nyugdíjba kényszerült, ez pedig megakadályozta tudományos munkájának folytatását. 1974. december 24-én hunyt el, 1975. január 22-én kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőbe. Feleségétől, Farkas Máriától két gyermeke maradt hátra: László (1947–) és Márta (1954–).




Dr. Babos Sándor gyászjelentője

A három Babos Sándor élet- és pályaképe különbözik egymástól, mégis nagyon hasonlítottak egy dologban: komolyan vették, szorgalommal és odaadással űzték saját hivatásukat, így pedig kivívták annak a közösségnek a tiszteletét és megbecsülését, amelyhez a sors rendelte őket.

Jegyzetek

1 Özv. Krausz Antalné, született Tilcs Johanna (1808–1876).

2 Nagy Béla: Kolozsvári paloták a Szamos-hídon innen és túl. Szabadság, 2015. december 2., 4. o.

3 Az 1998-as fordulat után, amint arra lehetőség nyílt, a jogos tulajdonos, a Református Egyházkerület visszaigényelte, és jogerős bírósági határozat nyomán vissza is szerezte az épület tulajdonjogát.

4 Nagy Béla: Volt egyszer egy papírlemezgyár Kolozsváron. Szabadság, 2018. március 10., 17.

5 Ferenczi Szilárd: Adatok a kolozsvári virilizmus történetéből (1872–1917), forrás: https://api.eda.eme.ro/server/api/core/bitstreams/7e628d0d-c780-4b3c-984...

6 Halabuk József: Magyar állami ösztöndíj a 19. században mechanikusi részképzésre, forrás: http://real-eod.mtak.hu/6225/1/Tanulmanyok_2002_15_Halabuk_Magyar_allami...

7 Vályi Ödön (1901–1983) érettségi után a parajdi sóbányában írnokként dolgozott, magántanárként tanított, szabadidejében pedig órát javított. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, majd 1924-ben beiratkozott a budapesti Állami Mechanikai és Órás Szakiskolába. 1925-től pedagógiai tanulmányokat folytatott, és 1927-ben diplomát szerzett belőle, majd ennek elvégzése után az órás szakiskolában óraadóként kezdte meg pedagógiai tevékenységét.

8 Forrás: http://www.huveta.hu/bitstream/handle/10832/588/BabosSandor.pdf?sequence=1&isAllowed=y

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A tövisi előnevű báró Bálintitt (más helyeken Bálintith) család állítólag 1349-ig tudja visszavezetni családfáját. Nagy Iván szerint a 16. század elején telepedtek át Erdélybe, utódaik mind ott élő, híres családok gyermekeivel házasodtak össze. A két utóbbi leltár biztosan a családapa, Zsigmond nevéhez köthetők. Magáról a családról nagyon kevés adat maradt fönn. Azokat az elemeket, amelyek jelen íráshoz tartoznak, természetesen igyekeztünk összegyűjteni.

A 19. század második felében a szamosvölgyi vasút megépítésének lehetősége fontos célkitűzése volt Szolnok-Doboka vármegye érdekvédelmi szerveinek. Az ügy hosszú ideig elhúzódott, ugyanis a pályát fővonalként akarták kiépíteni, de nem volt hozzá elég pénzügyi alap. A megoldás végül Szolnok-Doboka vármegye főispánjának, báró Bánffy Dezső a fejéből pattant ki, ugyanis javaslatára mellékvonal jellegű pálya építése mellett döntöttek, így dolgozták ki az előtanulmányokat, illetve terveket, és így kérték az engedélyeztetését is. 

Az 1841-ben beindult Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlési mozgalma Pesten (I., II. gyűlés), Besztercebányán (ma: Banská Bystrica, Szlovákia) tartott III. összejövetelük után 1843 nyarán, Temesváron tartották IV. vándor-, azaz nagygyűlésüket. A mozgalom történetének mindmáig legmegbízhatóbb áttekintése a budapesti Orvostörténeti Közlemények hasábjain jelent meg 1969-ben.

Szilágyi Andrást 1956. december végén legációba1 küldték a karácsonyi ünnepek idejére, a távoli Háromszékre, Papolcra a bűnbánati hétre. Brassón át Barátosra érkezett vonattal, és mivel szekér nem várta az állomáson, városi öltözetben gyalogolt el a havas országúton. Czegő V. András lelkész fogadta, és kérte, hogy egyéb tennivalói miatt vállalja át az ő feladatait is erre az időre. Szilágyi András bűnbánati prédikációi alkalmával az 1956-os magyarországi eseményekről is beszélt, a szabadságharcról, a lelkesedésről, az összeomlásról, a megtorlásokról. Nem is sejtette, hogy a gyülekezetben is lehetnek „téglák”. 

Idén emlékezünk meg Pákei Lajos építész százhetvenedik születésnapjáról, s mivel építészként, főmérnökként, iparmúzeumi igazgatóként, előadóként, műemléki értékek közvetítőjeként oly sokat köszönhetünk neki, emlékezni is csak ünnepelve tudunk. A szakipari képzéssel kapcsolatos felvetései mai napig érvényesek, hiszen a mesterségbeli tudásnak, az iparos szorgalomnak, lelkiismeretességnek, s mindezek alapján a mesterember társadalmi megbecsülésének ma is híján vagyunk – az alábbi sorokban is kiáll ezek mindenkori szükségszerűsége mellett. Legyen hát ez az „ünnepi beszéd” Pákei Lajos születésnapi köszöntője.

Szilágyi András 1956-ban érettségizett Nagyenyeden. Már akkor tudta, hogy nem lesz könnyű szigetként megmaradni magyarnak, főleg hogy egy kis, mindenből kirekesztett sziget tagjaként élt addig is. Büntetett előéletű, elítélt apával az egyetemekre nem is pályázhatott a református kollégiumokat megjárt, művelt, olvasott fiú, akinek nagyapja a medgyesi református templom harangjának öntéséhez gyűjtött adományt a legszigorúbb időkben a maroknyi gyülekezettől. Az unoka megtalálta az egyetlen helyet, ahova ezzel a múlttal is fogadták, és ő jelesen meg is felelt ennek a bizalomnak. Felvették a kolozsvári református teológiára, ahol barátokra lelt.

A kor szokásaival ellentétben a festő magánéletére a diszkréció volt jellemző, a társaság nem pillanthatott be a mú­zsák­hoz, modellekhez főződő kapcsolatába. Bár Grigorescu portréi között sok a férfitanulmány, úgy tűnik, hogy kedvenc modelljei mégis a nők voltak. Észrevette lényükben a költészetet, tekintetükben az álmodozást, a várakozást, a titkot. Dancs Máriát sokáig nézte, tudta, hogy megtalálta a legszebb modellt, akit valaha látott: az ifjúság állott előtte minden szépségével.

Szexualitást és vallást egy címben, még inkább egy tanulmányban említeni sokak számára meghökkentő, netán egyenesen megdöbbentő lehet. Ez azonban abból adódik, hogy az európai kollektív mentalitásban a két fogalom a kereszténység felvételével élesen elkülönült, így számunkra a hétköznapi, vulgáris, bohém, laikus, hedonista és materiális világ sajátosságaként értelmezett szexualitást nehéz egy térbe hozni a szakralitással, isteni ágenciával azonosított vallásossággal. A két fogalomnak ez az éles elkülönülése és jogi, térbeli és gyakorlati szétválasztása azonban nem minden történeti korban volt ennyire evidens. 

Napjainkban a múlt kutatása sokak számára nem tűnik vonzó területnek, a régészeti felfedezésekről szóló hírek mégis rendre népszerűvé tudnak válni a nyilvánosságban, és felkeltik a társadalom érdeklődését. A megtalált leletekről gyakran hallunk és sokat olvashatunk, de tudunk-e eleget a régészek munkájáról vagy a szakterület jelenéről is?

Madách Imre korán érő fiatalember volt, gyenge egészsége visszatartotta őt a virtuskodástól, tizennégy évesen már Pesten tanult a jogi akadémián, majd joggyakornok (patvarista) volt. Édesanyja iránt tisztelettel vegyes szeretetet érzett, mindenben meghallgatta tanácsát. Húszévesen már fontos hivatalt töltött be, ügyvéd, majd táblabíró volt Balassagyarmaton, Nógrád vármegyében. A nőkkel nem volt sok szerencséje, barátjával, Szontágh Pállal részt vettek a város társasági életében, Madách azonban halk szavú, visszahúzódó maradt.

Tanári és emberi volta megkülönböztette Killyéni Pétert egy olyan időszakban, amikor az edzők „pofozógépek” hírében álltak. Sohasem idegeskedett, sohasem kiabált: „Nyugodt, csendes ember volt, ritkán emelte fel a hangját, a durvaság nagyon távol állt tőle, ellentétben azokkal, akik naponta leordították a fejünket, vagy szétpofoztak… Tőle tanultuk meg azt, hogy mi is az atlétika”. 

A magyar történelemben, s különösen Erdély múltjában kevés olyan előkelő, magas rangú családot találunk, mint a Rhédeyeké. Királytól származtatják magukat, fejedelmet adtak Erdélynek, s még az angol királyi családdal is rokonságba kerültek.

Az 1848. március 15-i pesti események híre március 19-én ért Enyedre – Gaetano Biasini gyorskocsiutasai hozták a hírt. A kollégium diáksága nyomban megindult, népgyűlést hívtak össze a református vártemplomban, miközben Rákóczi-indulót énekeltek, hatalmas nemzeti színű zászlót bontottak, és felolvasták a Nemzeti dalt. Március 30-án, hatalmas tömeg részvételével megtartották a vártemplomban a Megyei Közgyűlést, majd kimondták Erdély unióját Magyarországgal. A kollégium bezárta kapuit, diáksága beállt nemzetőrnek, a tanárok egy része pedig honvédnek.

A Batthyány család 1398-ban Battyán faluról (ma Szabadbattyán) kapta a nevét. Eredetileg Kővágóörsi volt a nevük, és a Veszprém megyei Felsőörsről származtak. A török uralom idején a család nyugatabbra húzódott, Németújvárra tette át a székhelyét (Güssing, Burgenland), s azontúl a németújvári Batthyány megnevezést használták. A család első grófja Batthyány Ádám volt, aki 1630-ban kapott grófi címet.

„Erdély fővárosában végigsétáló idegen, a patinás, címerekkel ékeskedő, főúri paloták megtekintése után talán csodálkozva áll meg a Szent György-téren díszelgő egyetemi könyvtár hatalmas épülete előtt. Az idegen azonban jólesően veszi tudomásul, hogy a szerencsés elgondolással felépített könyvtár egy cseppet sem képez kirívó ellentétet a régi idők hagyományait híven őrző – Mátyás király szelleméről regélő – ódon város falai között.” E szavakkal jellemezte 1942-ben Csengery János klasszika-filológus professzor lánya, S. Csengery Ilona a kolozsvári Egyetemi Könyvtár palotáját. Az intézmény fennállásának 150., valamint az építési munkálatok befejezésének 115. évfordulója alkalmából érdemes feleleveníteni az első modern erdélyi könyvtár történetét, amely 1990-ben felvette Lucian Blaga nevét.