1849. július 31-én – úgy, ahogy megálmodta – a harc mezején, a segesvári ütközetben, a Fehéregyháza és Héjjasfalva közötti síkon, az Ispánkút közelében, egy dzsidás lándzsájától megsebezve, elesett a „magyar nép poétája” és a világirodalom egyik legnagyobbja. Kalandos élet és gazdag költői pálya, 1848–49 forradalmának és szabadságharcának mozgalmas időszaka után érkezett el élete végpontjára.
Címlap

A segesvári csata után még harminc évvel is országos megdöbbenést, rengeteg újságcikket, képviselőházi interpellációt idézett elő a hír, hogy Petőfi Sándor nem esett el a végzetes ütközetben, hanem él. Szibériában ólombányában sínylődik. Ezt egy Manasses Dániel nevű ember terjesztette. Azt állította, hogy mint fogoly honvéd, maga is Oroszországban raboskodott, 2775 társával egyetemben. „Ezek közt volt egy Petőfi nevezetű – mondta –, akivel többször személyesen beszéltem.” A vizsgálat rövidesen kiderítette, hogy Manasses sose beszélt Petőfivel, közönséges kalandor; nem fogoly honvédként orosz ólombányában, hanem tolvajlások miatt Nagyváradon raboskodott.

A tarnówi múzeum 1992-ben jelentette meg az egykor nagy sikerű Bem–Petőfi Körkép történetét feldolgozó kis füzetkét, amely a közel száz esztendeje készült nagyszabású történelmi tabló megfestésekor kiadott tájékoztató duktusán haladva foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat. A lengyel nyelvű kiadványból a magyar összefoglalót közöljük alább.

Otthon a könyvet kézbe vettem, kiültem vele a bejárati lépcsőre, felütöttem, ahol nyílt. Mindjárt láttam, hogy ez igazán nekem való. Rövid sorokkal rövidebb írások voltak benne, no meg, ha ilyen sokat írt ez a Petőfi, csak akad benne nekem való is. Olvastam az első versből öt-hat sort, majd újra és újra. Ekkor jött nagymamám a kertből, és csodálkozva kérdezte, mit csinálok. Mondtam, Petőfit olvasom. Ne olvassam, ami nekem való, azt majd elolvassa ő nekem meg a húgomnak. Én akarom végigolvasni, feleltem. Minden versből három-négy sort, és eldöntöm, nekem való-e. Próbált erről az „őrültségről” lebeszélni. Mikor látta, hogy eredménytelen, csak annyit mondott: makacs vagy, mint nagyapád.

Petőfi Sándor verseiről már életében közöltek fordításokat, azonban ezeknek száma a halála után jelentősen megnőtt, és a mai napig akad műfordító, aki Petőfi munkáinak idegen nyelvre való átültetésével foglalkozik. Jelen tanulmány Petőfi Sándor műveinek román fordításaiba nyújt egy kis betekintést, különös figyelmet fordítva Nicolae I. Pintilie 1996-ban megjelent Petőfi Sándor: Poezii alese (válogatott versek – szerk. megj.) című munkájába, amely több szempontból is különlegesnek mondható.

Közismert, hogy a magyar köznyelvben csángóknak nevezik a Moldvában élő magyarokat. A legelterjedtebb nézet szerint a csángó szó voltaképpen a ’kószál, csavarog, elkóborol’ jelentésű csang/csáng ige származéka, tehát a magyarság tömbjéből kivált, elvándorolt, eltávolodott, sajátos magyar kultúrával rendelkező, magyar nyelvű népcsoportot jelölik ezzel a szóval. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a moldvai falvakban és városokban még napjainkban is közel százezren értenek és/vagy beszélnek is magyarul.

Az 1841-ben beindult Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlési mozgalma Pesten (I., II. gyűlés), Besztercebányán (ma: Banská Bystrica, Szlovákia) tartott III. összejövetelük után 1843 nyarán, Temesváron tartották IV. vándor-, azaz nagygyűlésüket. A mozgalom történetének mindmáig legmegbízhatóbb áttekintése a budapesti Orvostörténeti Közlemények hasábjain jelent meg 1969-ben.

Hajdanában jelentős gazdasági tevékenység volt a tutajozás, amely nagyrészt a Maroson, kisebb részben pedig a többi erdélyi folyón (Küküllők, Nagy-Szamos, Kis-Beszterce, Görgény stb.) bonyolódott le. Zord éghajlatú, kevésbé termékeny vidékeken a lakosság legfőbb kereseti forrásai közé tartozott, nagymértékben befolyásolta az erdőgazdálkodás többi ágazata (deszkametszés, zsindelykészítés) fejlődését is. Másfelől elősegítette a különböző vidékek és népek közötti kapcsolatok fejlődését és elmélyülését.

E kastély a 18. század hatvanas éveiben, a barokk előretörésének korában kezdett épülni. A Wesselényi család levéltárában csaknem hiánytalanul megtalálhatók az építés adatai. A kastély a falu közepe táján, a műút mellett található. Építésének kezdete a szerződések szerint 1761-re tehető. Ez év április 29-én kötött egyezséget Wesselényi Ferenc Josef Litzman bajor kőművesmesterrel egy hét szobából, ebédlőpalotából, sütőházból és konyhából álló épület elkészítésére.

Az, hogy katolikusok, vagy tágabb értelemben keresztények vagyunk, önmagában egy oszlop ahhoz, ami fenntarthatja a belső és sajátos kapcsolatunkat a néven nevezett Istenfiúval, Jézus Krisztussal. Nincs más megoldás. Én már tudom, hogy este, a hittanórán Oltáriszentséget fogunk imádni, mert ma még nem volt meg az Úrral együtt eltöltött, intim, minőségi időm, és ez nélkülözhetetlen.

Szilágyi Andrást 1956. december végén legációba1 küldték a karácsonyi ünnepek idejére, a távoli Háromszékre, Papolcra a bűnbánati hétre. Brassón át Barátosra érkezett vonattal, és mivel szekér nem várta az állomáson, városi öltözetben gyalogolt el a havas országúton. Czegő V. András lelkész fogadta, és kérte, hogy egyéb tennivalói miatt vállalja át az ő feladatait is erre az időre. Szilágyi András bűnbánati prédikációi alkalmával az 1956-os magyarországi eseményekről is beszélt, a szabadságharcról, a lelkesedésről, az összeomlásról, a megtorlásokról. Nem is sejtette, hogy a gyülekezetben is lehetnek „téglák”.

Reményi Ede, eredeti nevén Hoffmann Ede, 195 éve született és 125 évvel ezelőtt fejezte be földi pályáját. A világ öt kontinensén ismert, virtuózként emlegetett, és Viktória királynő „udvari virtuóz” címmel kitüntetetett hegedűse volt. Testvére, Reményi Antal 1848–49-es honvédszázados.

Kulcsár Beáta munkája* a Weiszlovits/Vaiszlovich család élettörténetét meséli el, több nemzedéken át bemutatva a családhoz tartozó férfiak életpályáját. A szerző a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte tanulmányait, a kötet pedig a doktori dolgozatához elkészített kutatás gyümölcse. Kulcsár Beáta doktori munkáját az Egy nagyváradi vállalkozó család (Weiszlovits) tevékenysége és megítélése (1858–1944) címmel védte meg, majd a kötet publikáláskor kapta az „Adónyomorítás miatt zárva”. Egy nagyváradi család történetei (1858–1944) címet.

A mi hősünk Mihály Lajos detrehemtelepi lelkipásztor és felesége, Mihály Zsuzsánna kántornő. Úgy gondoljuk, hogy a detrehemtelepi házaspár életútja és munkássága rendkívül kiemelkedő, mivel olyan „csodákat” tettek, amelyekkel a közösség életét nagymértékben megváltoztatták. Mihály Lajos és családtagjai annak szentelték életüket, hogy a detrehemtelepi egyházközösség egy olyan lakóhellyé kovácsolódjon, ahol a gyermekek megfelelő oktatásban, iskolán kívüli programokban részesülnek.

Idén emlékezünk meg Pákei Lajos építész százhetvenedik születésnapjáról, s mivel építészként, főmérnökként, iparmúzeumi igazgatóként, előadóként, műemléki értékek közvetítőjeként oly sokat köszönhetünk neki, emlékezni is csak ünnepelve tudunk. A szakipari képzéssel kapcsolatos felvetései mai napig érvényesek, hiszen a mesterségbeli tudásnak, az iparos szorgalomnak, lelkiismeretességnek, s mindezek alapján a mesterember társadalmi megbecsülésének ma is híján vagyunk – az alábbi sorokban is kiáll ezek mindenkori szükségszerűsége mellett. Legyen hát ez az „ünnepi beszéd” Pákei Lajos születésnapi köszöntője.

Szilágyi András 1956-ban érettségizett Nagyenyeden. Már akkor tudta, hogy nem lesz könnyű szigetként megmaradni magyarnak, főleg hogy egy kis, mindenből kirekesztett sziget tagjaként élt addig is. Büntetett előéletű, elítélt apával az egyetemekre nem is pályázhatott a református kollégiumokat megjárt, művelt, olvasott fiú, akinek nagyapja a medgyesi református templom harangjának öntéséhez gyűjtött adományt a legszigorúbb időkben a maroknyi gyülekezettől. Az unoka megtalálta az egyetlen helyet, ahova ezzel a múlttal is fogadták, és ő jelesen meg is felelt ennek a bizalomnak. Felvették a kolozsvári református teológiára, ahol barátokra lelt.

Április utolsó hetében a Kolozsvári Magyar Opera két gyermekelőadást is bemutatott, mindkettőt Toadere-Kovács Dalma vezénylete és elgondolása alapján állítottak színpadra. Az előadás beharangozója szerint Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című gyermekoperáját az elemi osztályosoknak, míg Gaetano Donizetti Don Pasquale operájának egy átalakított változatát az 5–12. osztályos korcsoportnak ajánlották.

A szatmári, illetve erdélyi költők verseit népszerűsítő műsorokat nemcsak helyben, hanem környékbeli településeken is bemutatták – esetenként olyan kivételes szerzők részvételével, mint Kányádi Sándor vagy Gellért Sándor. A szavalóműsorok egyfajta folytatásaként Csirák Csaba diákvetélkedőket hirdetett, amelyeken a versmondás mellett a megszólaltatott szatmári és erdélyi költők személyével kapcsolatos kérdések is fontos szerepet kaptak. Mivel ezek a magyar nyelvű, magyarokról szóló rendezvények rendszerint népes közönség előtt zajlottak, sok magyar embert megmozgattak, népszerűségre tettek szert, szervezőjük idővel szálkává vált a hatóságok szemében.

Az ősi mágiák és rituálék maradványait saját korunkban is megtalálhatjuk. Gondoljunk a farsangtemetés, a tüzes kerék, a borica jelenlétére, mint élő népi hagyományokra. Az őskorban a mágia és a rituálé segédeszköz volt a túlélésben. Ide kapcsolódtak a barlangrajzok és a mágikus szobrocskák, amelyek képzőművészeti kezdemények voltak. Az elszigetelt törzsi népeknél is megtaláljuk azokat a tárgyi bizonyítékokat, amelyek a mágiára utalnak, gondoljunk itt az afrikai maszkokra vagy a kifestett táncosokra.

Szilágylompért egy olyan lelkipásztort kapott 1986 nyarán Péli Sándor tiszteletes úr személyében, aki felkarolta a gyülekezetet, az ifjúságot és az egész faluközösséget, aki nyugdíjba vonulása után mindenki Sanyi bácsija lett. A mi hősünk alig egy évtizede adta vissza lelkét az Úrnak, és már az angyaloknak hirdeti Isten igéjét. Munkássága mind a mai napig virágzik.

Szexualitást és vallást egy címben, még inkább egy tanulmányban említeni sokak számára meghökkentő, netán egyenesen megdöbbentő lehet. Ez azonban abból adódik, hogy az európai kollektív mentalitásban a két fogalom a kereszténység felvételével élesen elkülönült, így számunkra a hétköznapi, vulgáris, bohém, laikus, hedonista és materiális világ sajátosságaként értelmezett szexualitást nehéz egy térbe hozni a szakralitással, isteni ágenciával azonosított vallásossággal. A két fogalomnak ez az éles elkülönülése és jogi, térbeli és gyakorlati szétválasztása azonban nem minden történeti korban volt ennyire evidens.