Címlap

A tudatosság fontos része az alkotásnak. Ez alatt azt értem, hogy van egy célom, amit el akarok érni. Ezért dokumentálódom, olvasok a témáról, vázlatokat készítek. A cél lehet egy megrendelés vagy egyéni ötlet, belső késztetés. A munka érlelődésében szerepet játszik az alkotó élete során felhalmozódott tudás. Ez a tudás egyfajta építkezésbe kezd a cél érdekében. 

A Házsongárd nagyon gazdag feliratos síremlékekben. Érdemes újraérteni a halványuló, kikopott betűk összeolvasásával előálló szavakat, fordulatokat, a különböző nyelvállapot-mintákat, átérezni a búcsúztatás, az áhítat, a feltámadásba vetett bizodalom magával ragadó, tömör, időnként metaforikus kifejezéseit. „Szólalj meg metszett köved által” – olvastuk, és beszélni kezdtek a kövek. Tudós tanárok, papok, orvosok, iparosok üzentek címereikkel, mesterjelvényeikkel, felirataikkal, ki-ki a maga nyelvén. Latin disztichonok, magyar alexandrinusok vagy egyszerű, sokszor ügyetlen mondatok, verssorok közvetítettek mély filozófiai gondolatokat, hitet, a túlvilág bizonyosságát, a haza szolgálatát, szép-szomorú élettörténeteket, az erényes élet dicséretét, mosolyogtató fűzfapoézist. 

„Aki Csíkban rajzeszközt, ecsetet vesz a kezébe, nehéz igába hajtja a nyakát. Olyan elődök nyomában vagy éppen ellenében kell a maga útját járnia, mint Nagy István, Nagy Imre, Szász Endre. De szerencséje is lehet az idevalóság, mert olyan kortárs mesterek fogják kézen mindjárt legelején a talentumosnak mutatkozót, mint Gaál András, Márton Árpád, Sövér Elek; olyan avantgárd egyéniség ösztökélheti távoli utakra, idegen tájakra, mint a Somlyóról indult Márkos András. Nemcsak borvizek fakadnak itt, nemcsak pityókát, rozsot, hanem festőket termő is ez az itteni, csíki, gyergyói föld. Nemcsak zord, de színekben, fényekben tobzódó is tud lenni ez a táj..."

Igen dolgos, mesterségét alapos tudással végző művész és ipariskolai tanár volt, akinek a művészi iparképzés, a dekoratív szobrászat, a fafaragás terén jelentős érdemei vannak. Ezeket az érdemeket persze, aki fel akarja újítani, annak messzire kell visszalapozni a magyar iparművészet annaleseiben. Nekünk Molnár Viktor államtitkár és az elhunyt művész fia, Kupcsay Felicián volt szíves rendelkezésünkre bocsátani adatokat, amelyekből kiviláglik e messze Erdélyben élt, csendes és visszavonult, de hivatását annál lelkesebben felfogó, mesterségét annál teljesebb odaadással végző művészember munkássága.

Van, aki Petőfi alteregójának tartja Petőfi Sanyit. Talán egyfajta lehetséges és fiktív Petőfi-inkarnációt is megjeleníthet ez a titokzatos regénybeli vándorgyerek, aki mindenkit el tud varázsolni, és Petőfi géniuszát, egyáltalán a géniusz szellemét is megeleveníti – már ha valóban igaz, amit Hamvas Béla állít: „a világot a démonok szűkítik le, és a géniuszok tágítják ki”. Ugyanis a szellem és álom találkozásában visszatérhetünk a teremtett és eredendő szürrealizmusba, a szabadság extázisába, gyermeki énünk, éberlátásunk és feleszméléseink téridejébe is. 

A 19. század második felében a szamosvölgyi vasút megépítésének lehetősége fontos célkitűzése volt Szolnok-Doboka vármegye érdekvédelmi szerveinek. Az ügy hosszú ideig elhúzódott, ugyanis a pályát fővonalként akarták kiépíteni, de nem volt hozzá elég pénzügyi alap. A megoldás végül Szolnok-Doboka vármegye főispánjának, báró Bánffy Dezső a fejéből pattant ki, ugyanis javaslatára mellékvonal jellegű pálya építése mellett döntöttek, így dolgozták ki az előtanulmányokat, illetve terveket, és így kérték az engedélyeztetését is. 

Ha megfelelően szeretnénk megérteni, átérezni és találóan kódolni Radovics János képeit, alaposan meg kell figyelnünk azokat, munkára kell fognunk elménket, és nem szabad az első pillantás benyomására hagyatkoznunk. Ebben segítséget nyújt Radovics János önvallomása is: „a lelkieket tartom lényegesnek a fotók szempontjából.” A „lelki élet témává nőtte ki magát a képanyagban – állítja –, akkor vagyok magam, ha a magányt fotózom”.

A segesvári csata után még harminc évvel is országos megdöbbenést, rengeteg újságcikket, képviselőházi interpellációt idézett elő a hír, hogy Petőfi Sándor nem esett el a végzetes ütközetben, hanem él. Szibériában ólombányában sínylődik. Ezt egy Manasses Dániel nevű ember terjesztette. Azt állította, hogy mint fogoly honvéd, maga is Oroszországban raboskodott, 2775 társával egyetemben. „Ezek közt volt egy Petőfi nevezetű – mondta –, akivel többször személyesen beszéltem.” A vizsgálat rövidesen kiderítette, hogy Manasses sose beszélt Petőfivel, közönséges kalandor; nem fogoly honvédként orosz ólombányában, hanem tolvajlások miatt Nagyváradon raboskodott. 

Otthon a könyvet kézbe vettem, kiültem vele a bejárati lépcsőre, felütöttem, ahol nyílt. Mindjárt láttam, hogy ez igazán nekem való. Rövid sorokkal rövidebb írások voltak benne, no meg, ha ilyen sokat írt ez a Petőfi, csak akad benne nekem való is. Olvastam az első versből öt-hat sort, majd újra és újra. Ekkor jött nagymamám a kertből, és csodálkozva kérdezte, mit csinálok. Mondtam, Petőfit olvasom. Ne olvassam, ami nekem való, azt majd elolvassa ő nekem meg a húgomnak. Én akarom végigolvasni, feleltem. Minden versből három-négy sort, és eldöntöm, nekem való-e. Próbált erről az „őrültségről” lebeszélni. Mikor látta, hogy eredménytelen, csak annyit mondott: makacs vagy, mint nagyapád.