Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A Túri-hasadék leírása

Borrév község és Várfalva között az Aranyos folyó kettévágta a Torockói-hegységet, ezt a sziklaágyban hömpölygő folyószakaszt az Aranyos borrévi áttörése néven emlegetik. Ennek következtében a hegység Aranyoson inneni, azaz az Erdélyi Mezőség peremdombságát alkotó Kolozsvár–Torda vonal felé eső részének sarkantyúszerű nyúlványa különálló egységet képez a Torockói-medencét is magába záró masszívumtól.

A mélyebben elhelyezkedő metamorf és vulkanikus kőzetekre a földtörténeti középkor jura és kréta korszakában tengeri üledékek rakódtak le. Ennek következtében a tengerek visszavonulása – pontosabban többszöri transzgressziója, ill. regressziója – következtében egységes mészkőtakaró alakult ki. Ennek nagy része utólag a nagy, alulról felfele ható és az oldalnyomás következtében átalakult, illetve átkristályosodott vagy amorffá vált, metamorfizálódott, a felszíni vizek, esőzések okozta áradások eróziós munkája s utólagos lehordás során pedig feldarabolódott. Ehhez más, függőleges irányú hegyképző kéregmozgások is hozzájárultak. Ilyen módon az egységes Peterdi- és Szindi-hegygerincet, illetve mészkőfennsíkot több árok vagy szakadék, illetve mészkőszurdok szabdalta fel. Ilyen a hegység Borrév felé eső részén a Berkesi-szoros, ettől 18 km-re Torda irányában, a hegység lába felé a vadregényes Tordai-hasadék, az Aranyos partja irányában Várfalva felé az Újvilágnak nevezett s kevesek által ismert, vakon végződő sziklaszurdok, Szind község határában, Koppánd és Tordatúr között a Túri-hasadék.

A hegységnek ez a része ellaposodik, kiszélesedik s ezek a kőzetek behúzódnak az Erdélyi Mezőség fiatalabb korú (harmad- és negyedkor folyamán lerakodott) tengeri üledékei alá. Ezek anyaga agyag, márga, márgapala, vulkáni tufák és utólag képződött mészkő. A triászok kori rétegekre (zöld porfir), rakódott mészkő kb. 400 méteres (helyenként 600) vastagságban fedi a felszínt. Az Erdélyi-medence kialakulása során, mely eredetileg a Pannon-tenger egyik nagyobb öble volt, az orogenetikus mozgások, a tengerek vizének transzgressziós és regressziós előretörései és visszahúzódásai, az interfázisokban ható felszínformáló eróziós tényezők alakították ki a környék arculatát.




A Túri-hasadék. Kép: a tordai sóbánya honlapja

Amennyiben kirándulásainkon késő délután, a Kolozsvár fölötti Mikes-tető–Árpád-csúcs vízválasztó gerincről nézzük az amúgy ritka szép élményt nyújtó nyári naplementét, amikor is a napkorong a Tordai-hasadék fölötti hegyek mögé még nem bukott le, fölséges látványban van részünk, az erdők fedte dombsorok fölött mintha hullámzana az egykori tenger, ősképzetünk eleven jelene.

A hegység innenső szakasza, Tordatúr–Koppánd–Szind felé néző vonulata, ennek kiszélesedett, lapos része „bezökkent”, fölé a Kis-Köves-bérc és a Köves-bérc sziklafennsíkja, illetve sziklagerince magasodik, emelkedik menedékesen a Tordai-hasadék irányába, sőt azon túl is az Aranyos magas martjának leszakadásáig. A földtörténeti harmadkorban itt kb. 10 millió évig tenger volt, ez a meleg tenger elsekélyesedett, kicsapódott belőle a só és mész, ez tömzsökben és rétegekben ülepedett le. Később ezeket az üledékeket a felszíni vadvizek, az erózió lepusztította s csak egyes pontokon mutathatók ki. A tengerből kiemelkedett területegység mai hegy-vízrajzi alakulatait a negyedkorban hozták létre a felszínformáló erők.

A Túri-hasadékban ugyanazok a tényezők hatottak, mint a Tordai-hasadék kialakulása folyamán, részben, illetve – a víz munkája tekintetében – nagy részben, azonban Czirbusz Géza, Cholnoky Jenő, Tulogdy János, majd Nyárády E. Gyula nézetei, a föld alatti folyó vagy/és beomlott barlang elmélete, amely a Tordai-hasadékra vonatkozóan elfogadott volt, itt érvénytelen. Emmanuel de Martonne elmélete, mely szerint a Tordai-hasadék epigenetikusan, kizárólag a víz munkája által keletkezett a felső jurakori stramberg mészkőben, kiegészítve a Tulogdy János doktori disszertációjában írottakkal, miszerint ehhez merőleges hegyképző mozgások is hozzájárulhattak, a Rákos- (vagy Túri-) patak által kialakított Túri-hasadékra nézve ugyanúgy érvényesek.

A Túri-hasadék tehát, a Tordai-hasadék kisöccse újabb keletű, epigenetikusan képződött, felső peremén eocén-oligocén korú, alább viszont jurakori, úgynevezett tithon mészkőbe vájódott sziklaszoros. A mészkő csak részben metamorfozálódott, a karsztosodás foka magasabb, a Tordai-hasadék barlangjaiban cseppkő nem létezik, itt a Túriban is csak kevés helyen beszélhetünk felszíni barázdált cseppkőkéregről, ezzel szemben viszont az egyik barlangban – tulajdonképpen egy kb. 3 méter átmérőjű, meredek falú, több méter mély járat – ún. „hegyi tej”-ből kicsapódott mészkőkristályok alkotnak bársonyos, vattaszerű, vakítóan hófehér bevonatot a járat falainak teljes mélységében.

Kolozsvártól kb. 20 km-re, az Erdélyi-szigethegység keleti peremhegyeiben keletkezett, Tordatúr és Aranyoskoppánd falvak között, ÉNY–DK irányban húzódik ez a hasadék, hossza 2800 méter, a benne folyó patak esése a szakadék végétől az elejéig 70 méteres. Az oldalfalak alacsonyabbak, mint a Tordai-hasadékban, a legmagasabb 504 m (tengerszint fölötti magasság), a hasadékon kívül, annak peremén a legmagasabb csúcs a Tinora. A meglehetősen tagolt oldalfalakon sok toronyszerű sziklatű vagy oszlopszerű képződmény alakult ki, pl. a Kutyák sziklája, Cigányok papja, Kis Hun, Nagy Hun stb. Számos kicsi és közepes nagyságú barlangja van, az egyik közel 400 méter hosszúságú.

A Túri-hasadék festői szépségű, részletes leírását Orbán Balázs Torda város és környéke c. könyvében olvashatjuk, Czárán Gyula, „az erdélyi turisztika atyja”, a Revue Alpin c. francia turistalapban 1904-ben népszerűsíti Le Gorge de Torda et Túr c. cikkében, a Tordai-hasadékkal együtt. 1948-ban Bodoczy Károly tordai ügyvéd (és szenvedélyes kiránduló) írja le festői képzethalmozással az Erdély c. folyóiratban. Újabban Czárán Gyula emléke tiszteletére a Kolozs megyei EKE emléktáblát helyezett el az egyik, a szakadék bejáratához közel eső sziklafalban.

Tekintettel a növényzet (kb. 700 növényfaj), valamint az állatvilág (mind a gerinctelen, mind a gerinces fauna) gazdagságára, a Román Tudományos Akadémia Természetvédelmi Bizottsága természetvédelmi területté nyilvánította.

A Túri-hasadék Tordatúr felőli, alsó bejáratát valaha két, oszlopszerűen felmagasodó sziklafal alkotta, közöttük keskeny bejárattal, ezek jelenleg nem léteznek, mert a hasadék elején megnyitott kőbánya munkálatai során felrobbantották és elhordták őket. Emiatt újabban környezeti változások figyelhetők meg a hasadék belterületén, ezek befolyásolják az élővilágot is. A két sziklakapu ugyanis visszafogta a hasadékba a meleget úgy, hogy nagyon meleg nyári napon látogattunk oda (személy szerint 1957-ben jártam ott), a sziklakapun erős hideg levegő áramlott ki, mert a belterület mészkősziklái reggel még nem melegedtek át, de a fölötte levő meleg légtömeg kiszorította az alább levő hideget. Ennek következtében a hasadék növényzete is inkább mezo-xerofil vagy mezofil (közepesen száraz, ill. közepes nedvességigényű) volt. Az említett változás viszont a belterület fokozott kiszáradását és igénytelenebb kozmopolita gyomnövények betelepedését tette lehetővé. Ezek mellett melegkedvelő, az erdélyi Mezőségre jellemző keleti és déli növényfajok honosodtak meg. Az erősen megritkított erdőfoltok aljnövényzete viszont jégkori reliktumfajokat vagy helyi endémizmusokat őrzött meg.

A Túri-hasadék többi, belső része viszont nem sokat változott, a déli kitettségű oldalak fokozott kiszáradását nem számítva, a környező mezőgazdasági művelésbe fogott területekről, vetésekről viszonylag sok, spontán élő gyomnövény és vetési burján vándorolt be ide, zavartalan feltételek közé (az állatok okozta taposás gyenge, kaszálás nincs). A szakadék felső peremén köpenytársulás jellegű cserjések (eredetileg tölgyesek, a felső hasadéki részeken sziklai bükkösök) uralják a terepet, erdőfoltmaradvány-jellegűek. A szegényes sziklai redzintalajok humuszsavtartalma hasonló az előző évtizedekéihez, bár itt is megjelentek a tömöttebb, szerkezetét veszített szegényes talajt jelző igénytelen szőrfű (Nardus stricta) foltjai.

Orbán Balázs leírása A Túri-hasadék vagy a Túrikő címen a szurdok bejáratánál említi a tordatúri Tarsoly család malmát, amely adó, ill. vám fejében őrölte a környék gabonáját. A sziklakaputól balra egy kb. 3 méteres, kicsi barlang (vagy inkább csak kőlyuk) van, ez a Malom barlangja, újabban Kecskés lyukának is hívják. Ebben, de a hasadék más barlangjaiban is, az előző korok (réz- és bronzkor) ősemberének konyhahulladékát találták meg és írták le őstörténészek. Az ’50-es években juhakolnak használták, sőt rövid ideig, száraz hely lévén, a kőbányában használt dinamitot tárolták benne. Itt a hasadék valaha, a malom fölötti részen keskenyebb volt, sziklavályúszerű, de ez a malom rég nem létezik, a széles bejáratot egy parasztház őrzi, még a kőfejtő munkások is az udvaron át járnak be munkába. Amióta rezerváció, tilos a látogatás, azaz csak engedéllyel lehet bemenni, régebben turistákat kisebb ellenszolgáltatásért, bár nem kimondottan szívesen beengedtek a szakadékba, sőt kifelé is.

A sziklafalak ezután összeszorulnak, a patak mentén ösvény nincsen, de a baloldali sziklaoldalra felkapaszkodhatunk egy vékony csapáson, innen néhány tíz méter után vissza lehet ereszkedni a patak mellé. A meredek oldalfal fölé, kissé feljebb egy magas sziklatű nyúlik fel, ez a Kutyák sziklája, a pásztorok innen dobták le a kóbor kutyákat. A vele szembeni oldal középmagasságában egy nehezen megközelíthető ovális barlangnyílás van, kicsivel tovább, ez a Negruj barlangja. E fölött a patakmeder ismét szűkebb, úgy látszik, a patak vízhozama régebben nagyobb lehetett a mainál. Itt bővizű zubogók vannak, a meder tele van sellőkkel, örvényekkel, a kövek simára kopottak, csúszósak. Megfelelő kiépítettség hiányában a természetjáróknak bizonyos fokú akrobataismeretekre van szükségük.




A meglehetősen tagolt oldalfalakon sok toronyszerű sziklatű vagy oszlopszerű képződmény alakult
ki. Paul Marina-Incefi fényképe

„Kétségtelen, hogy az ilyen sziklaszorosokat maguk a folyamok és patakok törték át és mélyítették le század­évek hosszú során” – írja Orbán Balázs 1889-ben. Ez a későbbi Emmanuel de Martonne-elv.

A szakadék egész hosszában kanyarulatok összefonódását mutatja, a sziklafalak, csompók, tornyok, hornyok, vágatok, kőfülkék, egyszóval a feldaraboltság, az aranymetszés – élettelen természetben ritkán tapasztalható – szabályai természetes tökéletességének átérzésére, ennek nyugalmas hangulatára serkenti a szemlélőt. Emiatt pl. a Bodoczy Károly által eszközölt szemléletes, festői jellegű tájleírás ismerete nélkül is bátran ajánlható kirándulóinknak, hogy fáradjanak el ide.

A zubogókon felül, továbbhaladva, a patak egyik nagyobb örvénye széles, lapos sziklakádat vésett ki medrében, ezt Peti gödrének nevezik. A Peti gödre fölötti Butikás-sziklaoldal függőleges, meredek, hófehér sziklafalain a fölötte menedékesen magasodó lankás domb oldalából a túri határban fakadó csermely, illetve időszakos patakocska vize csorog le. A közvetlenebb környéken üde sziklagyepfoltok, sőt egy kicsiny, dús füvű rét is kialakult, a sziklák alkotta padokon és vályúzatban. Innen néha lezuhannak a legelésző állatok, ahogy a dús fűcsomók után kapaszkodnak mohón. Ezt követően egy meredekebb völgyrész következik, itt a patak vízesésszerű zubogókon át ömlik alá. A sziklafalak összeszorulnak, magasak, lemosottak, ezt nevezik Nagy-oldalnak.

Ide nehéz felkapaszkodni és újra leereszkedni, lejutva a patakmederbe, a Butikás-oldal túlsó végénél két, sziklaüregből felbugyogó forrás található.

Ez már a Túri-hasadék középtája, itt egy magas szikla, a Kaszta oldala meredeken magasodik az égre, s érdekes optikai jelenség adódik, a két keskeny sziklafal, a Kaszta oldala s a vele szemben levő Nagyborda között. Amennyiben a kiránduló az égen áthaladó felhőket nézi, amint ezek elhúznak az ily módon megnyílt égdarabon, úgy látszik, mintha az oldalfalak inognának, majd forgásba lendülnek.

Ilyen jelenség a természetben nagyon ritka. Mesterségesen csak pszichológiai laboratóriumban idézhető elő, de egyes pszichés betegeknél is (tudathasadásos vagy epilepsziás pszichopatáknál, idült alkoholistáknál stb.) előfordulhat, mint ideiglenes állapot, különböző intenzitással.

Hogyha a kiránduló égnek fordított szemmel vagy a hátára fekve nézi a magas sziklafalak alkotta körönd kőcsipkés peremét, hosszan, elszédül tőle, a világ forogni kezd – mintha egy nagy sziklaörvény keringene körülötte. Az embert kicsinységérzés keríti hatalmába, mintha óriások malma őrölne körülötte. Ez az élmény itt természeti jelenség!

A Nagyborda középmagasságában kicsiny nyílású, de belvilág tekintetében öblös barlang van. A Nagyborda hosszú előhegyét Tinora-gerincnek nevezik, az utolsó, részben különálló tömbjét pedig Nyírott-oldalnak (Tunsul). A patak hat kisebb vízesésen keresztül zuhog le a mélybe, egy Felső-fürdőnek nevezett medencébe. Itt a szóbeszéd szerint valaha tavirózsák (Nymphaea alba) éltek – ez talán török hatásra utal, mint az Ibla kertje a Tordai-hasadékban – de ma puszta sziklamedence, kellemes fürdőzést lehet rendezni benne.

A Nagyborda és a Nyírott-oldal között a sziklák összezáródása vályúzatot alkot, itt van a Nagy-Kaszta nevű barlang. A néphit szerint ez keresztülér a Dobogó-hegység alatt, és Peterdnél a Nagy-Sós-pataknál van a kijárata.

Ösvény híjával a patakmederben menve tovább, a Podmoly (Padmaly) oldalán, magasan a sziklában nyílik a Legények barlangja, mely elnevezését az elmúlt századokban divatozott katonaszedés (kötéllel való újoncfogás) „finom módszereinek” köszönheti. Ide bújtak el a parasztlegények, amikor híre kerekedett, hogy jönnek a katonafogdosó káplárok. A katonaélet az 1700-as évektől kezdve kb. az első világháborúig 14-16 évet is tartott. Szükség volt a gulyáshússá aprítható legénységre, akik tálján, muszka, burkus, rác, polyák s más országokban haltak hősi halált az Osztrák Birodalom császáráért s ennek tábornokaiért. Még régebben a barlangot állítólag tatárvész és török rablótámadások elől menekülők is használták. (Erről a leírás idején állítólag legenda is élt a faluban.) Régebbi elnevezése – Szőnyi barlangja. A tatár sereget ugyanis egy Szőnyi nevű helybeli magyar vezetésével űzték el.

A szoros közepét egy tágultabb rész képezi, ez a Décsenge árka, a beleszakadó jobboldali csermely tulajdonképpen az időszakos folyású Décsenge pataka. Innen magas sziklaszálak nyúlnak az ég felé, az egyik kéttornyú alakzatot Katedrálisnak vagy Kétágú templomnak nevezik, a másikat, ahol a Décsenge a Rákos-patakba ömlik, egy koronás kolosszusszerű alakzatot Cigányok palotájának vagy egyszerűen a Barátnak, de egyesek Szent István vagy Szent László szobrának hívják. Alapját vaskos sziklatömb képezi, benne két kicsi barlangocska. A Túri-hasadéknak ez a legszebb része, a sziklaalakzatok különössége, üde növényzet egységében és sajátosságában festői élményt nyújt a szemlélődő kirándulónak.

A Túri-hasadéknak ez erősen tagolt része, sziklakarajokkal. A Poszumbák-oldal mellett egy sziklatömb emelkedik ki, itt egy nehezen megközelíthető barlang van, a leletek alapján valószínű, hogy már a kőkori és bronzkori emberelődeink is használták lakóhelyként, s állítólag Koppánd falu lakói is menedékhelyként. A Poszumbák-oldaltól keletre egy sziklafal zárja el a völgykatlant: vészműszerű alakzat ez, Bahri vára. A tetőgerinc magasságában nagy nyílás van, a Csűr.

A Csűr fölötti sziklaoldal gyepeit legeltetik. A népi hiedelem szerint – az imént leírt szakadt falú, 88 sziklaéllel, oszlopokkal szabdalt fantáziamegmozgató hely környékén kincs van elrejtve, azt törpék őrzik, a hét vasajtót csak vasfű (Verbena officinalis) segítségével lehet kinyitni. A rejtekhelyét csak egy barátpap ismerte, de nem árulta el senkinek, s hirtelen meghalt. Ugyanilyen hiedelem él a Tordai-hasadékban elrejtett Dárius, illetve Decebalus király kincséről is.

A Túri-hasadék felső, szűk bejárata mögött a legények fürdője, az oldalfalban a Pongyer-barlang és több más kicsi üreg van. Ez a felső bejárat ma már nem létezik. Valaha szekérrel is járható dűlőút ereszkedett le a Túri-hasadék felső részén, Koppánd felől, de egy levált sziklatömb leontotta, illetve elszűkítette ezt az utat, a II. világháború után felrobbantották a sziklát, így a hasadék ma vakon végződik egy sziklafalban, a Pongyer-barlang alatti részen. Az egész Túri-hasadékban 29 barlang van, de kimondottan speológiai ismérveket tekintve C. Goran 1981-ben kiadott Romániai barlangok rendszeres katalógusában csupán három nagyobb barlangot kodifikál innen. Ennél sokkal részletesebb és pontosabb I. Viehmann: A Túri-hasadék karsztjának teljes leltára (1988, kézirat), bár ez nem speológiai munka.

Kimondottan – tehát barlangászati tekintetben – 7 olyan nagyobb barlangja van, amelynél a barlangszáda, átmeneti zóna (ameddig még bejut a fény) és a tulajdonképpeni örök sötét belső barlangjárat, azaz a klasszikus és tipikus barlangtani hármas felosztás megtalálható. A többi inkább csak tágas vagy kevésbé tágas kőlyuk. Régészeti leletek a Túri-hasadékból már az 1880-as évekből ismertek. Szórványleletekről azelőttről is vannak adatok, de ezek semmiféle rendszeres feltáró munka eredményeként sem foghatók fel. Egyes barlangokban, vagy barlangok előtti turzásokból új kőkori kőkaparók, lándzsahegyek, réz- és bronzkori konyhahulladékok kerültek elő (sok marha, őz, szarvas, vaddisznó stb. csontjai). A hasadék felső peremén, egy teraszon, padozatos részen ovális, több mint 3000 éves sütőkemence maradványait találták, kérdés, hogy a körülötte kiásott kőkaparók nem valamelyik barlangból kerültek-e ide, ugyanis vita tárgyát képezte, hogy ez a szabadtéri sütőkemence (szláv szokás) nem középkori mészégető-e vagy még újabb maradvány?

Én személy szerint 1944 őszén (októberben) láttam, ekkor a honvédek rőzsetüzet raktak bele és szalonnát pirítottak rajta. A közvetlen környéken ugyanis nagyszabású hadművelet folyt, az ún. tordai csata, nehézfegyverzet (ágyúk, tankok) golyószórós, lovas és gyalogsági egységek bevetésével, sok halottal, de magát a Túri-hasadékot elkerülték a harcok. Az említett szabadtéri sütőkemencéről csak annyit még, hogy 1957-ben egy falusi ember mondott róla annyit, hogy régi, régebbi, mint a templom. (A templom – több későbbi átalakítást nem számítva – az 1400-as években épült, állítólag korábbi alapokra.) Tény, hogy a környék valaha erdőkben gazdagabb lehetett, mint ma, a mezőgazdasági területek kiterjesztése előtt, több volt az erdei állat, a vadásznivaló. Tordatúr község területéről sok más helyen is kimutathatók telephelyek, a késő kőkorszak, réz-, bronz-, vas- és római kor idejéből. A leletanyag nem egységes, inkább gyéren lakott vagy/és időszakosan használt vadásztanyákat sejtet. Orbán Balázs megjegyzi: „Igen óhajtandó, hogy arra hivatott paleológusok a Torda körüli szorosok átkutatását eszközölnék.” Ezt a munkát az utóbbi években a Kolozsvári Történelmi Múzeum végezte el tiszteletre méltó aprólékossággal.

Ami a Túri-hasadék geológiai leírását illeti, a szerző, Koch Antal, volt kolozsvári egyetemi tanár, neves geológusnak az Erdélyi-medence földtani ismertetését célzó munkáját veszi alapul, részletesen leírja az itt található üledékes kőzeteket, konglomerátot, breccsát (nem csupán az előbbiekben már említett portlandi stramberg mészkőt), részletes és pontos képet ad, s a kor színvonalán igyekszik vegyi alkatukat is magyarázni. Ami pedig érdekesebb, hogy, noha én nem vagyok geológus, a Tordai-hasadékon túli Várfalvával szemben, az Aranyoson innen, egy meg nem nyílt hasadék szakadékszerű, benyíló mészkőleszakadásán túl ugyanilyen bazaltból álló kőzetet találtam, benne apró, üveggyöngyszerű kalcedongömböcskékkel, valamint ujjbegynyi, apró, tejfehér, kavicsszerű olvadékból keletkezett kvarcképződményekkel. A hely járatlan (nem járhatatlan), de kiesik a turistautakból, s a környéken gyalogsági aknákat helyeztek el – akik nem kiválasztottak, lehetőleg ne járjanak arra. Ezt lehet, hogy szintén II. világháborús utánérzés szülte, 1944-ben ugyanis a Város erdejének peremét aknásították el, hogy az Aranyoson átkelt s Mészkő térségében hídfőt kialakított orosz–ukrán–román gyalogság erre irányuló esetleges támadását megakadályozza. Más kézenfekvőbb magyarázat is adódna, az ugyanis, hogy az Emmanuel de Martonne-elv a Berkesi-, Tordai-, Túri-mészkőszurdokok kialakulására vonatkozóan csak részben helytálló, létezett ugyanis egy régebbi s elvetett magyarázat, mely szerint a mészkőtakaró az alatta fekvő vulkanikus kőzetek kidagadása miatt repedezett meg, ehhez vertikális hegyképző mozgások és másodlagosan a víz munkája is hozzájárult. Az itteni, ún. Újvilág-szurdok aspektusa ezt látszik igazolni, ez pedig sok jó nevű tudós neve mellé tenne egy kis kérdőjelet. (Ezt a posztvulkáni működéselvű kialakuláselméletet ma már senki sem vitatja, az elfogadott s kényelmes elv helyett, ami attól eltér, ott inkább aknásítanak.)

A Túri-hasadék belterületén, az eddig leírtak miatt, esetleges további ipartelepítési előmunkálatként egy vízügyi állomást is építettek az 1970-es években, ennek szerepe a vízháztartás alkalmazása (ciszternák, zsilipek, víz­óra), az áradások megakadályozása, a környék gazdaságainak öntözése s egy kőzúzda vízellátásának biztosítása lett volna. Ez a vizes állomás ma is megvan, működőképes, s egy falubeli ember ellenőrzi.

(2003/4)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás